A Compaq Computer Corporation igazgatótanácsa a 44 éves Michael D. Capellast nevezte ki a cég elnök-vezérigazgatójává. Capellas eddig a Compaq ügyvezető igazgatója volt, június 2. óta ő felelt az általános stratégiai tervezés, a szervezeti átalakítás és az összes tevékenység irányításáért. A mögötte álló kiterjedt üzleti háttér hatalmas informatikai tudással és átfogó vállalatvezetési gyakorlattal párosul. Az informatikában és a szállítási láncok irányításában jártas szakember tavaly lépett be a céghez informatikai igazgatóként, ő tervezte és valósította meg az információs rendszert, hogy a cég élhessen az internetkorszak kínálta lehetőségekkel.
"Michael Capellas már ügyvezető igazgatósága idején mozgósította a szervezetet, és internetes sebességre kapcsolt át bennünket. - mondta Benjamin M. Rosen, a Compaq elnöke. - Kifogástalan stratégiai üzleti terv köré gyűjtötte a vezetői gárdát, és lázba hozta őket. Néhány hét alatt sikeres növekedési programot alakított ki, és egyértelműen az internetközpontú innovációra helyezte a hangsúlyt. Ő értette meg a legjobban az összes - cégen belüli és cégen kívüli - jelölt közül, akiket meghallgattunk, hogy merre tart az informatika. Michaelben együtt van jelen három nagyszerű képesség: alaposan ismeri és magas fokon műveli az informatikát és az elektronikus kereskedelmet; egykor ő is az informatika igényes felhasználói közé tartozott; képes kialakítani és motiválni a nemzetközi értékesítési gárdát."
M. Capellas, az új elnök-vezérigazgató így nyilatkozott: "Az internet átalakítja az üzleti életet, és a Compaq rendelkezik azokkal a nagyszerű megoldásokkal és termékekkel, amelyek révén az ügyfelek maximálisan kihasználhatják a NonStop eBusiness előnyeit. A Compaq internetportfoliójában megtalálhatók mindazok a termékek és szolgáltatások, amelyekre ügyfeleinknek az eBusiness terjedésével szükségük lehet."
Michael D. Capellas 1998 augusztuságban lépett be a Compaqhoz informatikai igazgatóként, és rövid időn belül kulcsfontosságú szerepre tett szert a cég általános elektronikus kereskedelmi stratégiájának kialakításában; a NonStop eBusiness piacra vitelében, a cég informatikai szervezetének konszolidálásában. A Compaqhoz történt belépését megelőzően Capellas különféle vezető tisztségeket töltött be az Oracle Corporationnél és a SAP Americánál, ahol jól tudta hasznosítani azokat a tapasztalatokat, amelyeket informatikai és ellátási láncok irányításával kapcsolatos tanácsadói munkájával szerzett a Benchmarking Partnersnél, amelynek alapítója és társügyvezetője is volt.