Bíznak a gyors terjedésben
Másodszor készített 200 fős telefonos szakmai közvélemény-kutatást a Szignum Média Bt. informatikai szakemberek körében. Ezúttal az internetszolgáltatók (Datanet, Elender, Euroweb, MatávNet) ismertségére és szakmai megítélésére is rákérdeztek a távközlési gyártók és szolgáltatók, illetve rendszerintegrátor cégek mellett. A kutatás nyitott kérdéseiben a kérdezettek bármely céget megemlíthettek, de a fő súlypontot az a kérdésblokk képezte, melyben a kérdezők név szerint említett cégekről érdeklődtek. A már említetteken kívül a távközlési cégek közül az Antenna Hungária, az Ericsson, a Matáv, a Nokia, a Novacom, a PanTel és a Siemens, valamint a rendszerintegrátorokból a Compaq, az Idom, a KFKI Számítástechnikai Csoport, az LNX, a Montana és a Synergon szakmai megítélésére irányultak a kérdések.
Újdonság a vizsgálatban az internetes elektronikus kereskedelem várható hazai elterjedésével kapcsolatos kérdés. "Mi a véleménye: mikorra várható, hogy az ön cége a készen kapható informatikai eszközöket túlnyomórészt az inteneten keresztül vásárolja meg?" - kérdezték a Szignum munkatársai a minta tagjaitól.
A válaszok egyharmada (34,5 százalék) szerint ez egy-két év múlva várható, de volt olyan válaszoló, aki szerint cégénél ez már ma is így van. Másik harmaduk szerint három-öt év múlva várható ez az elterjedtség (33,5 százalék). Majdnem 20 százalék szerint több mint öt év múlva, sőt ezen belül 5 százalék szerint több mint tíz év múlva. "Sohasem"-mel válaszolt 9 százalék, míg 5 százalék nem tudott választ adni. A viszonylag gyors terjedésben bízók kétharmados, igen magas arányát részben magyarázhatja, hogy az első fél évben nagy erővel folyt az IBM e-businesst népszerűsítő kampánya, és a kérdezés idején kezdődött a Compaq szintén e-business témájú "Compaq Depo"-akciója. Az is elképzelhető, hogy a magyar hálózati gazdaság még ezekre a becslésekre is rácáfol, és a vártnál rohamosabb gyorsasággal terjed.
Amint a Szignum Média szakemberei sajtótájékoztatójukon elmondták, a kutatás módszereit továbbfejlesztették az előző fél évhez képest. A szakértői minta kiválasztásában az eddiginél is nagyobb súlyt adtak a "Top 200" nagyvállalatnak és a pénzügyi szférának, valamint az IVSZ (Informatikai Vállalkozások Szövetsége) jelentősebb tagcégeinek.
Az 1999/1-es Szignum Omnibusz tanulmányt számos hazai távközlési és rendszer-integrációs cég megvásárolta. A készítők számára ez annak a jele, hogy van kereslet a szakmai közvélemény-kutatás mint termék iránt. Most, hogy az 1999/2-es tanulmány kiterjed az internetszolgáltató cégekre is, további érdeklődőkre számítanak. A Szignum Omnibusz évente kétszer "indul", a fő kérdéseket azonos formában teszik fel, és mindig van egy-két új kérdés is, aktuális témákban.
Az internetszolgáltató cégek spontán említései
|
Cég |
Százalék |
|
MatávNet |
85 |
|
Datanet |
83 |
|
Elender |
73 |
|
Euroweb |
23 |
|
TvNet |
2 |
|
Kerszöv |
2 |
|
Pronet |
2 |
|
Intraware |
1 |
A legnagyobb internetszolgáltató cégek ismertsége
|
MatávNet |
Datanet |
Elender |
Euroweb |
|
|
Jól ismerem, ügyfele vagyok |
62,5% |
49,5% |
38,0% |
22,5% |
|
Ismerem |
33,5% |
41,5% |
51,5% |
29,0% |
|
Csak a nevét vagy azt sem |
4,0% |
9,0% |
10,5% |
48,5% |
|
Összesen |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
100,0% |