Ünnepélyes keretek között, abudai Várban, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában tartották szeptember 3-án a Számalk OKK és a University of Hertfordshire AMIS hallgatóinak diplomaosztó ünnepségét.
Mint Zárda Sarolta, Számalk főigazgatója köszöntőjében elmondta, három évvel ezelőtt egy kísérletet indítottak el, ennek gyümölcsei a most kiosztott diplomák. A Számalk Rt. Oktató és Konzultációs Központja és a University of Hertfordshire az 1996/97-es tanévtől BSc Degree/Degree with in Accounting and Management Systems (AMIS) diplomát adó közös képzést indított el. Az együttműködés két év múlva a BA Degree/Degree with Honours in Business Administration diplomát adó szakkal bővült. A diákok a University of Hertfordshire teljes jogú hallgatói. Az AMIS szak Magyarországon gazdálkodás szakon megszerezhető főiskolai végzettséggel egyenértékű.
Mind külföldön, mind Magyarországon kiemelkedően piacképes az itt megszerzett tudás. Különlegessége a négyéves képzésnek, hogy a harmadik év teljes egészében szakmai gyakorlat, amit a hallgatók tervek szerint egy-egy multinacionális cégnél töltenek el. Ugyancsak szokatlan, hogy már az első évben angol nyelven oktatják a tantárgyak mintegy harmadát. Később ez a szám emelkedik, így a hallgatók felsőfokú üzleti angolnyelv-tudásra tesznek szert. A végzett gazdasági informatikusok képesek vezetői számviteli rendszerek fejlesztésére, illetve a gazdasági folyamatok és az informatikai rendszerek összhangjának megteremtésére, üzemeltetésére. A hallgatók számára gyakorlati munkahelyet biztosított többek között az Oracle, a Bank Austria Creditanstalt, az OTP Garancia Biztosító Rt., illetve a PMG.
A program célja, hogy képessé tegye a hallgatókat a számviteli és gazdasági informatikai rendszerek használatára és fejlesztésére, a hatékony döntéshozatalra, a problémák kreatív megoldására az üzleti életben. Ennek alapja a modern számítástechnikai eszközök ismerete, valamint az angol - illetve választás esetén a magyar - számvitel területén szerzett átfogó tudás. A tematikákat, az oktatók felkészültségét, a vizsgák anyagát, lebonyolítását és értékelését, a hallgatók előmenetelét az anyaegyetem folyamatosan ellenőrzi, rendszeres látogatások, előadások tartása, tanár- és hallgatócsere teszi élővé a kapcsolatot a két intézmény között. A képzés önköltséges, állami támogatásban nem részesül, a hallgatók tandíjat és franchise jogdíjat fizetnek.
Az AMIS szak első végzős évfolyamának hallgatói, felvértezve a mai üzleti életben legfontosabb - közgazdasági, informatikai és idegen nyelvi - ismeretekkel, sikeresek lehetnek kis- és középvállalatok vezetőiként vagy multinacionális vállalatok középszintű menedzsereiként. A 23 végzősnek nem volt gondja az elhelyezkedéssel. Szeptemberben 80 elsős kezdte meg a főiskolán tanulmányait.