Röviden

Szoftverkalózok a bíróság előtt » 1995-ben, a győri székhelyű PC Trade Kft.-nél tartott házkutatással vette kezdetét Európa egyik legnagyobb volumenű, szerzői jogok megsértésével foglalkozó bírósági ügye. Az illegális szoftverekkel kereskedő PC Trade Kft.-nél talált adatok alapján a nyomozást a kft. 29 ügyfelére is kiterjesztették. A nyomozati szakasszal együtt immáron négy éve tartó ügyben a Tatabányai Városi Bíróság a napokban ítélkezik. Az első- és másod-, valamint a hetedrendű vádlottak büntetése még kérdéses; a vádat tíz esetben elejtették. Az ügyben eddig meghozott ítéletek: a Kisalföldi Volán számítástechnikai osztályvezetőjét a bíróság felmentette. A bíróság a szerzői jogok többrendbeli megsértésének vétsége miatt indult eljárást megszüntette, és megrovásban részesítette a PC Trade Computer egyik akkori alkalmazottját, egy magánvállalkozót; a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltóparancsnokság akkori informatikai főelőadóját; a Pannon Gabona Feldolgozó és Kereskedelmi Rt. számítástechnikai csoportvezetőjét; a csorna-farádi Felszabadulás Mezőgazdasági Termelőszövetkezet akkori elnökét; valamint a Pannon Globus akkori alkalmazottját. A bíróság a szerzői jogok többrendbeli, gondatlanságból elkövetett megsértésének vétsége miatt indult eljárást megszüntette, és megrovásban részesítette egy fogorvosi kft. ügyvezetőjét, a Csornai Polgármesteri Hivatal rendszergazdáját. A szerzői jogok többrendbeli, gondatlanságból elkövetett megsértésének vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta a Pannon-Víz Víz-, Csatornamű és Fürdő számítástechnikai csoportvezetőjét, az Arvit Hűtőipari Rt. akkori controllingigazgatóját; a szerzői jogok többrendbeli megsértésének vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta egy reklámügynökség akkori grafikai vezetőjét, a Pannon Globus akkori rendszergazdáját, egy designnal foglalkozó bt. tagját, valamint a Győri Fűtőerőmű rendszergazdáját. Minderről a BSA Magyarország főtitkára adott ki sajtóközleményt.

Az IVSZ az EUROBIT tagja lett » Az Európai Számítógépgyártók és Információtechnológiai Iparvállalatok Szövetsége (EUROBIT) a közelmúltban teljes jogú tagjává választotta az Informatikai Vállalkozások Szövetségét (IVSZ). Az IVSZ a kelet-közép-európai régió második szervezeteként lépett be az EUROBIT-be. Az 1974 óta létező EUROBIT több mint 2000 céget képvisel 15 országban mőködő tagszervezetein keresztül. Ez a teljes európai IT iparág több mint 90 százalékát jelenti, kétmillió munkavállalóval és hozzávetőleg 240 milliárd ECU összesített árbevétellel. Az EUROBIT nemcsak Európában, hanem az egész világon képviseli tagjainak érdekeit, és tevékenysége kiterjed közgazdasági, technikai, környezetvédelmi, jogi, vámügyi és pénzügyi kérdések megoldására is. A szövetség az egyik kezdeményezője a kibővített, információtechnológiai termékek vámmentességével foglalkozó információtechnológiai egyezménynek (ITA). Az EUROBIT az egyik alapítója és mőködtetője az Európai Információtechnológiai Kutatóintézetnek (EITO), amely az IT és telekommunikációs iparágról szolgáltat évről évre statisztikai adatokat és bemutatja a fő trendeket. Minden bizonnyal tovább fog nőni a szervezet súlya az ECTEL-lel, Európa telekommunikációs iparágának érdekképviseleti szervével való, 2000. január 1-jére tervezett fúzióját követően.

Microsoft mobilszolgáltatás » A Microsoft új szolgáltatása tőzsdeinformációkat, sporthíreket és más információkat közvetít személyhívókra és mobiltelefonokra. Az MSN Mobile szolgáltatáscsomagot folyamatosan bővítik: kiterjesztik további vezeték nélküli eszközökre és e-mailre is. Egy hónappal ezelőtt a Microsoft 600 millió dollárért négyszázalékos részesedést vásárolt a vezeték nélküli szolgáltatást nyújtó Nextel cégben, és vegyesvállalatot alapított a mobiltelefonokat gyártó Qualcommal. Nemrég pedig felvásárolta az OmniBrowse céget, amely vezeték nélküli tartalomtovábbítással foglalkozik. A tervek szerint a szoftveróriás 2000-re mintegy kétmillió olyan ügyfélre számít, aki vezeték nélküli szolgáltatást fog tőle igényelni. A cég eközben hanggal vezérelhető rendszeren is dolgozik, hogy a felhasználóknak ne kelljen a kisméretű billentyűzettel és képernyővel bajlódniuk.

Új térinformatikai vállalkozás » Júniusban a Geoview Systems Kft.-ből munkatársaival kivált Nikl István megalapította az InterMap Szoftver és Tanácsadó Irodát. Az új vállalkozás a független, konzultációs és ismeretterjesztő tevékenységre helyezi a fő hangsúlyt. Az alapító és munkatársai komoly térinformatikai, szakmai múlttal rendelkeznek, számos hazai és külföldi projektben vettek részt az elmúlt 15 évben. Tapasztalatuk kiterjed a térinformatikai adatbázisok tervezésére, építésére, rendszerfejlesztésre, nevük fémjelez számos tenderdokumentációt és szabványosítási törekvést és nem utolsósorban egy külföldről meghonosított oktatási alapanyagcsomag lektorálását. A kiválást követően a Geoview Systems Kft. két legújabb termékének, a Kolibri asztali térinformatikai rendszernek és a rá épülő Kolibri MapServernek tulajdonjoga az InterMap Kft.-re szállt át, ezek további fejlesztését, terjesztését a jövőben az új cég munkatársai végzik.

Hitachi-monitorok » Június óta Magyarországon is kapható a Hitachi három legújabb monitormodellje, amelyeket a CeBiten mutattak be. Irodai felhasználóknak készült a CM 650 ET 17"-es típus, felbontása 1152x870. Rövid nyakú képcsővel látták el, azaz mélysége nem több, mint egy 15"-es monitoré (37,3 cm), így az íróasztalon kényelmesen elfér, és díjmentesen jár mellé a Colorofix színkalibrációs szoftver. Professzionális felhasználóknak ajánlják a 17"-es CM 643 ET monitort 1600x1200 maximális felbontással. A készülékhez itt is alapfelszerelésként tartozik a színkalibrációs szoftver, és opcióként kapható hozzá a ViewOpen színkalibrációs csomag, amely hardveresen teszi lehetővé a tökéletesebb színbeállítást. Mind a professzionális, mind az irodai felhasználók igényeit kielégíti a CM 761 ET 19"-es modell. Mélysége csak 39,5 cm, képponttávolsága és felbontása megegyezik az előző típuséval. A készülékek megfelelnek a szigorú egészség- és környezetvédelmi előírásokat tartalmazó TCO99-es minősítésnek.




Telecomputer
4. évfolyam, 07. szám, 1999. április 19.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.