Képzeljen el egy fax nélküli világot! Vagy egy mobiltelefon, zsebszámológép, mikroprocesszor és személyi számítógép nélkülit. Vagy azt képzelje el, hogy csupán négy számítógép van rákötve az intenrnetre, és nincs World Wide Web. Vagy azt a világot, amelyben nincs Microsoft!
Nehéz dolga van? Pedig csak 1970-ig kell visszamenni az időben.
1971-ben készült el az első Intel mikroszámítógép. Abban az évben alkotta meg az IBM az első hajlékonylemezt. Továbbá 1971-ben alapította meg Bill Gates és Paul Ellen a Microsoftot. Tíz évre rá jelent meg az első MS-DOS, és húsz évvel később készítette el Tim Berners-Lee a World Wide Webet.
Harminc évvel ezelőtt lehetetlen lett volna megjósolni, hogy 1997-re több mint 200 millió embernek lesz mobiltelefonja. Mint ahogy azt sem lehetett előre jelezni, hogy 1997-ben világszerte 100 milliónál is többen fognak embertársaikkal a hálózaton keresztül kapcsolatba lépni: azaz szöveget, képeket, sőt hangokat és filmeket küldözgetni egymásnak.
1971-ben még csak négy internetes gazdagép üzemelt, egy évtizeddel később már 20 ezer, 1999 végére pedig várhatóan már 50 millió lesz. A World Wide Web szövegalapú elosztott hipermédia-rendszert csak 1991 óta használhatjuk. Növekedése - az internetéhez hasonlóan - igen erőteljes.
A XX. század végén a távközlési és az információközlési iparágak fejlődése megállíthatatlan, ezt jól példázza a világ mobilkommunikációjának exponenciális növekedése. (Ugyanakkor más szektorok a globális piacokon uralkodó zűrzavarok hatásától szenvednek.) A mobiltelefóniából származó bevételek már meghaladják a fix vonalasokét. 1998 végén úgy számoltak, hogy három éven belül megduplázódik a mobiltelefon-tulajdonosok száma, és eléri a 400 milliót. A tavalyi előrejelzés szerint 2008-ra már több mobiltelefon-előfizető lesz, mint vezetékes, és már milliárdnyian fognak celluláris telefont használni. Néhány országban már most nagyobb a mobiltelefonok elterjedtsége; ezek közé tartozik például Finnország, ahol már minden második embernek van mobiltelefonja.
A celluláris szolgáltatók hatása úgy erősödik, ahogy előfizetőik száma emelkedik. 1997-ben az NTT DoCoMónak már húszmilliónál is több előfizetője volt; a kínai DGT és az olasz TIM 1998-ban meghaladta a 15 milliós előfizetői bázist. Világszerte több mint húsz olyan celluláristelefon-szolgáltató dolgozik, amelynek előfizetői létszáma meghaladja a négymilliót. Úgy tűnik, a világ kevésbé fejlett régióit sem hagyja érintetlenül a mobiltelefon - életképes és olcsóbb alternatívája a vezetékes telefonhálózatnak.
A távközlés forradalmában kiemelt szerep jut az internetnek és a hozzá kapcsolódó alkalmazásoknak A telekommunikációs hálózatokon folyó adatforgalom növekedése exponenciális, s 1999-ben felülmúlja a hangforgalmat. Ez a kiemelkedő mértékű fejlődés a nagy sebességű LAN-ok, WAN-ok és globális adatfeldolgozó-hálózatok burjánzásának köszönhető, és persze nem utolsósorban az internet rohamos terjedésének.
S hogy hová jut a távközlés a következő harminc év alatt?…
A fax már alaposan megerősítette pozícióit az irodákban, de vajon meddig tudja tartani magát? Alig öt éve, hogy a Telecom Austria úgy ítélte meg, a fax minden más adatátvitel helyébe lép. "Más rendszerek is működni fognak, de a faxátvitel alrendszereként" - gondolták. Ez akkor logikus következtetésnek tűnt, hiszen még nem látszott a World Wide Web ereje. Azonban már egy évvel később, 1995-ben, az internetes adatforgalom meghaladta a faxét, ennek ellenére a faxkészülékek száma évről évre nő.
Pontos képet rajzolni a jövőről - enyhén szólva - vakmerőség lenne. De a jelenlegi trendek azért adnak némi kiindulópontot a jövőre vonatkozóan. A mostani húzóerők: a mindent átható számítástechnika (pervasive computing), a mobilitás, valamint az internet folyamatos terjedése.
A mindent átható számítástechnika annyit tesz, hogy a jövőben mindenben chipek lesznek. A hálózatokat nemcsak információcserére, hanem a berendezések ellenőrzésére is használni fogjuk. Az új évezred első éveiben megjelennek majd a harmadik generációs mobilrendszerek, ezek fejlesztése az IMT-2000 védőernyője alatt folyik; az ITU (Nemzetközi Távközlési Egyesület) és a világ vezető drótnélküli-vállalatai vesznek részt benne. A Global Mobile Personal Communications by Satellite (GMPCS) rendszerek hamarosan elkészülnek, és 2000 végére legalább minden harmadik nagy "játékos" olyan megoldásokat kínál majd, amivel bárki a bolygó bármely pontján elérhető lesz.
Ahogy az internet nő, úgy jut egyre nagyobb szerephez az emberek életében az e-kereskedelem. Most egymilliárd dollár az információközlésből származó éves bevétel; az ITU előrejelzése szerint 2002-ben csak önmagában az e-kereskedelemnek a bevétele lesz ekkora. 2000 után óriási változást tapasztalunk majd az otthont és a munkát, a hazát és a külföldöt, az aktuális jelenlétet és a telejelenlétet illetően. E konvergenciák mozgatórugói a távközlési hálózatok és szolgáltatások.
A következő században a távközlés digitális, mobil, és mindenekfelett személyes lesz. A piacot a fogyasztók által birtokolt és használt több tízmilliárd elektronikus eszköz jelenti majd, melyek egyre inkább képesek lesznek kommunikálni egymással. De ne feledkezzünk meg az ezeket a fejlett távközlési eszközöket működtető alkalmazásokról sem. Nagy fejlődést látunk a távorvoslás vagy a távtanulás területén, de arra nem vállalkozunk, hogy megmondjuk, milyen alkalmazások lesznek hatással a 21. század emberének életére.
A jövőben - a digitális kommunikációnak hála - sokkal több kapcsolat létezik majd a gépek-eszközök és a szoftverügynökök között, mint az emberi fogyasztók között. Elektronikus kommunikációs kapacitásunk korlátozott, hiszen a nap csak 24 órából áll, s figyelmünk időtartama sem végtelen - ilyen korlátok a számítógépeket nem befolyásolják. Már most is szinte teljesen digitálisak a távközlési hálózatok, s ez az, ami közelíti egymáshoz a távközlést és az egyéb információfeldolgozó iparágakat (ilyen a számítástechnika, a műsorszórás vagy a kiadás).
Az internet, bár már régóta létezik, csak az 1990-es években került az emberek látómezejébe. Azt megelőzően ugyanis az elektronikus leveleken és a csak szöveget tartalmazó üzeneteken kívül nem voltak digitális tartalmak. Az internet megjelenése egybeesett a kiadás, a hirdetés, a műsorszórás és az egyéb, tartalmakkal foglalkozó iparágak digitális forradalmával. Ezek együtt vezettek a World Wide Web megszületéséhez.
Ahogy a kommunikációs szoftverek fordítási, hangfelismerési képességei fejlődnek, nem nehéz elképzeni azt az időt, amikor a telefonok a bejövő üzeneteket anyanyelvünkre lefordítják, és szóbeli utasításainkat is megértik, nem csak a legépelteket.
1999 során a celluláris mobilhálózatokra világszerte előfizetettek száma eléri a 300 milliós küszöböt, s 2008-ra (amikor meghaladja a vezetékestelefon-előfizetők számát) már egymilliárdnál is több embernek lesz mobiltelefonja. És amint a szolgáltatóknak egyre több bevételük származik a beszélgetésekből, a mobiltelefonok üzemeltetési költségei alacsonyabbak lesznek a fix telepítésűekénél.
Mi fog akkor történni? Nem fogják fizetni a fix vonalas készülékek előfizetési díját? Továbbra is növekedni fognak a vezetékes telefonhálózatok bevételei, hiszen internetezésre általában ezeket használják, és jelenleg a mobiltelefonok forgalmának 90 százaléka is ezeken zajlik.
A mobilforradalom arról is szól, hogy a hálózatnak kell megtalálnia a fogyasztót, és nem a fogyasztónak a hálózatot. Valószínűnek látszik, hogy a közlekedési dugók és a városok méretének növekedtével több időt töltenek majd az emberek ingázással. Ennek mérséklésére az egyik megoldás az otthonról telefonvonalon végzett munka lehet. Egy másik módszer, hogy a munkaidőbe beleszámít az utazási idő, mivel a mobiltelefonok és a mobil adatkommunikációs szolgáltatások ekkor is használhatók.
De más területekre is hatással lesz a személyi forradalom, például a műsorszórásra. Ahogy sok televízió és rádió helyezi át működését az internetre, lehetőség lesz megnézni, meghallgatni, böngészni, letölteni és elmenteni egyéni programokat. A tévénézés vagy a rádióhallgatás egyéni, és nem közösségi dologgá válik.
Ez mind szép és jó, de mi a helyzet az emberiség azon felével, akiknek még telefonjuk sincs, nemhogy internetjük vagy szuper-számítástehnikai erejük lenne. A kép egyelőre igencsak sötét, de a jövőt illetően optimisták lehetünk.
A cél az, hogy mindenki - ha nem is otthonában, de nem messze tőle - igénybe vehesse a távközlési szolgáltatásokat. Jelenleg ezzel csak a világ leggazdagabb országai dicsekedhetnek, ahol a lakosok könnyedén hozzáférhetnek az internethez, továbbá azok, amelyek részt veszenk a GII-ben (Global Information Infrastructure). A telefonszolgáltatók egyre többet invesztálnak az infrastruktúrába - főképp azokban az országokban, ahol a kormányzat liberalizálta a telekommunikációs szektor.
A techológiai fejlődés ad okot a reményre és az optimizmusra. Az új drót nélküli, celluláris és szatellitrendszerek átlépik a földrajzi határokat, és a fejlődő országok piacain is sikeresek lehetnek. A vörösréz vezetékes hálózat nem praktikus és túl drága megoldás például Afrikának, hiszen a hálózatépítés legköltségesebb része a földi vonalak kiépítése. A nyugtalan időkben a drót nélküli és a szatellit technológiákat sokkal nehezebb megszakítani, mint a hagyományos földit, és sokkal kevésbé vannak kitéve a vandalizmusnak, a lopásoknak.
Általában a fejlődő országokban arra kényszerítik a szolgáltatókat, hogy próbálják meg az új, digitális rendszereket a régi, öröklött rendszerekkel integrálni. Vannak azonban olyan országok is, ahol a legfrissebb, legújabb technológiákat vezetik be. Így fordulhat az elő, hogy például Botswanában a digitális vonalak sűrűsége nagyobb, mint a fejlett telefóniával rendelkező Nagy-Britanniában.
1997. február 15-én, 11 évig tartó egyeztetést követően, aláírták azt a megállapodást - a WTO (World Tarde Organization - Világkereskedelmi Szervezet) távközlési szolgáltatások kereskedelmére vonatkozó egyezményét -, ami teljesen átformálja a távközlési ipart. Ez a szerződés enged utat a világ távközlési piacai liberalizációjának, és további országokra terjeszi ki a versenyt. Több mint 70 kormányzat támogatja a megállapodást.
A WTO-egyezmény eredményeképpen óriási átalakulások zajlottak a világ piacain. Európában, ahol 1998 eleje óta a legtöbb ország piaca nyitott a versenyre, a távközlési térkép teljesen átrajzolódott. Tíz évvel ezelőtt még szinte semmiféle verseny nem volt a telekommunikációs piacokon, ugyanis a legtöbb távközlési cég állami tulajdonban volt. A világ szinte minden államában zöld utat kapott a liberalizáció, és a piacok immár nyitottak a versenyre és a külföldi befektetésekre. 1998-ban a liberalizáció addig nem látott mértékű privatizációs folyamatot indított el. A két legnagyobb - egyenként olyan 19 milliárd dolláros - egyezmény a brazil Telebras privatizációja és az NTT DoCoMo létrejötte volt. Ezek a megállapodások jól tükrözik a távközlés fontosságának növekedését mind általánosságban, mind a mobiltelefóniát illetően.
Számos egyéb szolgáltató is sikeres üzleteket indított útjára 1998 második felében. A svájci kormány 8 milliárd dollárhoz jutott a Swisscom egy részének értékesítése által, a francia kormányzat hasonló nagyságú pénzösszegért adta el a France Telecom egy következő, második szeletét. Sikeresen zárul a belga Mobistar, a görög OTE, a finn Sonera, a lengyel Telekommunikacja Polska és más kelet-európai távközlési szolgáltatók privatizációja is. A minta a világ összes kontinensén követőkre talált; és ahogy a világ távközlési piacai kinyílnak, egyre világosabbá válik, hogy ebből mindenkinek előnye származik - a kormányzatoknak, a szolgáltatóknak, és legelsősorban a fogyasztóknak.