Beszéd, képtelefon, adatátvitel
Remélhető, hogy a Matáv nem hiába vezeti be a házakba az üvegszálat, hanem azért, hogy rövidesen új szolgáltatásokat kínáljon, a mainál olcsóbban. Sokat olvasni arról, hogy eljön az az idő, amikor a kapcsolatért, a helyi hívásért már nem is kell fizetni - így volt ez a Szovjetunióban sokáig, és így van ez helyenként Amerikában -, mégsem valószínű, hogy Magyarországon a következő négy-öt évben ez bekövetkezne. Valami árversenyre és főleg az üvegszálat jól kihasználó ISDN - integrált digitális előfizetői hálózat - árának esésére azonban számítani lehet. Az ISDN két, egyenként 64 kilobit/másodperc sebességű digitális adatátviteli csatornát jelent, amiken telefonálni is lehet. A megoldás olyan, hogy amikor nem telefonálunk, akkor a két csatorna kapacitása összegződik, és 128 kilobit/másodperccel folyik az adatátvitel. Ennyi már elegendő ahhoz, hogy villámgyorsan húzzon le az ember sok száz megabájtos anyagokat az internetről, hogy képtelefonáljon, távtanuljon s igénybe vegyen számos létező és kitalálásra váró szolgáltatást. E lehetőségek egyike a rádiós anyagok továbbítása stúdiók és rádióállomások, stúdiók és lemezgyárak, netán lemezlovasok és közönségük között hifi minőségben, mindenféle légköri zavartól, árnyékolástól mentesen. Akár arra is használható, hogy valaki vendégeit Pavarotti énekével szórakoztassa, feltéve, hogy meg tudja fizetni az énekes idejét. Ha sikerül megegyezni, Pavarotti befárad egy jól felszerelt stúdióba, ott énekel, s a hangja tökéletes minőségben szól a megrendelő partiján felállított n ezer wattos erősítőre kötött hangszórókból…
Többféle megoldását is kidolgozták már a két ISDN2-állomás közötti hanganyag továbbításnak. Azok, akik belefogtak, úgy találták, hogy a távközlésben használatos, szokásos terminál-adapterrel nehézkesen megy a rádiózás, ezért kifejlesztették az ahhoz való speciális változatukat. Ezek a berendezések, miután a hangkapcsolatra vannak élesítve, amikor csak lehet és szükséges, a valósághű hangzás érdekében kihasználják mind a két B csatornát, s ezért - a kettőt külön kezelő végpontadaptertől eltérően - egy tárcsázással egyszerre kezdeményezik rajtuk a hívást. Rádióadónál, ha rendszeresen különféle helyszíneket kapcsol adásba, akkor programozható készüléket érdemes beállítani, amely az előre megadott időpontokban hívja a megfelelő ISDN-számot. Amikor nem szükséges a teljes sávszélesség, például sportközvetítést kell átjátszani ISDN2-vonalon, a készülékeken egy gombnyomással át lehet térni az - olcsóbb - egy B csatornás kapcsolatra.
Az adattömörítési kutatások hasznosításával többféle megoldást sikerült kidolgozni a hifi hangátvitelre, rádióadásra ISDN2-n. Ez a kódoló-dekódoló (kodek) az analóg hangból tömörített digitális jelsorozatot állít elő, az megy át az ISDN2-vonalon a másik állomásra, ahol természetesen ugyanazzal a megoldással dolgozó kodeket kell használni. A hat leggyakrabban használt rendszer az apt-X100, a DolbyFax, a G.722, a LayerII, a LayerIII és a MUSICAM.
Az Audionics kifejlesztett egy olyan berendezést, amely párhuzamosan több hangcsatornát kezel. Ahol ez van felszerelve, ott aki igénybe veszi a szolgáltatást, miután létrejött az ISDN kapcsolat, válogathat, melyik műsorfolyamot akarja éppen átvenni, az ő szempontjából tehát az egész olyan, mint az igazi rádiózás.
Amerikában megrendelhető szolgáltatás az alámondás a távolból, ISDN2-vonalon. Ezzel is foglalkozik például Wendell Craig, a CBS bemondója, aki New York-i stúdiójában teljesíti a megrendeléseket. Ő a MUSICAM RoadRunner kodekjével dolgozik, ami egy kombinált keverő, végpont-átalakító és kodek egység, egy ISDN B csatornán 15, kettőn 20 kilohertzig viszi át a hangot.
Craig 13 éves gyakorlattal a háta mögött egy hétfői napon kiválasztotta és megrendelte a berendezést, amelyet szerdán kapott meg, és másnap, csütörtökön már egy óra alatt beüzemelte, majd egy nagyon sürgős megrendelést teljesített vele. Amikor felhívták a munka miatt, kiderült, programja nem engedi, hogy akkor a helyszínre utazzon felvételre, amikor a megrendelőnek jó. Kínjában kitalálta, hogy csinálják meg a felvételt a RoadRunnerrel. Olyan jól sikerült, hogy a megrendelővel azóta rendszeres kapcsolatban van - olvasható Craig beszámolójában az interneten.
Vargha Márton
Végponti átalakító
Az európai ISDN-szolgáltatást az Európai Unió által kibocsátott ISDN Memorandum of Understanding írja le. Két változata van, az egyik a soknevű kétcsatornás ISDN2, amit hívnak 2B+D-nek vagy ISDN BRI-nek is. A másik az ISDN "primary access", amin már 30 csatorna van, ezért mondják ISDN30-nak, 30B+D-nek vagy ISDN PRI-nek is. A háztartásokban is használható ISDN2 a hagyományos rézvezetéken is működik. (A csavart érpáras rézvezetéken az előfizető irányában az ISDN-énél jóval nagyobb sebesség is elérhető, ezek az ADSL és xDSL digitális előfizetői vonalak, elsősorban Amerikában, de ott is csak lassan terjednek.) A két digitális csatornát B csatornának nevezik, mellettük még van egy viszonylag lassú, 16 kilobit/másodperces, csak a különféle szolgálati közlemények, szaknyelven jelzések átvitelére. Ez utóbbi a D csatorna. Szolgálati közlemény a csengetés, a hívó fél számának a jelzése, a hívásvárakoztatás, a figyelmeztetés beszélgetés közben, hogy újabb hívás érkezett és így tovább. A 2B+D együtt az alapsebességű, basic rate ISDN, innen a BRI elnevezés. Rézvezetéken az előfizetői állomás nem lehet messzebb a telefonközponttól, mint 5,5 kilométer, de az üvegszálas hálózatnál ez a korlátozás nem érdekes.
Az ISDN30-hoz speciális koaxkábel, vagy üvegszál szükséges. Harminc, egyenként 64 kilobit/másodperces B és egy 16 D csatorna fér el rajta. Ez, ha összegezik, félelmetes sávszélességet, 1920 kilobit/másodpercet jelent, mindkét irányban. Leggyakoribb felhasználási területe az ISDN30-nak az alközpont bekapcsolása a nyilvános hálózat telefonközpontjába.
Bonyolult szerkezet az ISDN2, folyhat rajta párhuzamosan két telefonbeszélgetés, az egyik B csatornán internetezhetünk, míg a másikon telefonálunk, távmásolatot küldünk, videokonferencián veszünk részt. Azt, hogy a telefonközpont és az otthonunk között éppen miféle kommunikácó folyik, a D csatornán kell egyeztetni, de ehhez szükség van egy elektronikus berendezésre. Mint ahogy ahhoz is, hogy a digitek analóg jellé alakuljanak át, mielőtt elérnék a telefonunkat. Mindezen feladatok elvégzésére szolgál a végponti átalakító, vagy szaknyelven terminál adapter (ISDN2 TA). Kapható egy dobozban a telefonnal, ez az ISDN-telefon, illetve vannak a piacon PC-hez való ISDN-átalakító bővítőkártyák is. Van, aki olyan készüléket kínál, amely az ISDN vonal előfizetői végén egymaga képes ellátni egy kis telefonközpont minden funkcióját, és emellett közvetíti a távmásoló készüléknek, illetve a számítógépeknek szóló adatokat.