Westel-Ericsson együttműködés

Hetedik Ericsson mobilhálózati kapcsolóközpontját helyezte üzembe a Westel 900 Újpesten, a Petneházy utcai Matáv budapesti ingatlanüzemeltetési irodaházban. Ebből az alkalomból Sugár András, a Westel 900 és Fodor István, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója közös sajtótájékoztatót tartott, amelyen röviden áttekintették a két cég - a mobilszolgáltató és a neki hálózati berendezéseket, mobiltelefonokat szállító gyártó - kapcsolatát azóta, hogy az Westel elnyerte az egyik magyarországi GSM 900 koncessziót. A kapcsolat persze régebbi, hiszen már a Westel 450 is az Ericssonnal építtette ki a hálózatát. Sugár András tehát azt emelte ki, hogy a hat éve kötött rendszerszállítói szerződés eredményével elégedettek lehetnek. A hetedik központ üzembe helyezéséig ötvenmilliárd forintot költött a Westel 900 Ericsson berendezésekre - a kapcsolóközpontok mellett például bázisállomásra, szoftverre - amivel viszont az Ericsson lehet elégedett. Szólt arról is, hogy a leendő harmadik szolgáltató a Westelben jól felkészült, nemzetközi szinten mérhető versenytársat talál.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az új központ beillesztése a Westel 900 rendszerébe, vagyis a kijelölt bázisállomások átkapcsolása más központokból ide zökkenőmentes volt. A Westel 900 hálózatán folytatott beszélgetések több mint felében az egyik fél budapesti, tehát a kapcsolókapacitás nagy részét is ebben a régióban érdemes fenntartani. Most a hét központból négy látja el a budapesti régiót, és három az ország többi részét.

Maradi István üzemeltetési igazgató azt mondta el, hogy az Ericsson-központ jól terhelhető, ma csúcsidőszakban 60-70 ezer beszélgetést szolgál ki óránként, de a kapacitása 100-120 ezer beszélgetés. A rendszer kész az 1800-as szolgáltatásra, amint lesz rá engedélyük, azt be tudják indítani. A Westel 900-nál arra számítanak, hogy a mai 650000 előfizető mellé 2000 végéig több mint 350000-et nyernek meg, vagyis a számukat egymillió fölé emelik, ami nyilván a beszélgetések számának a növekedésével is jár majd. Ezt a kapcsolóközpontok bírni fogják.

Fodor István kérdésekre adott válaszaiból kiderült, hogy az Ericsson Magyarország számára fontos a Westel 900, és fontos az új GSM-szolgáltató is. Többször hangsúlyozta, hogy a cég szervezete alkalmas több, egymás versenytársának tekinthető telefontársaság kiszolgálására úgy, hogy érdekek nem sérülnek, indiszkréció nem történik. Sugár András Spanyolországot és Ausztráliát hozta fel példaként mint olyan országot, ahol több mobilszolgáltató is Ericsson-hálózatot üzemeltet, de nem kötelezte el magát egyértelműen az Ericsson mint az 1800-as szolgáltatás bevezetéséhez szükséges berendezések szállítója mellett.

Kérdésként felmerült a sajtótájékoztatón, hogy az Ericsson GSM Pro rendszere alkalmas-e arra, amire a Tetra. Sugár András szerint egyértelműen alkalmas, kipróbálták, a GSM Pro professzionális rendszer működni tud a Westel 900-én belül. Azt, hogy végül az állami feladatok ellátásának támogatására, a leépített K-telefonok pótlására hogyan kerül sor, majd az élet eldönti. Mindenesetre ha a döntésben közgazdasági szempontok is érvényesülnek, ha valakinek eszébe jut, hogy a nyilvános szolgáltatóknál megvalósítható a zárt, professzionális hálózat, akkor nem biztos, hogy a Tetrára esik a választás.

Ehhez a témához kapcsolódik egy - a sajtótájékoztatón kissé elsikkadt, de - fontos bejelentés. A Westel féléves üzemi próbák után kínálja vállalatoknak, vállalatcsoportoknak a virtuális privát hálózatot. Ez a megoldás már az IN-nek, intelligens hálózatnak nevezett szolgáltatások közé tartozik, lényege, hogy a privát GSM 900 szolgáltatásra előfizető cégnél a munkatársak mobiltelefonja mellékvonali készülékként is üzemel. Vannak tehát rövidített belső számok, illetve a beérkező hívások továbbítható a mobil készülékre. Ez azonban csak az alap, a privát hálózatok kezelésére felállított speciális, külön kapcsolóközpont, amely a nyilvános hálózat fölött üzemel, számos szolgáltatásra képes, vagy képessé tehető az egygombos visszahíváskéréstől a konferenciabeszélgetésig.

Vargha Márton