CA-World ’99
Évek óta New Orleansban tartja nyári felhasználói, partneri összejövetelét a Magyarországon egyre inkább az informatikai rendszerfelügyelő programjairól ismert Computer Associates szoftverház. Ebben az évben már huszonötezren vettek részt az egy hétig tartó tömény, intenzív fejtágításon az Ernest N. Morial Convention Centerben. A kisvárosnyi embert megmozgató tipikus amerikai rendezvényen az úgymond stratégiai kérdésekkel foglalkozó, valójában inkább termékeket, megoldásokat bemutató szakmai és a meghívott előadók által tartott plenáris előadások feladata volt a közösségi érzés elmélyítése, valamint természetesen a CA valóban széles, és egyre szélesebb termékskálájának bemutatása. A valódi szakmai tudást, információt inkább szemináriumok közvetítették. Az újdonságok részleteit, a lehetőségeket bemutató vetítettképes előadások, számítógépes munkahelyekkel berendezett termekben tartott gyakorlatok, kötetlen eszmecserék között válogathattak a résztvevők.
A CA-World találkozó mottója: "Fun of software", azaz "A program öröme" volt, aminek igazságát a termékekre vonatkozóan inkább csak a jövő dönti el, de a kiválóan szervezett CA-World programokra a látogatók többsége minden bizonnyal elfogadja ezt a minősítést.
Az internet, az elektronikus üzleti kapcsolatrendszer megkerülhetetlen minden számítógépes cég számára, és különösen izgalmas kihívást jelent annak, aki a rendszerfelügyelettel foglalkozik. Az interBiz Solutions a CA legújabb részlegeként pontosan ebben az üzletben érdekelt. A CA-Worldön bemutatott BizWorks keretrendszert azok számára készítették, akik össze akarják hangolni a belső vállalati rendszerüket a partnereikével és az internetes üzleti programjaikkal.
A vállalat nagyságától függetlenül építhetők ki az interBizzel a folyamatos kapcsolatok a partnervállalatok, szállítók rendszereivel. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a különféle internetes alkalmazások zavartalanul beszélgethetnek egymással, de azt is, hogy mindez optimalizáltan, a rendelkezésre álló erőforrásokat jól kihasználva történik. A CA egyik erőssége, a perspektivikus megjelenítés révén a felhasználó jól áttekinthetően figyelheti a képernyőjén, mi történik a szállítási-megrendelési láncban, hogyan közlekednek egymással a programok.
A BizWorks a CA-nak olyan termékeire épít, mint az Unicenter TNG, a Jasmine TND információtároló adatábis-kezelő rendszer, a már említett perspektivikus megjelenítés, valamint a Neugents neuronhálózatos alakfelismerő program. A szintén a CA-Worldön bejelentett másik csomag - jelezve a CA sokoldalúságát - az internetes adatcsere biztonságát szolgálja. Az eTrust az elektronikus adásvétel két szereplője, a vevő és az eladó közötti közlekedést teszi megbízhatóvá, rejti el illetéktelen tekintetek elől. Van benne digitális pecsét az átküldött üzenet feladójának azonosítására és a tartalom változatlanságának elenőrzésére, vírusellenőrzés, védőgát, forgalomfelügyelő, nyilvános kulcsos rejtjelezés. A több mint egy tucat modul - melyek között több olyan is van, amely a Platinum beolvasztásával került a CA-hoz - egyszerre védi az internetes üzleti kapcsolatot és az azt fenntartó programok épségét. Az eTrust nyílt annyiban, hogy az Online Certificate Status Protocolban egyesített biztonsági eljárások, előírások szerint működik. Két, ezt a protokollt használó cég között a kapcsolatfenntartáshoz nem szükséges, hogy mindkettőnél az eTrust gondoskodjon a biztonságról.
A CA vezető terméke, az Unicenter TNG egy mindenféle heterogén hálózatban használható, a hardver, az alapszoftverek, a hálózati kapcsolatok, a felhasználói programok, a terminálok előtt ülő kezelők és az alkalmazások felügyeletére szolgáló programrendszer. A CA-Worldön bejelentett bővítése révén a rendszergazda már bárhonnan kapcsolatba tud vele lépni, akár vezeték nélküli eszközökkel is. Ez az eszköz lehet egy rádiótelefonos Palm VII vagy egy - Amerikában, legalábbis számítástechnikai körökben nagyon népszerű - interaktív személyhívó. Az Unicenter TNG távolsági kapcsolattartó moduljának kiegészítését a CA a kétirányú személyhívó rendszert üzemeltető PageNet programozói készítették, s az egyike lett a CA termékek idei tíz kiemelt, díjazott alkalmazásának. Vele a rendszergazda utasítást küldhet, nem várt események bekövetkezéséről értesítést kaphat az éteren át. Vagy ha például a Volán autóbuszokban lévő jegykiadó számítógépeket kiegészítik a megfelelő berendezéssel, akkor azok bekapcsolhatók az Unicenter TNG eszköznyilvántartásába, és a helyzetük s vele együtt a járműé ugyanúgy nyomon követhető, mint a vezetékes számítógép-hálózat termináljaié. Használható ez a vezeték nélküli adatkapcsolat nem üzemeltetési, hanem érdemi adatok küldésére-fogadására is, amint azt az amerikai elveszett gyermekek nemzeti központjának kísérlete igazolta.
Vargha Márton
Linux és Unicenter TNG
Yogesh Gupta, a CA termékstratégiáért felelős alelnöke a Linux és CA című sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a CA ügyfelei között egyre nő az érdeklődés a Linux iránt, és ezt a Unicenter TNG-nek is követnie kell. Ezért kapott kiemelt hangsúlyt a Linux a CA-Worldön is, de nem csak ott, hanem már korábban a fejlesztésben is. Kettős feladatot oldottak meg a programozók. A rendszerfelügyelő rendszer magjának, az információkezelést szervező keretrendszer Linux fölött futó változatának, valamint az összegző, monitorozó programoknak jelentő, az informatikai rendszerbeli Linux kiszolgálók, munkaállomások működését figyelő moduloknak kellett elkészülniük, hogy legyen mit bejelenteni. A Világ erőforrásközpontja című kiállításon berendezett Linux-körben a Calderától a Suséig minden jelentős Linux-szakértő vállalkozás ott szorongott, és osztotta a pingvineket, prospektusokat, a CD-ket. Ez utóbbiak közül a legértékesebb az a már korábban beharangozott Red Hat-lemez, amelyen mellékesen a Unicenter TNG Linux-változata is megtalálható. Elkészült a Magyarországon is ismert, használt Ingres adatbázis-kezelő linuxos környezetű változata is.
Felmérés is készült arról, hogy a látogatók cégének milyen a viszonya a Linuxszal, mikor fognak hozzá a bevezetéséhez
Már mielőtt a CA megvásárolta volna is, a világ egyik legnépszerűbb adatmentő-visszatöltő, adatállomány-szervező programja volt a Cheyenne Arcserve. Ebből mára egy teljes, az Unicenter TNG-hez kapcsolódó, hálózati adattároló-felügyelő nőtt ki. De elkészült a CA hálózati adattárolótömb-kezelő, SAN (Storage Area Networks) programja is, amit szintén bemutattak a Világ erőforrásközpontján.