Azon gépeink közé tartozik a mobiltelefon - az autóhoz hasonlóan -, amelyet nem elég megvenni és gondozni, esetenként bővíteni, fejleszteni is kell, de legalábbis lehet. A készülék komoly érték, javíttatása sem olcsó, s bár félelmetesen gyors az erkölcsi kopása, mégis van másodlagos piaca, érdemes vigyázni rá. Ezért aztán sokan tokban tartják, ami véd a kopás, a leejtéskor elszenvedett ütés okozta törés ellen. Hátránya viszont, hogy eltakarja a gondosan tervezett, a célba vett vásárlóközönség ízléséhez igazodva kialakított formát, színösszeállítást. A bőr, műbőr, egyszerű műanyag toknál talán szerencsésebbek a színes fedőlapok, amelyek valamelyest szintén védik a készüléket. De a tok, a borítás csak egyik, és talán nem a leghasznosabb kiegészítője egy mobilkészüléknek. Ha választani kellene, melyik a legfontosabb, én a fejhallgató-mikrofonra szavaznék. Rengeteg a vita, az érvelés a mobiltelefonnak, pontosabban az elektromágneses sugárzásnak a szervezetre gyakorolt hatása körül. A gyártók, a telefontársaságok és a hatóságok bármikor bárkinek leteszik a nagyesküt, hogy nincs ilyen hatás, hogy a határértékek mélyen az egészségre veszélyes szint alatt vannak, és a gyakorlatban a kisugárzott energia még ennél is jóval kisebb. Ebben biztosan igazuk van, én mégis az agyamat tartom a legfontosabbnak, és ha már mindenáron el akarom nyelni a készülék által kisugárzott energia egy részét, inkább más testrészt választok. Ezért amikor csak tehetem, a készüléket a kezemben tartom, és legfeljebb a fejhallgató vezetékét vezetem közel a fejemhez. Kétségtelen, hogy nehéz a zsebemből előhalászott, összegubancolódott madzagból előkeríteni az apró fülhallgatót, de a negyedik-ötödik csengetésre sikerülni szokott.
Nálunk ez még nem általános, de például Finnországban, Svédországban különösen télen nagyon sokan járnak az utcán úgy, hogy ott van a fülükben fejhallgató. Nem is csak fekete, hanem sárga, kék, piros, talán a készülék színéhez igazítva. A készülék automatikusan kapcsol, ha keresik őket, s már indulhat is a diskurzus. A legújabb, hanghívásos készülékekhez kifejlesztett fejhallgató-mikrofonokon egy kis kapcsoló van, amivel magunk tudunk gyorsan hívni, anélkül, hogy a készüléket elő kellene vennünk a zsebünkből. Egy kattintás, a felhívandó számhoz rendelt név magunk elé suttogása, és a többit elintézi a telefon. Ez a kiegészítő tehát nemcsak az agyunkat terhelő elektroszmog csökkentését, hanem a kényelmünket is jól szolgálja. Aki nem tudja megszokni a fülhallgatót, de védeni akarja a fejét, árnyékoló lapot vehet. Ez egy kis lemez, ami a készülékre helyezve beszélgetéskor a koponyánk és az antenna közé kerülve megakadályozva, hogy a rádióhullámok elérjék a fejünket.
Autóban is hasznos - az egészségünket is védi - a fejhallgató-mikrofon. Taxisoknál gyakran találkozom vele, ott lóg a fülükben, s ha hívják őket, azonnal tudnak beszélni, anélkül, hogy a készülék kézbe kapásával veszélyeztetnék a maguk és utasuk életét. A megoldást nevezhetjük az autós mobiltelefon-kiegészítő alapváltozatának. Akit zavar, hogy közben a készülék csak úgy hever valahol a kocsiban, az válogathat hozzá a gyorsan feltehető-leszedhető tartók közül.
Valamilyen, a kezet a vezetéstől nem elvonó megoldás használatát ugyan kötelezően előírja a kresz a sofőrnek. A rendelkezés azért születhetett, mert a balesetek nem elhanyagolható - és egyre növekvő - hányada következik be azért, mert váratlan helyzetben a vezetőnek hiányzik az egyik keze s ezért pánikba esik. Az autóskészletként kapható robusztus megoldások már kihangosítással működnek, hátrányuk, hogy a beszélgetést mindenki hallhatja, aki éppen az autóban ül. A stabil változat a műszerfal elé szerelt tartó, amiben komoly elektronika van. Tölti a beletett telefon akkumulátorát, és kihangosítja a telefont. Egy másik, egyszerűbb megoldás a szivargyújtóba csatlakoztatható töltő, aminek a csatlakozódobozában rejtik el a hangszóró-mikrofont. Letesszük a telefont magunk mellé, bekapcsoljuk a szivargyújtóba - töltődik az akkumulátor -, és ha keresnek, azonnal beszélgetni tudunk. Ehhez a kiegészítőhöz olyan adaptert - a konnektorba dugható transzformátor-egyenirányítót - is kínálnak a boltokban, amin az autó szivargyújtójához hasonló csatlakozóhely van. A kettő együtt tehát egy bárhol használható akkumulátortöltő berendezés.
Amikor minket hívnak, akkor nem köti le a kezünket a telefonálás az autóban, hiszen be tudjuk úgy állítani, hogy automatikusan válaszoljon, és van autórádió-némító kábelünk. Amikor mi akarunk telefonálni, akkor azonban már baj van, hiszen tárcsázni csak kell valahogy. A legbiztonságosabb (kevesen teszik) ilyenkor megállni, és úgy telefonálni. A másik megoldás a hanghívásos telefon. Azt egy gombnyomással élesíteni lehet, s a többit szóban elintézhetjük.
Az akkumulátor a legfontosabb, nem is kiegészítője, hanem tartozéka a mobiltelefonnak. A telefon-akkumulátor, bár ólom - mint az autóbeliben - nincs benne, a kis térfogat melletti nagy kapacitás érdekében kivétel nélkül valamilyen nehézfémet - lítiumot, kadmiumot, nikkelt, miegyebet - tartalmaz, ezért nem illik a háztartási szemétbe dobni, ha tönkremegy. Márpedig idővel bekövetkezik, hogy hiába töltjük, nem tart meg egy szemernyi energiát sem. Minél kevesebbet törődünk vele, annál hamarabb. Az akkumulátoroknak ugyanis kivétel nélkül van egy érdekes tulajdonságuk. Emlékeznek. Azt jegyzik meg, hogy a töltés kezdetekor mennyire voltak kisütve, és a kisütetlen rész előbb-utóbb valahogy elvész belőlük, így egyre csökken s a végén teljesen eltűnik az energiabefogadó kapacitásuk. Ezt az öregedést az anyaguk maradandó kémiai változása okozza. Az akkumulátorgyárak mindent megtesznek azért, hogy a kifáradás minél lassabb legyen, de arra is törekedniük kell, hogy minél gyorsabban fel lehessen tölteni az akkumulátort, minél nagyobb lehessen a töltésteljesítmény, a töltőáram. A két cél érdekében újabb és újabb vegyületeket vetnek be, elektronikusan szabályozzák a töltőáramot, s ezzel érnek is el sikereket. A legjobb mégis ha - hacsak valami komoly okunk nincs rá - nem rohanunk azonnal a konnektorhoz, hogy rátöltsünk, hanem hagyjuk minél jobban lemerülni, és időnként teljesen ki is sütjük a telefont. Örökéletű így sem lesz az akkumulátor, de azért tovább tart. A telefon készenléti és beszélgetési idejét meghatározó egyes típusoknál az eredetinél vastagabb, nehezebb, több energiát tárolni képes akkumulátor használatával növelhető.
Fáradhatatlanok a mobiltelefon-gyártók, ha a készülék mellé eladható kiegészítőt kell kitalálni. Kínálnak övcsipeszt, karra húzható készüléktartót, asztali töltőt, külön autós kézibeszélőt és övtáskát. Mindezt lehetőség szerint készülékenként külön-külön. De a tartozékoknak, kiegészítőknek utángyártásuk is van. Egy tokot, de akár az akkutöltőt is könnyebb elkészíteni, mint magát a telefont, s még országonkénti típusengedély sem szükséges s forgalomba hozatalához. Legfeljebb MEEI-tanúsítvány, hogy eleget tesz az áramütés elleni védelemre vonatkozó előírásoknak. Ezeket az utángyártott kiegészítőket két csoportra oszthatjuk. Az akkumulátorok és a töltők esetében az eredeti lehet tartósabb, és biztosak lehetünk abban, hogy töltés közben nem éri túlfeszültség a készüléket. Az akkumulátorok esetében például az Ericsson hivatkozik egy dániai felmérésre, amelyben különféle mérések alapján az eredetit minden más gyártmánynál jobbnak ítélték. A döntést azonban befolyásolja az ár. hiába megy tönkre előbb a nem márkás tartozék, ha amíg jó, addig használható, az ára pedig töredéke az eredetinek. Nem véletlen, hogy a nagy cégek által szétosztott reklámanyag és az eredeti tartozék mellett a pulton mindenütt ott van a névtelen kiegészítő. VaMá