Cannes a zsebbe

Mi lehetne alkalmasabb helyszín egy termék használhatóságának kipróbálására, mint a cannes-i filmfesztivál? A 3Com illetékesei, miután szakmai közegben - például az SAP Sapphire-on - már sikert arattak a résztvevőknek felállított információs hálózattal kapcsolatba lépni képes, érintőképernyős Palm III zsebszámológéppel. (Kaució ellenében add kölcsön a gépet az embereknek, majd a végén ajánld fel, hogy féláron hazaviheti. A siker garantált. Az utolsó napon hónuk alatt a dobozzal, ajkukon elégedett mosollyal rohangáló emberekkel lesz tele a terep.)

De térjünk vissza a kultúra világába, Cannes-ba, ahol ötezer újságíró kísérletezhetett idén a palmosított programszervezéssel. A sajtószoba közelében felszerelt PC-kről tölthették át az információt a zsebszámítógépükbe. Akinek még nem volt zsebszámítógépe, az ott a helyszínen vehetett magának egy Palm V-öt, a legújabb modellt. A napi frissítésű adattárból minden újságíró kibogarászhatta az őt érdeklő programokat, sajtókonferencia-időpontokat, az egyéni interjúk lehetőségeit, sőt az éttermek címét is. Amit akart - akár az egész napi programot -, azt az ember pillantok alatt átírathatta a központi gépről a palmtopjába. A Palm V minden korábbi modellnél vékonyabb, egy töltéssel egy hónapig tápláló lítium-ion akkumulátorral szerelték fel, és számos, külön megvásárolható kiegészítést kínál hozzá a 3Com.