NEC-gépeket is árul a Szinva Net

Már közel harmincezer PC-t értékesített a kizárólagos Packard Bell kereskedelmi joggal rendelkező Szinva Net, ezzel megszerezte az amerikai cégnek a magyarországi PC-piaci rangsor hatodik-hetedik helyét. A számítástechnikai világpiac és a hazai piac gyors változásai nem kerülik el a Szinva Net Kft.-t sem, a cég elérkezett fejlődésének újabb állomásához: Packard Bell számítógépek mellett a NEC gyártmányaival is bővíti termékskáláját. (A Packard Bell és a NEC egyesüléséről már napvilágot láttak a híradások.)

A NEC tavaly a világon az ötödik, Európában a hatodik helyet szerezte meg a számítástechnikai piacon, az idén pedig majdnem egynegyedével növelni kívánja az előző évben értékesített PC-k mennyiséggét. A NEC egyik csúcsterméke a Versa Lite notebook, amely mindössze 1,7 kilogramm, desktopmodelljei pedig már microNLX alaplappal is készülnek. Természetesen a Pentium III-mal hajtott gépek is a kínálat részét képezik. A Szinva Net idei forgalmának egyharmadát már NEC-számítógépek értékesítéséből tervezi.