Bizonyára sokaknak fel sem tűnt, hogy május 25-én, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 27. ülésnapján, amelyen nem szavazták meg a megjelent képviselők a napirendi pontokat, így az érdemi munka lehetetlenné vált, nos, ezen a napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csapody Miklós frakcióvezető-helyettes (MDF). A 2000. év problémáját ismertette, majd ezzel kapcsolatban a kormány stratégiájáról érdeklődött. Mint a képviselő úr elmondta, némiképp tájékozatlanok vagyunk, hogy lesz-e akkor valamilyen katasztrófa a számítógépek vezérelte területen, mint például az energiaellátás, az egészségügy, a közbiztonság és a bankok, biztosítótársaságok. Hazánkban többek között a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Testülete már régen foglalkoznak a dátumváltási műszaki problémával.
Kiderült, hogy megfelelő felkészülés esetén katasztrófa nem várható. A Gartner Group az amerikai szenátus számára az idén februárban jelentést készített, amelyben az országokat a 2000. év dátumváltásra való felkészülés sikeressége szempontjából kategorizálta. Ezen a skálán Magyarország a legfejlettebb államokat követő második csoportba került, egy osztályba Finn- és Franciaországgal, Olasz- és Spanyolországgal, megelőzvén a harmadik csoportbeli Ausztriát, Németországot és Japánt - mondta többek között a képviselő, majd felkérte a kormányt, adjon pontos és hitelt érdemlő tájékoztatást a dátumváltást illető felkészülésről.
Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter válaszában elmondta, hogy az említett jelentés szerint a felkészülés stádiumát tekintve eddig sikeresen teljesített az ország, hazánkat ezért a közép-kelet-európai térségben a legfelkészültebbnek tartják. Ez tervszerű munka eredménye: a társadalmi és nemzetközi hatások vizsgálata, a teendők összehangolása érdekében kormánybiztost jelöltek ki, és cselekvési programban rögzítették az év végéig hátralévő munkát, a dátumváltást követő hatáselemzésekkel összefüggő feladatokat.
A cselekvési program egyik legfontosabb célja a tudatosítás, a lakosság tájékoztatása. Mojzes Imre évszámkezelési kormánybiztos már számos interjúban hívta fel a polgárok figyelmét a dátumkezelés problémájára, többek között arra, hogy a felkészülésben mindenkinek megvan a saját felelőssége is. Az állampolgároknak ellenőrizniük kell háztartási berendezéseket, végig kell gondolniuk, hogy kezelnek-e azok dátumot. Ugyanakkor folyamatosan tájékoztatni kell a lakosságot a gazdaság különböző területén történt intézkedésekről. Ehhez folyamatosan gyűjtik az információkat a gazdálkodó cégektől, az igazgatási intézményektől, és az év második felében a lakosságtól is. Az információk birtokában határozzák meg a fennmaradó kockázatokat és a teendőket.
Tervek szerint a lakosság folyamatos tájékoztatása érdekében népszerűsítő tévéfilmet készítenek. A kis- és középvállalkozások tájékoztatása a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványon keresztül történik. A nemzetközi információcsere érdekében folyamatos a kapcsolat az ENSZ, az OECD és az Európai Unió megfelelő szerveivel, és hazánk is részt vesz a Bulgária által vezetett regionális munkában. Több ország, közöttük hazánk képviselői is részt vettek például egy berlini konferencián, ahol a legfontosabb gazdasági ágazatok problémáit tekintették át. Itt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség képviselői beszámoltak arról, hogy az atomerőművek biztonsági rendszerei sehol sem érintettek a dátumváltási problémában.
A kormány tehát a kormánybiztos révén hatékony előkészítő- és propagandamunkát végez, így a kormány és az ország felkészülten várja a kormányváltást - fejezte be válaszát a miniszter. Sz. Zs.