Másfél évvel ezelőtt 19 ECDL-vizsgaközpont kezdte meg működését Magyarországon, jelenleg már 108 akkreditált ECDL-központban lehet vizsgázni. Tavaly februárban zajlottak az első vizsgák. Idén márciusban a vizsgaközpontoknak kiadott vizsgakártyák száma átlépte a tízezres határt, augusztusig 10 682-en regisztráltatták magukat, 5769-en pedig már a bizonyítványt is megszerezték. Mint a statisztikából kiderült, sokan élnek az ECDL egyik nagy előnyével, hogy bármely vizsgát bármelyik akkreditált központnál letehetik, több mint 44 százalék ugyanis a nem a regisztráció helyén letett vizsgák aránya.
Tavaly nyáron a Nyitott Szakképzésért Közalapítvány jóvoltából 2000 munkavállaló ingyen juthatott vizsgakártyához. A középiskolákban kiadott több mint 2000 vizsgakártya jelzi, hogy a tanárok, diákok és szülők közül sokan felismerték az ECDL jelentőségét. Egyre több felsőoktatási intézményben jelent felvételinél előnyt az ECDL, és mind több főiskolás és egyetemista kezdi meg a vizsgákat.
Jellemzően hat hónapon belül megszerzik a jelöltek a bizonyítványt, mindössze a hallgatók 14,7 százalékának volt szüksége ennél hosszabb időre. A statisztikai adatok szerint a regisztrált hallgatók 27 százaléka 20 éven aluli, közel harmada 20-30 év közötti, a többiek negyvenévesnél idősebbek.
A kormány határozatot hozott az ECDL köztisztviselők körében való terjedésének elősegítéséről, az Oktatási Minisztérium pedig a pedagógus-továbbképzési rendszer akkreditált képzési formájának ismeri el.