A Lucentből igazolt át a HP elnöke

A Hewlett-Packard Company igazgatótanácsa Carleton (Carly) S. Fiorinát nevezte ki vezérigazgatónak, aki a visszavonulási szándékát bejelentő Lewis E. Platt helyébe lép. Fiorina, aki az igazgatótanácsba is bekerült, ez idáig a Lucent Technologies legnagyobb és leggyorsabban növekvő részlegét, a globális szolgáltató ágazatot irányította.

A visszavonuló Platt az év végéig még marad, akkor várhatóan Richard (Dick) A. Hackborn volt HP-ügyvezető, az igazgatótanács tagja veszi át tőle a feladatokat.

A Fortune magazin elemzője az amerikai üzleti élet legerőteljesebb női egyéniségének nevezte Fiorinát (44), aki a Lucentnél, korábban az AT&T-nél - vagyis gyakorlatilag ugyanott - szerzett közel húszéves technológiai és távközlési tapasztalatát viszi a HP-be. Vezetése alatt a Lucent globális szolgáltató ágazata ugrásszerű növekedést ért el, gyorsan bővítette nemzetközi bevételeit, és minden térségben, minden egyes termékcsoportjában növelte piaci részesedését. Fiorina irányította a Lucent 1996. évi bevezetését a tőzsdére és különválását az AT&T-tól - ez volt az ágazat történetének egyik legnagyobb és legsikeresebb tőzsdére vitele.

- Carly Fiorina azt a rendkívüli és ritka képességét hozza a HP-be, hogy kristálytiszta üzleti stratégiákat fogalmaz meg, és eredményesen irányítja azok megvalósítását, miközben figyel a gazdaságos üzemeltetésre is - nyilatkozta Sam Ginn, a HP igazgatótanácsának elnöke, aki az új vezető felkutatására hivatott bizottság munkáját irányította. - Carly kivételes tapasztalatot szerzett a nagy technológiai cégek növekedésének felgyorsításában és a kemény versenykörnyezetből kiemelkedő szervezetek felépítésében. Bizonyította, hogy képes határozottan, kemény kézzel irányítani többféle pénzügyi modellt párhuzamosan alkalmazó high-tech vállalkozást. Üzleti felfogása egyértelműen egybecseng a HP értékrendjével és örökségével.

- Nehéz döntés volt megválni a Lucenttől, de az életben csak egy ilyen lehetőség adódik - nyilatkozta Fiorina. - A Hewlett-Packard nagy múltú cég, amely előtt még nagyobb lehetőségek állnak. A HP büszke lehet a múltjára, a márkanév erős, a technológia kiváló, a cégnek tehetséges dolgozói, erős partneri és üzleti kapcsolatai vannak, és innovatív stratégiát követ az elektronikai üzletágban. Mindent meg fogok tenni azért, hogy megtaláljam az egyensúlyt a HP értékeinek erősítése és a vállalkozás újjáteremtése között.