Irány a Lurdy-ház

Immár fél éve is elmúlt, hogy az autóipari informatikai vállalkozásból Németország legnagyobb független rendszerházává nőtt, a DaimlerChrysler csoporthoz tartozó debis IT megvette az Unisoftware rendszerházat. A mai nevén debis IT Services Unisoftware integrált vállalatirányítási rendszerek telepítője, beüzemelője. Az első félév eredményeiről a három ügyvezető, a tervezésért, kontrollingért felelős Werner Straubinger és a sales-marketing területért felelős Mátyásfalvi János, valamint a megalakulóban lévő debis IT Services Magyarország holdingot is vezető Vinkovits László sajtótájékoztatón számolt be.

Szolgáltatásaikat tanácsadásra, fejlesztésre és üzemeltetésre osztják. A német anyavállalatnál 64 százalékos az üzemeltetés, míg Magyarországon egyelőre nulla, de három év alatt - miközben a többi területen is dinamikus növekedést terveznek - el akarják érni a 30 százalékot. (Ehhez olyan ügyfelek kellenek, mint például a BKV, ahol már január óta dolgozik az SAP, amit ők telepítettek. Egyelőre nincs szó arról, hogy a BKV kiadná bérbe az informatikai rendszer üzemeltetését.) Cél az is, hogy 2002-re az első három, ezen a területen működő cég egyikévé nőjenek Magyarországon. Az első félévi árbevétel 5,2 millió euró volt, ami mindenképpen biztató eredmény az év végére kitűzött 10,3 millióhoz képest, de 2002-re már ennek az árbevételnek a négyszerese a terv. A gyors növekedést cégvásárlásokkal alapozzák meg. Az első beolvadó vállalkozás a Pék Sándor által alapított, 12 fős EurOrg Consulting Kft., SAP-tanácsadó társaság, amely mögött sok sikeres külföldi munka is van.

A célok közé tartozik az is, hogy a vállalat vezető fővállalkozó legyen a kormányzati-közszolgálati, pénzügyi szolgáltatási és közlekedési ágazatban. Ebből az utóbbi már gyakorlatilag tény, hiszen a BKV-projekt után most kezdik az SAP bevezetést a Volán vállalatoknál is. Az ÁPV Rt.-nél a pénzügyi rendszerhez a debis belső fejlesztésű rendszerének, a Business Assistantnak egyes moduljait vezetik be. A pénzintézetek közül elsőként a CIB Bank bízta meg a debis IT Services Unisoftware Kft.-t, s e munkában a frankfurti Banki Kompetencia Központra támaszkodnak a szakembereik.

Annak érdekében, hogy a rövidesen felveendő szakembereket legyen hova leültetni, a budai Szombathelyi térről nyár végére átköltözik a magyar debis IT a Ferencvárosba, ahol a Lurdy-házban béreltek 1700 négyzetméternyi irodát.

VaMá




Telecomputer
4. évfolyam, 07. szám, 1999. április 19.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.