Interaktív-tv-piac

2003-ban már minden negyedik háztartás hozzáfér az interaktív digitális tévék nyújtotta szolgáltatásokhoz - olvasható a Datamonitor Interaktív-tv-piacok Európában és az Egyesült Államokban, 1998-2003 című tanulmányában. A piackutató állítása szerint a szolgáltatók ekkor olyan interaktív szolgáltatásokat kínálnak majd, mint az elektronikus levél, az interaktív vásárlások és banki szolgáltatatások, web-hozzáférés, s mindezekhez a tévéken keresztül lehet majd hozzájutni.

A tv-alapú interaktív szolgáltatások - beleértve az internetet - már létező piacok mind az internetszolgáltatók (például az AOL, a Teleline, a Telecom Italia Net), mind a digitális televíziós társaságok (többek között a BSkyB és a Canal+) számára; s e szolgáltatások által az említett válalaltok több előfizetőt szerezhetnek, és természetesen új bevételi forrásokhoz is jutnak.

Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban közel százszázalékos a családok tévéellátottsága. A Datamonitor előrejelzése szerint a következő öt évben átlagosan 45 százalékkal bővül az interaktív televíziók piaca, sokat hozva ezzel a digitális tévék és az internetes iparágak konyhájára. 2003-ra Európában és az USÁ-ban több mint 67 millió háztartás fog interaktív tv-szolgáltatásokat (e-mail, interaktív kereskedelem és játékok) igénybe venni.

Kétféle interaktív terminál létezik: a digitális web-doboz (set-top-box, digitális televízióadások vételéhez alkalmas adapter) és a dedikált internetterminál. Az elsőt a digitális tévétársaságok támogatják, amelyek a tévéprogramok értékét növelendő kínálnak internaktív szolgáltatásokat. A második - melyet az internetszolgáltatók alkalmaznak - tévé-alapú internet-hozzáférést tesz lehetővé.

Annak ellenére, hogy a digitális tv-szolgáltatások főképp kizárólagos szolgáltatások lesznek, melyeket tévéadók és speciális szolgáltatók kínálnak majd, rövid és közép távon - állítja a Datamonitor - erőteljes növekedés várható. 1998-ban Európában és az Egyesült Államokban még csak 790 ezer háztartásban létezett tv-alapú web-hozzáférés, 2003-ra már 10,9 millióban lesz. Az interaktív tévészolgáltatásokat használók száma Amerikában lesz a legmagasabb, melyet az Egyesült Királyság és Franciaország követ. A legmagasabb növekedési ütemre viszont Dél-Európa országaiban (Spanyolországban, Olaszországban) számít a Datamonitor.

A műsorszórók (különösképp a digitáliskábeltévé-szolgáltatók) nyújtotta digitális tv-szolgáltatások között fontos szerep hárul az interaktív szolgáltatásokra, hiszen általuk több előfizetőhöz, nagyobb bevételhez és versenyelőnyhöz jut a televíziós társaság. Ezek a szolgáltatások az előfizetési csomag részét képezik, azaz a televíziós programokkal együtt kínálják a fogyasztóknak. Ezzel szemben a dedikált internetes tv-szolgáltatások saját lábukon is megállnak.

Az interaktív-tv-piacot az interaktív digitális webdobozok uralják majd. 2003-ban Európában és az Egyesült Államokban összesen közel 61 millió ilyen eszköz fog üzemelni; majd tízszer annyi, mint dedikált internetes web-dobozból (6,3 millió).

Leginkább az internetszolgáltatókon (AOL, T-Online) és a tartalomszolgáltatókon (bankok, kiskereskedők) áll vagy bukik a dedikált internetes tv-szolgáltatások sikere. Közép- és hosszú távon egyre növekvő versenyre számíthatnak a nagy digitális-tv-adók részéről, ami határt szab növekedésüknek, s 2002-re a piac telített lesz. Ezután - a Datamonitor várakozásai szerint - a digitális tv-szolgáltatásokon át kínált webhozzáférés és egyéb interaktív tevékenységek növekedéséből adódóan a dedikált internetes web-dobozok piacrészesedése csökken, és hosszú távon szerepüket átveszik a digitális web-dobozok.

Európai és egyesült államokbeli web-dobozpiac (1998–2003)

1998

1999

2000

2001

2002

2003

Éves átlagos növekedési ütem (%)

Dedikált web-doboz

800

1400

2300

3 500

4 900

6 300

51

Interaktív digitális web-doboz

9 500

16 700

26 500

37 700

48 400

60 800

45

Összesen

10 300

18 100

28 800

41 200

53 300

67 100

45