Felöltöztetjük a noteszgépet

Rugalmasnak és biztonságosnak kell lennie egy korszerű mobil irodának, ehhez pedig különféle kiegészítők szükségesek. Olyan is, amit akár beleépítenek, és olyan is, amit könnyű hozzácsatlakoztatni. Akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha abból, amit ott, ahol éppen vagyunk, nem tudunk megvásárolni, legalább kettőt viszünk magunkkal. Ha tehát a sivatagba vagy Himalájára, netán egy lélekvesztőben óceáni túrára indulunk, ahol nincsenek számítógépboltok, kétségtelenül két-három noteszgép a megoldás, azonos tartalommal. Ott viszont - és az esetek majdnem száz százaléka ilyen -, ahol ami elromlik, az pótolható, elegendő annak megtöbbszörözése, ami nemcsak elromolhat, hanem el is tűnhet. Ez pedig az információ. Kis doboz, mellette néhány digitális mágnesszalag-kazetta a merevlemez tartalmával, s hiába tűnik el minden a gépből, pótolni tudjuk. Az adat eltűnésének persze számtalan oka lehet, s ezek közül egy ellen elég jól tudunk védekezni. Ez a veszély a vírus, ami mindent letöröl. Védelmi kiegészítésként tehát szükség van a noteszgépen egy vírusirtóra is.

Kétségtelen hogy egy noteszgép mindaddig csak statikus információval tudja támogatni a kezelőjét, amíg nem képes bármikor, bárhonnan kapcsolatba lépni olyan helyekkel, ahol gyűlnek a világ változását, kicsit szerényebben a cég működését jellemző adatok. Egyre inkább alapkövetelmény tehát a közlekedés lehetősége más számítógépekkel. Ezt szolgálja a vezetékes telefonhoz kapcsolható modem. Ahol van a falon telefoncsatlakozó, onnan a modemes noteszgép telefonon mindenféle adattárral összekapcsolható, kezdve az internetet, egészen a cég helyi számítógép-hálózatáig.

Van olyan multinacionális számítógépgyártó, amely nemrég azzal mutatta be legújabb - a legkorszerűbb, kétkötetes - noteszgépeit Budapesten, hogy a nálunk eladott példányokban ott van ugyan a modem, de - hivatalos engedély hiányában - a felhasználó csak a saját felelősségére használhatja. Szállíthatnák engedélyes modemmel, szállíthatnák modem nélkül. Egyik sem megy. A gép csak modemmel, és csak egy standard modemmel készül. A példa mutatja, hogy a modem mennyire a noteszgép beépített alaptartozékává vált.

Egy másik kapcsolatteremtő eszköz is alaptartozék, s ez az IrDA csatlakozó. A tévé távirányítójából ismert infravörös gomb mellé csak odatesszük a hasonló csatolóval ellátott mobiltelefont, és máris ugyanúgy elérhetjük az adatforrásokat a világban, mint a vezetékes modemmel. De jó az IrDA arra is, hogy amikor a mobil iroda tulajdonosa éppen bent tartózkodik, a noteszgép automatikusan, mindenféle kábeldugdosás nélkül be tudjon kapcsolódni a helyi hálózatba. Vargha Márton

Egyéb kiegészítők

A hordozható számítógépek fejlesztésének korszakalkotó ötlete volt a szabványosított külső csatlakozó különféle eszközök használhatóvá tételére. A méretek csökkentésével a mobil személyi számítógépben akkora zsúfoltság alakul ki, hogy ott bővítőhelyet, második merevlemezt, egyebet elhelyezni lehetetlenség. Ezen segít a PC-kártya-csatlakozás, amibe aztán minden bedugható, a külső merevlemeztől az Ethernet kártyáig. A fejlődés során háromféle PC-kártya alakult ki, a Type I, II és III. A három típus közötti megkülönböztetés alapja a vastagság. a Type I 3,3, a Type II 5,0 és a Type III 10,5 milliméter vastagságú, de a csatlakozók teljesen egyformák. A noteszgépen sokszor csak egy közös nyílás van hozzájuk, ahova vagy egyetlen Type III csatlakozós eszköz dugható be, vagy kettő a két másik típusból. Így férnek el egymás mellett. A PC-kártya általában a noteszgépből kapja a tápfeszültséget, és automatikusan csatlakozik a számítógép rendszeréhez. A noteszgép azonnal érzékeli, amikor megjelenik a csatlakozón a PC-kártya, majd a szoftver lép vele kapcsolatra. Az eszköz a beépített, szabványos adatsorral adja meg, hogy mire szolgál és mik a jellemzői.

Egész arzenál alakítható ki egy noteszgép körül PC-kártyákból. Lehet köztük például mobiltelefon saját hívószámmal, Ethernet kártya a gyors helyi hálózati kapcsolathoz, merevlemez, gyorsmemória. Ezek közül egy-egy időnként elavul, a funkciója beépül a noteszgépek újabb és újabb nemzedékeibe, de maga a PC-kártya marad, egyre több gyártó van a piacon, s hatalmas választék van belőle. A vásárlásnál azonban érdemes óvatosnak lenni, és fizetés előtt kipróbálni, éppen az a modell összeillik-e a mi mobil irodánkkal. Végül is egy berendezett irodába is csak olyan széket vesz az ember, ami színben, stílusban illik a meglévő berendezéshez.

Nyomtatás útközben

Előfordulhat, hogy kialakul valami a mobil irodában, amit ki akarnánk nyomtatni. A noteszgépbe a legritkábban építenek bele nyomtatót, bár akinek éppen egybeépített modellre van szüksége, nem hinném, hogy nem találna szállítót. Mindenesetre amit inkább kínálnak, az ugyanolyan tartozék, kiegészítő, mint a PC-kártya.

Sokféle kis nyomtató létezik, ott vannak például az orvosi műszerekbe szerelt, keskeny papírcsíkra például gyors EKG-felvételt rajzolók, amikhez hasonlót már évtizeddel ezelőtt beépített a Hewlett Packard és a Texas Instruments a programozható kalkulátorba. Ez tehát az első ötlet: miért is nem építenek be ilyet a mobil irodának használt noteszgépbe? A válasz egyszerű. Azért, mert az irodai, ügyviteli munka dokumentumainak általánosan elfogadott hordozója az A/4 méretű papírlap. Minden, az iratgyűjtő, a boríték, a polc ehhez készül. Ráadásul egy keskeny papírcsík nemcsak nehezen kezelhető ebben a világban, de nehezen olvasható is. Ezért történt hát, hogy a nyomtatógyártók elkészítették és kínálják a kisméretű, de azért A/4 lapra nyomtató modelljeiket. Hőnyomtatót vagy tintasugarasat. Ezeknek természetszerűleg legalább olyan hosszúaknak kell lenniök, mint a papír szélessége, de a többi méretüket már csak a mechanika és a festéktartó korlátozza. Általában hosszú, keskeny, lapos készülékek ezek, de akad olyan cég, amely a nyomtatóval teszi kétkötetessé a noteszgépet.

Történetesen nemcsak nyomtatásra, hanem az inverz műveletre is szüksége lehet egy utazónak ügyintézés közben. Ma már ez sem gond, léteznek az önfestékező pecséthez alakban és nagyságban is hasonló digitalizálók. Olyanok, amelyekhez szoftver is jár. Csíkokban letapogatja az ember a - természetesen - A/4-es lapot, s a program tökéletesen, illesztési hiba nélkül összerakja belőlük az oldalt. Digitalizáljuk, majd távmásolatként vagy az interneten drótlevélben már tovább is adhatjuk a beérkezett információt a mobil irodánkból. Bár lassabb vele a letapogatás, mint a lapolvasóval, a csíkolvasó előnye, hogy mobil: elfér akár a zsebben is.