A Motorola sajtótájékoztatón jelentette be, hogy - amennyiben lehetőséget kap - magyar alvállalkozókkal együttműködve részt kíván venni a DCS 1800-as hálózat kiépítésében. A teljes projekt értékének közel hatvan százalékát magyar vállalatok segítségével tervezi megvalósítani. Ez a kétéves projekt keretein belül közel 150-200 millió dollár magyar hozzáadott értéket jelenthet.
A DCS 1800 projektben a Motorola fontosabb partnerei lehetnek: Siemens Rt. (központ, intelligens hálózat), Kész Kft. (tornyok), Compaq (hálózatfelügyeleti rendszer), Vilati Rt. (konténerek), Antenna BHG (installáció), ABB/Powerstar Kft. (áramellátó rendszer), Totaltel Kft. (átviteltechnika).
A Motorola a GSM kezdete óta aktív szereplő a rendszer fejlesztésében, és a mai napig számos országban több mint 80 GSM-hálózatot épített ki Andorrától Zimbabwéig. A Motorola nevéhez a GSM fejlődésének több mérföldköve fűződik. Az első GSM-hívást 1991-ben Motorola-berendezéseken keresztül továbbították. Az első "kézi" készülék (1992-ben) Motorola-gyártmányú volt csakúgy, mint az első mikrocellás rendszer (1995-ben). Az első "dual band" telefonkészüléket és infrastruktúrát 1997-ben, valamint a világ legkisebb makro bázisállomását és telefonkészülékét az idén szintén a Motorola készítette.
Az elmúlt években a Motorola vezető szerepre tett szert különböző "többrétegű" kapacitásnövelő technológiák kifejlesztésében és bevezetésében. Számtalan mikrocellás hálózata működik világszerte. A cég ALM (Advance Load Management) erőforrás-menedzselő szoftvere lehetőséget teremt a szolgáltatóknak a rendelkezésre álló erőforrások lehető legjobb kihasználására. A szoftver alkalmazásával Magyarországon - ahol a harmadik szolgáltató számára a GSM 900 frekvenciák csak lépésenként szabadulnak fel - optimalizálni lehet a rendelkezésre álló GSM/DCS frekvenciák felhasználását.
A Motorola kifejlesztette GPRS (általános csomagkapcsolt rádiós szolgáltatás) rendszerét, mellyel nagy sebességű adatátvitel valósítható meg Internet Protokollon keresztül. A GPRS szolgáltatás már ez év végétől rendelkezésre áll. Ez a megoldás már több szolgáltató érdeklődését is felkeltette - például az angliai Cellnetét -, és több távközlési szakértő álláspontja szerint a GPRS a mobil-telekommunikációs ipar átmenetét jelenti a harmadik generációs mobil-kommunikációs rendszer (UTMS) felé. Az ily módon végzett adatátviteli szolgáltatás esetén nincs szükség a hálózatban a jelenlegi adatszolgáltatásnál megszokott hívásfelépítésre, hanem a GPRS szolgáltatás mint "kapcsolatmentes" adatátvitel képzelhető el. Négy kódolási eljárás áll rendelkezésre, melyek különböző hibajavítási képességekkel rendelkeznek, és 9,05-171,2 kbit/s közötti adatátviteli sebességet tesznek lehetővé.
Hazai projektek
A Motorola Kft. 1995-ben alakult Magyarországon. Az elmúlt négy évben helyi - magyar alkalmazottakra épülő - szervezetet alakított ki, mely cellás távközlési hálózatokkal foglalkozik.
1995 és 1997 között a Matáv és a Motorola létrehozta a világ legnagyobb rádiós helyi hurok (WiLL) hálózatát, ez jelenleg is több mint 160 ezer előfizetőt szolgál ki. A teljes hálózat kevesebb mint két év alatt készült el, és több mint 240 rádiós bázisállomást foglal magába. Az állomások nagy részét - több mint 200 állomást - 1996-ban, egy év alatt létesítették, melyeket a későbbiekben folyamatosan bővítettek.
A teljes beruházás több mint 40 százaléka magyar vállalkozók teljesítéseire épült, tehát a Motorola a WiLL projekt keretein belül több mint 30 millió dollár értékű munkát magyar alvállalkozóktól vásárolt. Együttműködő partnerei voltak: Hungarocom Kft., Totaltel Kft., Antenna BHG Kft., Powerstar Kft., MVA (Vilati) Rt., BRG-Videoton. A legdinamikusabb periódusban, 1996-ban több mint 900 magyar szakember dolgozott a WiLL projektben.