Harmadszor is dobogón a HMS

Szoftversiker San Franciscóban

A Microsoft ötödször rendezte meg nyílt nemzetközi megoldásszállítói versenyét. A legjobb kereskedelmi megoldás kategória egyik díjazottja egy magyar cég, a Hypermedia Systems - HMS - lett. A díjazott megoldás, a HyperBank közel egy éve működik az Inter-Európa Banknál.

A Microsoft Certified Solution Provide Awards versenyen a Microsoft tizennyolc és fél ezer parnere közül nyolc kategóriában mintegy 450 cég indult. A döntőbe túlnyomórészt idén is az egyesült államokbeli cégek kerültek, a kivételt a HMS-en kívül csupán egy-egy orosz, osztrák és egy szingapúri cég jelentette.

Az eredményhirdetésre San Franciscóban került sor, a Microsoft több ezer fős fejlesztői konferenciáján, a Fusion 99-en. Az indulók közül harminchármat emeltek ki. Közülük került ki a nyolc kategóriagyőztes, illetve az Év partnercége az Egyesült Államokban, illetve azon kívül. A legjobb elektronikus kereskedelmi megoldás kategóriában a győztes észak-amerikai NDC mögött a HMS volt az egyik díjazott.

A Magyarországon elsőként megvalósított internetes banki megoldás tavaly óta élesben üzemel az Inter-Európa Banknál. A HMS pályázatában szereplő HyperBank saját felhasználói felülettel - asztali számítógépen, sőt tavasz óta akár kéziszámítógépen - az interneten keresztül, egy egyszerű web-böngésző segítségével biztosítja az ügyfeleknek a banki ügyintézést. A megoldás szolgáltatásainak gazdagságával és a titkosítás magas színvonalával egyaránt elégedett volt a Microsoft szakértőiből és a független lapok képviselőiből álló zsűri. A rendszer segítségével a számítógépről a számlanyitáson és a készpénzfelvételen keresztül minden feladat a távolból elvégezhető. A HyperBank kifejlesztésének az egyik célja volt, hogy más bankok által is alkalmazható megoldást hozzanak létre, hiszen az internet banking egyre inkább elvárás lesz, s nem pedig kuriózum.

A HyperBank elsősorban magánfelhasználóknak szánt verziója után hamarosan elkészülnek azok a bővítések, amelyek a vállalati kör számára is teljes megoldást kínálnak. A továbbfejlesztések eredményeként lehetőség lesz pénzátutalási, készpénzfizetési, deviza-átutalási és beszedési megbízásokra. Az alapkiépítésben a felhasználó lekérdezheti számlaegyenlegét, lekötési adatokat, valutaárfolymokat. Kívánság esetén a bank szöveges üzenetben tájékoztatja az ügyfelet a számláján történt mozgásokról, és szervizfunkciók is kapcsolódnak a rendszerhez. Az újonnan fejlesztett szolgáltatások közé tartoznak az állandó átutalási megbízások, a postai készpénzkifizetési megbízások, beszedési megbízások és bővültek a helpdesk funkciók.

A Hypermedia Systems tavaly és tavalyelőtt is sikerrel szerepel a versenyen. 1997-ben A legjobb intranetmegoldás kategóriában az Európai Kereskedelmi Banknál létre hozott IntraBank rendszermodell lett a döntős. A Farkas névre keresztelt megoldás felöleli az ügyfélnyilvántartástól a számlakezelésen és a betéti alrendszeren keresztül az értékesítő- és kivonatnyomtatásig az ügyfélszolgálat teljes ügymenetét. 1998-ban - amikor a szintén magyar CompuWorx egy másik témában kategóriagyőztes volt - a legjobb kommunikációs és csoportmunka kategóriában a HMS saját fejlesztésű ConForm megoldásával lett döntős. A rendszer a Microsoft Projectre épülve több párhuzamosan futó projektekre lehetővé teszi a projekttagok közötti kommunikáció követését, regisztrálását, a dokumentumok munkafázishoz kötését, kezeli az esedékességeket, és menedzseli az erőforrásokat. A rendszer első felhasználója a Keler Rt. volt, jelenleg pedig a Molnál a ConFormon alapuló megoldás fogja össze a kétezres év problémájával kapcsolatos összes alprojektet, amelyek száma az év végére eléri a százötvenet.

KrIst