15 milliárdos Compaq-félév

Tizenötmilliárd forintos forgalommal zárta a félévet a Compaq Computer Magyarország Kft., és ezzel őrzi vezető pozícióját a magyar informatikai piacon.

A Compaq immáron az ötödik egymás utáni negyedévben végzett az élen az IDC által közzétett PC ranglistán, miután 1998 második negyedévében átvette a vezető szerepet az Albacomptól. A vállalat teljes PC piaci részesedése a második negyedévben meghaladta a 16 százalékot, vagyis minden hatodik, itthon gazdára talált PC Compaq logót visel, illetve minden harmadik márkás PC-t a Compaq gyártott, hiszen a márkás-noname géparány az értékesítésben hozzávetőlegesen ötven százalék. A Compaq folyamatosan növelni is tudta piaci részesedését 1998 ősze óta: az akkori 12,4 százalékról jutott a mai 16 százalékra. Az IDC által nyilvánosságra hozott PC eladási lista alapján a második helyezett Albacomp mintegy 6,3 százalékkal marad el a Compaq mögött, míg az utána következő első "brand", az IBM 8,1 százaléknyival. Az IBM, a HP és a DELL együttes piaci részesedése (17,8 százalék) is csak kicsivel több a Compaq eredményénél (16 százalék).

A Compaq négy százalékos növekedése a piac négy százalékos csökkenése mellett következett be. Az asztali PC piacon a Compaq 10 százalékot növekedett, míg ez a piaci szegmens 6 százalékot szűkült.

"A harmadik negyedévre, mely szeptember 30-ával ér véget, a Compaq teljes Intel kínálatában mintegy 40 százalékos növekedéssel számolunk az előző év hasonló időszakához viszonyítva - mondta Mezriczky László marketing igazgató a féléves eredményeket értékelő sajtótájékoztatón.

A Compaq idén nyáron indította el elektronikus számítógép-áruházát, a Compaq Depo-t. A www.compaq.hu honlapon található áruház a Compaq első lépése egy új kereskedelmi módszer meghonosítására. A Depo minden előzetes várakozást felülmúló eredményeket ért el az első három hónapban. Napról napra nő a honlap látogatottsága, ma már több százan nézelődnek naponta a virtuális boltban. Majdnem minden második érdeklődő vásárol is, és a kezdeményezett üzleti tranzakciók mindegyike sikeresen le is zárult.

A Compaq hamarosan új asztali és hordozható gépekkel jelenik meg a hazai piacon is. Az egyre népszerűbb kézi eszközök (palm PC-k) piacán is növekvő részesedéssel számolnak az Aero 2100, 8000-es és a hamarosan forgalomba kerülő Aero 1500 termékek jóvoltából. A Compaqnál újdonságot jelentő termékkör megjelenése is várható, így a projektorok, valamint a vezeték nélküli kommunikációt lehetővé tevő eszközök.