Jóval több, mint egymillió mobiltelefonszámot adtak ki eddig Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy minden tíz ember közül egynek-kettőnek volt már a tulajdonában, használatában mobiltelefon. A fogékonyság e szolgáltatás iránt erősen függ attól, hogy az ember életéhez mennyire tartozik hozzá, mennyire szükséges a kapcsolat, a másokkal való diskurzus, de mintha bizonyos munkáknál, tevékenységeknél már ott tartanánk, hogy aki nem használja, aki nem lép be a körbe, az hátrányba kerül. Nem a háziasszonyra gondolok, aki a boltból hazafelé menet az utcáról jelenti valahol valakinek, hogy bevásárolt, hanem például a társasházi közös képviselőre, akinek a házai Budapest több belső kerületében vannak, s míg az egyik ügyeit intézi, a másikból e nélkül nem tudják elérni, ha valami gond van…
Mi lehet az oka a mobiltelefon, különösen a GSM világraszóló sikerének? Azt hinnénk, hogy a mobil telefon azért jó, mert ha bárhol, bármikor eszünkbe jut valami (valaki), azonnal elő tudjuk kapni, és telefonálni, intézkedni tudunk. A dolog fordítva is lehet. A mobiltelefon arra is jó, hogy minket el tudjanak érni egy közléssel, egy hírrel, egy kérdéssel, egy utasítással. A GSM-hálózat átnyúlik az országhatárokon, egy kétsávos telefonnal bárhol a világon elérhetővé válunk. Minden SIM-kártya egyedi példány, tehát ha egy telefon a bázisállomással felvéve a kapcsolatot bejelentkezik, akkor a világ egymással kapcsolatot tartó mobiltelefon-központjai addig beszélgetnek egymással, míg ki nem derítik, hogy a SIM-kártyát hol regisztrálták, van-e szolgáltató, aki fizet érte. Ha van, akkor az éppen elért telefontársaság közvetíti a hívásokat.
Ettől kezdve lényegtelenné válik, éppen hol vagyunk és éppen hol van az, akivel beszélgetünk. Mindeddig, ha valaki elutazott, esetleg ide-oda utazgatott a világban, csak akkor érhették el telefonon, ha meghagyta, mikor hol, milyen számon hívható. Esetleg üzenetet lehetett neki hagyni, azonban az esetek jó részében praktikusabb a GSM-telefonnal megvalósítható közvetlen beszélgetés.
Van a mobiltelefonunkon egy menüpont, a szolgáltatóválasztás. Amikor a készülék bejelentkezik, akkor az alacsonyabb frekvenciáról indulva lépked a csatornáról csatornára, míg csak választ nem kap egy bázisállomástól. Ha ott, ahol éppen állunk, több szolgáltatónak is elérhető a bázisállomása, akkor tehát automatikusan az alacsonyabb frekvenciájú csatornát használó telefontársasággal kerülünk kapcsolatba. Magyarországon ez egyelőre nem számít - januártól már igen -, de külföldön előfordulhat, hogy megtalálja a készülék, mondjuk, a Kasatelt, de az itthoni társaságunknak abban az országban a Bontellel előnyösebb szerződése van, az olcsóbban közvetíti a beérkező hívásainkat. Manuálisan is operátort válthatunk a készüléken. Érdemes tehát tájékozottnak lenni, odafigyelni a tarifákra, hiszen a roaming kényelmes, hasznos, de olcsónak nem nevezhető.
Nem az elérés, hanem az elérhetőség a mobiltelefon lényege. Hogy mennyire így van, azt mutatják a tarifatáblázatok is. Vezetékes telefonon, ha valaki elutazik, akkor távolsági, interurbán hívással érhetjük el - ha tudjuk a számát -, amit mi fizetünk. A GSM-barangolásnál viszont a SIM-kártya tulajdonosa, az előfizető fizet azért, hogy el tudják érni.
Vargha Márton