Compaq-alkalmazók konferenciája

Harmincöt éves múltja van a Digital-gépek felhasználói egyesületének a világban. A DECUS az után is tovább él, hogy a Compaq egyesült a Digitallal, hiszen nem a gyártó, hanem a felhasználók tartják fenn, ők szervezik. A magyarországi DECUS idén nyár elején Siófokon rendezte hagyományos éves konferenciáját, ahol már átfogóan a Compaq-rendszerek üzemeltetési tapasztalatairól, újdonságairól beszélgethettek a résztvevők. A baráti kapcsolatok kialakulásának kedveztek a különféle szabadidős programok is.

A nagyság kötelez, a Compaq Magyarország természetesen a DECUS fő támogatója Magyarországon is. Beck György vezérigazgató előadásában hangsúlyozta, hogy 28 milliárd forintos forgalmával a Compaq-leányvállalat a legnagyobb a magyarországi számítástechnikai, informatikai szállítók között. Teljesítménye egyébként nemcsak nálunk, de az egész régióban is kiemelkedő. Miközben a Compaq világszerte nehézségekkel küszködik, addig a magyarországi leányvállalat az első negyedévben nyolcmilliárd forint forgalmat ért el. Szerencsés, hogy az egyesítés előtti Digital Magyarország akkora túlsúlyban volt, hogy az új szervezet felállításakor a párhuzamosságok nem okozhattak gondot - ellentétben például Csehországgal, ahol még mindig az örökséggel küzdenek. A Compaq Magyarország célja minél több területen úgy elsőnek lenni a piacon, hogy a második legnagyobb cég forgalma az övéknek legfeljebb a fele legyen. Ez az IDC-adatok szerint például PC-ben tavaly sikerült.

Chris Conway, a Compaq vállalati számítógépes részlegének európai, közel-keleti és afrikai üzletekért felelős alelnöke siófoki előadásában hangsúlyozta, hogy ma a Compaq bevételének negyven százaléka származik a vállalati számítástechnikai területen az óvilágból, és hosszan szólt a Compaq elektronikus üzleti rendszeréről. A Tandemmel érkezett nonstop jelzőt kiterjesztve a Compaq megállás nélküli e-businessről beszél, melynek felépítése hasonló a többi szállító által ismertetett modellekhez. A rendszer alapját a hálózati, munkaállomási működtető szoftver képezi, amire ráépül a platformfüggetlenséget biztosító átmeneti vagy köztes réteg, a middleware.

Maga az elektronikus kereskedelmi rendszer négy fő részből áll, a vállalati alkalmazásokból, az ipari folyamatokat kezelő programokból, az üzleti logikából, és az e három adatkapcsolatát bonyolító üzenetkezelésből. Ennek a négyesnek a vásárlóval való kapcsolata jön létre a kereskedelmi programon keresztül, amelynek a működését befolyásolják a különféle elemző, tervező rendszerek, valamint a globális termelésszervezés.

Az előadást követő sajtótájékoztatóján C. Conway arra hívta fel a figyelmet, hogy a Compaq a magasabb, alkalmazási régiókban együttműködésre, és nem a saját fejlesztői kapacitásra épít. Amit elsősorban kínálnak, az a robusztus, valóban megállás nélkül működő számítástechnikai infrastruktúra. Kérdésre válaszolva azt is bejelentette, hogy a Compaqon belül már folynak az általuk szállított elektronikus üzleti megoldás tesztjei, és várhatóan még ez év vége előtt hivatalosan is munkába állítják azt. A Compaq nagy erőkkel folytatja az Alpha processzor fejlesztését, a mostani EV6-ot követő EV7 generációs lapka gyártása már előkészítés alatt van, és folynak a laboratóriumi munkák az EV8-cal. Conway hangsúlyozta, hogy mióta a Samsung és az Intel gyártja az Alphát, azóta jelentősen csökkent az ára, a vele készülő üzleti számítógépek egyre versenyképesebbek a piacon.

A DECUS Magyarország idei konferenciája azt mutatta, hogy a három cég magyarországi egyesítése változatlanul hagyta a felhasználói attitűdöt, s a szervezet magját alkotó, a Digitalhoz értő szakemberek közössége dinamikusan bővül azokkal, akik Compaq-, illetve a Tandem-rendszerekkel dolgoznak.