Az ezredfordulóra készül a Westel 900

A Westel 900 minden eszközét és alkalmazását felkészítette a közelgő ezredfordulóra - jelentette be az őszi BNV-n tartott sajtótájékoztatóján a 730 ezer ügyfelet számláló mobiltelefon-társaság.

Amint arról a cég úgynevezett "2000. év" problémával foglalkozó szakemberei beszámoltak, a Westel 900 már 1997-ben átfogó programot indított azzal a céllal, hogy kiküszöbölje a dátumok hiányos ábrázolásából és kezeléséből esetlegesen adódó zavarokat, s hogy távközlési és számítógépes rendszereiben biztosítsa a zökkenőmentes és hibátlan átmenetet a következő évezredbe. Ez a program felölelte a távközlési és számítógépes hálózatot, az informatikai alkalmazásokat, a számlázási, ügyfélszolgálati és adminisztratív folyamatokat, az infrastukturális rendszereket, valamint az energiaellátó és biztonsági rendszereket.

Az Ericsson és a Westel 900 közös sajtóközleményben adott hírt arról, hogy megállapodásuknak köszönhetően a hazai mobiltávközlés történetének egyik legjelentősebb fejlesztése kezdődhet meg: Európa első GSM Pro hálózatának kiépítése, amely egyesíti magában a GSM-hálózatok és a zárt célú professzionális mobil rádiórendszerek előnyeit.

Az 1999-ben Magyar Innovációs Díjjal kitüntetett mobiltelefon-társaság e héten mutatta be elektronikuslevél-felolvasó - ahogy a Westel 900-nál elnevezték Mail-mondó - szolgáltatását, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetem távközlési és telematikai tanszékének munkatársaival együtt fejlesztettek ki, s amelyet a Westel 900 kiállítási standjának látogatói is kipróbálhattak a BNV ideje alatt.

A Westel 900 az őszi BNV nyitónapján újabb három külföldi hálózattal bővítette roamingpartnereinek számát, így már öt kontinens 64 országában, összesen 130 hálózatot vehetnek igénybe - saját mobiltelefon-számukat használva - a Westel 900 előfizetői. A legújabb partnerek: Svájc/Orange (GSM 1800), Olaszország/Wind (GSM 900/1800), valamint a Fülöp-szigetek/Smart (GSM 900/1800). Az említett 130 hálózat között van az Iridium globális műholdas hálózat is.

A GSM mobiltelefónia történetében mérföldkőnek számít 1999 szeptembere, ugyanis most jelentette be Michael Stocks, a GSM Association elnöke, hogy a világ GSM-hálózatait használók száma elérte a 200 milliót! Szinte hihetetlen, hogy minden másodpercben újabb négy előfizető csatlakozik a különféle hálózatokhoz, s hogy az előrejelzések szerint 2005-ben a világ összes GSM-ügyfelének száma több lesz 700 milliónál, de akár az egymilliárdot is megközelítheti.

A sajtókonferencián szó esett a Westel 900 Első Magyar SMS-bajnokságról, melyen minden Westel 900 előfizető részt vehet, beleértve a Dominó kártyával rendelkezőket is. Az első két fordulóban nem kevesebb, mint 30 643-an adtak jó választ a feltett kérdésekre. Könnyen lehet, hogy az ötödik forduló végére ez a szám 100 ezerre emelkedik. A bajnokság fődíja egy egymillió forint értékű utazás, emellett minden fordulót követően értékes nyereményeket sorsolnak ki a nyertesek között.