Miközben a nagy informatikai kiállításokon, például a CeBiten mindenütt színes alkalmazásokat, fénymásolókat, nyomtatókat látni, az üzleti felhasználók sok helyütt vonakodnak lecserélni fekete-fehérben nyomtatóberendezéseiket.
A Dataquest piackutató cég felmérése szerint a vállalatok színes nyomtatási feladataik túlnyomó részét erőforrás-kihelyezés formájában oldották meg az utóbbi időben. A cégek halogatják a színes nyomtatók beszerzését, mégpedig legalább három ok miatt. Az egyik az ilyen berendezések tetemes ára, másik az, hogy fekete-fehér testvéreikhez képest lassúak, végül a harmadik, hogy kevés az olyan alkalmazás, amelynek terméke ilyen berendezések nélkül használhatatlannak lenne mondható.
A kutatók szerint a színes printerek mellett szól, hogy a felhasználók egyre több színes elektronikus dokumentumhoz férhetnek hozzá, különösen az interneten keresztül. Emellett az érdekelt cégek is megtesznek mindent, hogy elfogadható áron, korábbi gépeikkel kompatíbilis színes nyomtatókkal álljanak a fogyasztók elé. A Kyocera nemrégiben dobta piacra FS-5800C jelű modelljét, amelyet a cég állítása szerint egyszerűen "be lehet dugni" a Kyocera fekete-fehér gépeinek helyére. A Minolta egy egész sorozat színes nyomtatót mutatott be a CeBiten, amelyekkel a különböző vállalkozások eltérő igényeihez akarnak igazodni, és a Tektronix is hasonló stratégiát tükröző, különböző teljesítményű, árú berendezésekből álló termékcsaláddal állt elő.
Az IDC előrejelzése szerint a színesnyomtató-üzleten belül a lézerprinterek eladása növekszik a leggyorsabban, 1998 és 2002 között várhatóan 26 százalékkal, ám komoly kihívást intéznek velük szemben a legújabb tintasugaras berendezések. Utóbbiak esetenként gyorsabbak és jobb minőségben nyomtatnak olcsóbban, mint a színes lézerprinterek.