"A hang is adat"
A felcímben szereplő felirattal és egy meglehetősen bonyolult hálózati ábrával várták az érdeklődőket az Info kiállításon a Lanex-standon. Inkább a beszédre, mint a hifi hangfelvételre gondolhattak, hiszen - mint azt Székely Tibor ügyvezető elmagyarázta - a jelmondat a telefon és az adatátvitel összenövésére utal. A Lanexnél nem hirdetik, hogy az IP-s beszédátvitel önmagában olcsóbb lenne, mint a hagyományos telefon, inkább arról van szó, hogy egy több telephelyes cégnél, ahol már úgyis megvan az adatkapcsolat, a telefonalközpontokat érdemes ezen az úton is összekötni. Egyelőre hasonló a helyzet a telefontársaságoknál - tehetjük hozzá -, ahol akkor érdemes a beszédet kiterelni a telefonhálózatból, ha átmeneti kapacitási problémák miatt az gazdaságos. Az IP-s telefonkapcsolat építésnek mint divatos témának működő bemutatóját láthattuk egyébként több standon is, például a KFKI-én, ahonnan az LNX Tüzér utcai székházába lehetett a mellék számát tárcsázva telefonálni. Ezt az összeköttetést Cisco eszközökkel valósították meg, a Lanex mint Nortel viszonteladó bizonnyal mást választott volna.
A LANNET egyik sikeres termékcsaládja, a Visage újabban Lucent Cajun névre hallgat, de azért ugyanúgy volt belőle mutatóba az idei Infón a Lanex standján, mint tavaly az Ifabón. Új darab az egymásra tornyozott kapcsolóberendezések helyett ajánlott, 10/100/1000 megabit/másodperces jeleket fogadni, kezelni képes Cajun P120. Alapkiépítésben 24 munkaállomás csatlakoztatható hozzá 10/100 Ethernet-porton, és ha több munkaállomás van, akkor a két 1000 megabit/másodperces (gigabit) port egyikének a helyére betett panellel még 12 munkaállomás adatcsomagjait felvállalja. Ha ennél is több van, akkor a Cajun P550 gigabit kapcsoló közbeiktatásával építhető tovább a rendszer, újabb Cajun P120-asokból. A Cajun P550 a Lucent gigabit kapcsolói közül ma a legnagyobb teljesítményű. Két változata van, a Gigabit Switch, amely másodpercenként 33 millió bejövő csomagot tud a második, és a Routing Switch, amely 18 milliót a harmadik OSI szinten továbbítani. A második szinten a címzés és az irányítás alapja a címzett munkaállomás Ethernet kártyájának azonosítója, az egyedi MAC. Harmadik szintű az adatcsomagok továbbítása, ha az nem a fizikai cím alapján, hanem protokoll szerint történik. A gigabit Ethernet átviteli kapacitása akkora, hogy már lehetőség nyílik virtuális csatornák kialakítására, garantált minőségű, sebességű átvitelre, ami különösen a beszélgetésnél, képtelefonálásnál, mozgókép-közvetítésnél fontos.
A Lucent Cajun berendezések könnyen beállíthatók a hálózatba a javás Cajun View Suite programkészlettel, ami a HP Openview alá is telepíthető. A programmal pillanatok alatt kijelölhetők és átalakíthatók a virtuális helyi hálózatok, éppen csak át kell húzni az egérrel a munkaállomásokat jelképező ikonokat a képernyőn egyik helyről a másikra. A Cajun View Suite-tel beállíthatók a vészhelyzetek, és a hálózatintéző figyelni tudja a berendezések teljesítményét is.
A CeBIT után Budapesten is bemutatkozott a világ legkisebb útválasztója. Annyira kicsi, hogy Hannoverben a RAD Data Communications standon a kiállítók a zsebükben tartották, és csak külön kérésre vették elő megmutatni. A budapesti Infón a Lanex más megoldást választott, az erős ragasztót. A TinyRouter egy nyomtatócsatlakozó nagyságú eszköz, aminek a lelke a RAD Data Communications egyedülálló fejlesztése, a ChipRouter System-on-a-Chip, vagyis az útválasztást, az adatcsomagok fogadásának és továbbküldésének minden műveletét elvégezni képes lapka.