Az elektronikus kereskedelem óriási lehetőségeket kínál a vállalatoknak, egyrészt a többi cégekkel, illetve a fogyasztókkal való kommunikációban, másrészt a vállalat belső működését tekintve. Nagyon hamar észlelik a vállalatok, hogy az ebbe a területbe befektetett összegek által versenyelőnyhöz jutnak: bevételeik növekednek, más módon érhetik el a fogyasztókat, és a hagyományos üzleti folyamatok automatizálása révén hatékonyságuk növekszik - többek között ezeket állapította meg elektronikus kereskedelemmel foglalkozó tanulmányában a Datamonitor.
2002-ben az elektronikus kereskedelem bevétele világszerte eléri a kétmilliárd dollárt, s a piacok közül Európa fejlődik a leggyorsabban - állítja a piackutató cég. Mivel az internet és az e-kereskedelem bevezetésében az Egyesült Államok áll az élen, így nem meglepő, hogy e téren az amerikai piac dominál, bár a jelenlegi 66 százalékos piacrészesedése 2002-re 53 százalékra csökken. Ezzel szemben az európai piac hatalmas bevételnövekedést ér el, forgalma az 1997-es 38 millió dollárról 2002-re 950 millióra emelkedik. Bár a világ többi részén is erőteljes növekedésre számít a Datamonitor, ennek ellenére piacrészesedésük úgy 11-13 százalék körül várható 2002-ben.
Az elektronikus adatcserével (EDI) az volt a baj, hogy drága volt. A rendszer egyedi hálózaton alapult, óriási kezdeti beruházásokat igényelt, ily módon csak a nagyvállalatok használták, s befektetésük nem biztos, hogy megtérült. Az elektronikus kereskedelem ezt megváltoztatta. A vállalatok közötti e-kereskedelmi szoftverekkel és az internet használatával az EDI képességei jobban hozzáférhetők.
Olyan programcsomagokat használhatnak a vállalatok üzleti folyamataik automatizálására, mint a beszállítói lánc, a vásárlás és a disztribúciós csatornák kezelése. Az üzleti folyamatok hatékonysága nő, ami költségmegtakarításokat eredményez.
Az elektronikus kereskedelem által új területekre is betör az EDI, a vállalatok és a fogyasztók kapcsolatára összpontosítva. Az internet gyarapítja a vállalatok bevételeit, hiszen növeli a profitot, új vásárlókat szerez; az e-kereskedelmi szoftverek telepítésével a weben is megjelenhetnek a cégek.
Az elektronikus kereskedelmi szoftverek piaca
(1997-2002, millió dollár)
|
1997 |
1998 |
1999 |
2000 |
2001 |
2002 |
|
|
Egyesült Államok |
111 |
201 |
408 |
720 |
1081 |
1484 |
|
Európa |
38 |
64 |
164 |
340 |
601 |
947 |
|
A világ többi része |
18 |
32 |
73 |
146 |
245 |
372 |
|
Összesen |
167 |
297 |
645 |
1206 |
1927 |
2803 |