Magyar diákolimpikon

Négy első díjat nyert az Intel nemzetközi tudományos és műszaki versenyén (Intel International Science and Engineering Fair, ISEF) Bernáth Gábor tizenöt éves tanuló, a budapesti Deutsche Schule diákja. Kategórianyertes és a számítástechnikai kategória első helyezettje lett, díjat kapott a személyi számítógép legjobb felhasználásáért és jutalmat az Eastman Kodaktól is.

Az Intel ISEF a természettudományok valamennyi ágát felölelő nemzetközi tudományos verseny középiskolás diákok számára, célja az internetkorszakba beleszületett első generáció tudományos teljesítményének az ösztönzése. Évente kerül megrendezésre, idén májusban 50. alkalommal tartották Philadelphiában. Negyvenöt ország 1200 diákja mérte össze tudását, ötleteit a díjakért az eredetileg induló hárommillió fiatal közül. Magyarország hét éve vesz részt ezen a versenyen, az EU-ban kialakított szabályok szerint. A Magyar Innovációs Szövetség által rendezett verseny egyik nyerteseként jutott tavaly az európai versenyre Bernáth Gábor, onnan Amerikába utazhatott a döntőbe, ahonnan díjesőt hozott haza. Előtte már két alkalommal lett magyar diák kategóriagyőztes ezen a rangos versenyen.

Egy PC-s háromdimenziós szkennelőeszköz a díjnyertes alkotás. A ScanGuru nevű találmány néhány perc alatt képes szabálytalan tárgyakat és szerves alakzatokat, például emberi arcot beszkennelni, majd a háromdimenziós modell internetböngészővel megjeleníthető, tetszőlegesen forgatható. A rendszer széleskörűen alkalmazható, például a plasztikai sebészetben, web-shopoknál, virtuális múzeumokban, előállítása nem költséges, így érthető, hogy több üzleti ajánlattal is felkeresték már az ifjú feltalálót. A pályaművet megtekinthetik az érdeklődők június 15. és 17. között a Gellért Szállóban, a VII. hazai szellemi termékbörzén.