Adatátviteli alternatívák

Tavaly pezsdült meg a magyarországi adatátviteli piac. Előtte évekig csak szó volt arról, hogy az utóbbi években kiépült üvegszálas gerinchálózatokat - MÁV, Mol, BKV - hogyan lehetne üzleti célra hasznosítani. 1998-ban az erőmű-privatizációban részt vett német RWE csoporthoz tartozó RWE Telliance és a baden-württenbergi áramszolgáltató tulajdonában lévő Telecommunications Südwest GmbH a Budapesti Elektromos Művekkel közösen alapította meg a Novacom Kft.-t, a MÁV pedig a holland KPN Telecom of Nederlandszal és egy pénzügyi befektetővel összeállva a Pantel Rt.-re bízta a maga hálózati kapacitásának piacosítását.

Idén, 1999-ben megindult a szolgáltatás a Novacomnál és a Pantelnél is. A Novacom első két ügyfele az egyik tulajdonos, a Budapesti Elektromos Művek, valamint a német érdekeltségű Észak-Magyarországi Áramszolgáltató, az Émász. Jobbágy Dénes vezérigazgató szerint rövidesen újabbak is csatlakoznak hozzájuk. A Pantel már korábban nyilvánosan is felvállalt ügyfele a Tiszai Vegyi Kombinát, vagyis egy vidéki telephelyen termelő, de budapesti irodát is fenntartó nagyvállalkozás. Azóta több mint egy tucat előfizetőjük van, a nevüket azonban nem hozzák nyilvánosságra.

Mind a Pantel, mind a Novacom április végi sajtótájékoztatóján szó volt a különféle szolgáltatásokról és a gerinchálózat maximális sebességéről. Nos, ezeken az üvegszálakon SDH adatátvitel zajlik.

Az SDH szabványt 1988-ban fogadták el. A szabvány több szinten, több átviteli sebességre határozza meg a követelményeket. A legkisebb a 155,52, a második a 622,08 megabit, és a hatodik szinten már 40 gigabit az átviteli kapacitás másodpercenként. Az SDH-n a digitális beszédátvitel az elsődleges, ahhoz igazodnak a részletek. Az információelmélet alaptörvénye, a Shannon-tétel alapján meghatározható, hogy a kívánt beszédminőséghez milyen gyakran kell mintát venni a beszédből, hány időszeletre kell vágni egy másodpercet. Az 50-4000 Hertzes tartományhoz 8000 egyforma, 125 mikroszekundumos időszeletet érdemes mintának használni. Ez az SDH alapszáma, az ott használt szinkronizált keret alapideje. Minden keret kilencszer 270, összesen 2430 bájtból áll. Így jön ki a legkisebb üvegszálas hálózati sebesség, a szabvány szerinti STM 1: 9Ľ270Ľ8 bájtĽ8000, azaz éppen 155,52 megabájt/másodperc. Itt STM a szinkronizált átviteli moduláció rövidítése. A lényeg az, hogy az SDH üvegszálas hálózaton 9Ľ270 bájtos egységekben folyik az adatátvitel. A különféle adatfolyamokat az SDH-n virtuális konténerekbe csomagolva továbbítják.

Ez tehát nem ATM és nem IP, hanem valami más. Például az ATM-gerinchálózat már erre települ, ebbe csomagolják be, majd ki okos berendezések az 53 bájtos adatcsomagokat. A Pantel és a Novacom vezetése egyaránt arra törekszik, hogy az SDH hálózatok fölött változatos igényeket kielégíteni képes szolgáltatásokat alakítson ki mind sebességben, mind megbízhatóságban, mind pedig árban. A Novacom például Budapesten STM-2 SDH hálózatot üzemeltet, amelyen a sávszélesség 622 megabit. A Pantel elnök-vezérigazgatója, Horváth Pál sajtótájékoztatóján kiemelte az SDH STM-1 nemzetközi kapcsolatot, amely Amszterdamba, a 49 százalékban tulajdonos holland KPN Telecom of Nederlandshoz vezet. Ennek a kapcsolatnak első haszonélvezői az internetezők, hiszen a Pantel 2 megabit/másodperces sebességet ígér a szolgáltatóknak. A Pantel tulajdonában lévő EuroWeb elsőként élt a lehetőséggel, de elképzelhető, hogy a jövőben más internetszolgáltatók is ezen az úton, a Matávot kikerülve teremtenek kapcsolatot a világgal. Általában a Pantel az IP-kapcsolatra koncentrál, szeretnék ha mielőbb megteremtődnének a törvényi feltételei a nyilvános - és legális - internettelefonálásnak Magyarországról és Magyarországra. Mire e sorok megjelennek, már működik nemzetközi távközlési szolgáltatásuk, a PanTalk IP, amelyet nagyvállalatoknak szánnak.

Az IP-telefonálás annyit jelent, hogy a beszéd, amíg eljut az egyik telefontól a másikig, az út egy részét nem a szokásos telefonhálózatban, hanem egy adathálózatban teszi meg, IP adatcsomagokban. Jelentősége egy ideig még nem annyira a helyi, mint inkább a távolsági forgalomban lehet, ott általában olcsóbb, mint a telefontársaságok vonalain lebonyolított interurbán beszélgetés.

A Pantel megkapta a PanTalk IP-re az engedélyt. Ez azt jelenti, hogy a Hírközlési Főfelügyelőség a Pantel érvelését elfogadva az IP telefóniát kivonja azon szabályozás alól, amelynek értelmében a Matávnak 2001 végéig koncessziósként kizárólagos joga van Magyarországon beszédkapcsolat létesítésére két település, valamint a magyarországi telefonállomások és a külföldiek között. Végül is értelmezés, mégpedig a Hírközlési Főfelügyelőség értelmezésének kérdése, hogy mit nevezünk telefonkapcsolatnak. A nemzetközi távhívás engedélyezése IP adatátvitelek közbeiktatásával felteszi a távolsági adathálózatból való kihívás lehetőségének a kérdését Magyarországon belül is. A kihívás azt jelenti, hogy például egy budapesti székhelyű cég telefonjáról - a Matáv megkerülésével - helyi tarifával hívhat fel egy soproni telefonszámot, a soproni telephelyen lévő alközponton keresztül.

A Novacom a helyi beszélgetések bonyolítása monopóliumának a végére spekulál, úgy ütemezve a fejlesztéseit, hogy 2002-re készen legyen, ott legyen. Már folynak ugyanis az üzemi kísérletek Németországban 200 családnál a Nortel Power Line szisztémával.

A Nortel Power Line rendszernek az előfizetői végpontja egy villanymodem, amely a transzformátornál az elektromos hálózatra rátett adatcsomagot leveszi, és átadja a telefonnak, számítógépnek. A Matáv-monopólium végéig várható, hogy kiérlelődnek azok a berendezések - transzformátorházban elhelyezhető koncentrátorok, a háztartási villanymodemek -, amelyekkel a szolgáltatás szinte pillanatok alatt beindítható. Nem véletlen, hogy a Matáv idén az inflációt jóval meghaladó mértékben emelte az egyéni előfizetők terheit, megemelve az előfizetési díjat, a percdíjat, és megszüntette az előfizetési díj egy része letelefonálásának lehetőségét. A távolsági beszélgetés ára nem emelkedett ilyen erősen. A Matáv stratégái okkal arra számítanak, hogy a távolsági beszélgetési monopólium megszűntével annak ára hirtelen leesik, ezért igyekeznek a profit forrását máshova pozicionálni. A távolsági szolgáltatást ugyanis könnyű beindítani.

Ahol nehéznek látszik a Matávot megszorítani, az az előfizetői kapcsolat. Ha a Matáv minisztériumi jóváhagyással jövőre és azután is az infláció többszörösének megfelelő arányban emeli a percdíjat, akkor 2002 után még az is extraprofithoz jut, aki, mondjuk, fél áron szolgáltat, vagyis érdemes lesz alternatív nyilvános telefonhálózattal előállni. Errefelé tapogatóznak nemcsak a Novacomnál, de az egyre nagyobb, koncentráltabb tévékábel-szolgáltatóknál is.

Mindez azonban még csak a jövő. A jelen a nagyvállalatok, különösen a több telephelyes, számítógéppel, telefonnal bőségesen felszerelkezett vállalatok belső informatikai hálózatának a kialakítása, egységesítése, a távolsági kapcsolatok kiépítése. Ezen a területen már nyílt a verseny, a Matávnak a rugalmas, a legújabb technikai megoldásokat kínáló konkurenciával kell szembenéznie. A Pantellel, a Novacommal és a többiekkel. Csak legyen annyi prosperáló nagyvállalat Magyarországon, amennyi az újabb és újabb szolgáltatókat el tudja tartani.

Vargha Márton