PlayStation-kilátások

A PlayStation sikere, valamint a Sony előretörése a játékpiaci hierarchiában új ipari szabványokat eredményezett. A hatékony marketingkampányok, a népszerű hirdetések és a partnerek erőteljes támogatása sok piaci szereplőt vonzott a PlayStationhöz.

A Datamonitor előrejelzése szerint 2003-ra Nyugat-Európában (Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Svédország) és az Egyesült Államokban összesen 30,6 millió PlayStation működik majd. Legszorosabb versenytársa a Nintendo 64 (N64), melyből addigra 15,7 millió konzol fog üzemelni. 1998-ban a Sony terméke 3,3 milliárd dolláros bevételt hozott, az N64 2,1 milliárdot. A PlayStation-piac legerősebb régiója Nyugat-Európa, ahol a szoftverbevételek 72 százalékát a konzolos játékok tették ki, az Egyesült Államokban csupán 52 százalékát.

Versenytársai célpontjává vált a Sony, mind a Nintendo, mind a Sega le szeretné taszítani trónjáról, hogy visszaszerezzék korábbi vezető pozíciójukat. Ugyanakkor a PlayStation sikere megkönnyíti a következő generációs változat, a PlaySattion II helyzetét. Az új konzol visszafelé kompatíbilis lesz elődjével, tehát a PlayStation-tulajdonosok megtarthatják korábbi jétákaikat, és átvihetik azokat az új konzolra.

A 128 bites konzolok megjelenésével újabb háború tör ki a játékiparban, hiszen a Nintendo, a Sega és persze a Sony is szeretné megszerezni a vezető szerepet. A Sony és a Nintendo sokkal jobb pozícióban van, hiszen a Sega majdnem két évig nem volt jelen a piacon a Saturn konzol sikertelensége miatt. Idén ősszel jelenik meg a piacon a Sega 128 bites konzolja, a Dreamcast, egy évvel korábban, mint a Sonyé és a Nintendóé. A Datamonitor úgy véli, hogy az első sikeres év után, amikor közvetlen versenytársai nem lesznek, a Dreamcastot hamar lekörözi a PlayStation II és a Nintendo Dolphin, méghozzá népszerűségük és ipari támogatottságuk okán. A piackutató szerint 2003-ra kicsit több PlayStation II-t használnak majd, mint Nintendo Dolphint.