ECDL-projektek

Április 8-án kormányrendelet született a köztisztviselők továbbképzéséről, amelyben az ECDL, azaz az európai számítógépes jogosítvány kiemelt főirányként szerepel. A döntés nemcsak az államigazgatásban dolgozókat, de számos egyéb szervezet tagját is érinti.

A kormányzati szervek közül elsőként az Egészségügyi Minisztérium kezdte meg dolgozói ingyenes ECDL-képzését, négymillió forintot különítve el erre. Szintfelmérés alapján csoportokba osztották a jelentkezőket, akiknek a bizonyítvány megszerzése után a minisztérium a vizsgákkal kapcsolatos valamennyi költségét megtéríti. A hetven jelölt közül 26-an már megszerezték az oklevelet. A Külügyminisztérium munkatársai is ingyenes ECDL-képzésben részesülnek, itt tavaly 35 dolgozó kezdte meg a felkészülést.

Ingyenes képzést biztosít, a hét vizsga sikeres letétele után pedig megtéríti a regisztrációs és a vizsgadíjat dolgozóinak az Oktatási Minisztérium. A jelentkezés önkéntes, azonban a tervek szerint a közép- és felső szintű vezetőkkel szemben elvárás lesz a bizonyítvány, illetve egyes moduljainak megszerzése. A Belügyminisztérium és a kapcsolódó szervezetek (rendőrség, tűzoltóság, határőrség) informatikai oktatási stratégiájában is szerepel az ECDL-képzés. A tanfolyamokon a munkatársak megfelelő szintfelmérés után, önkéntes alapon vesznek részt, költségeiket részben térítik.

Döntés született a közelmúltban a Sportminisztérium valamennyi munkatársának ECDL-oktatásáról, az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozó Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) dolgozói közül pedig már több mint százan regisztráltak az ECDL-rendszerbe. Itt a személyi állomány informatikai ismeretszintjének emelése mellett fontos cél a fogvatartottak társadalmi reintegrációs esélyeinek növelése - Kecskeméten próbaképzést indítottak fiatalkorú elítélteknek.

Elsősorban az ügyviteli munkatársak ECDL-felkészülését segíti elő a Földmérési és Távérzékelési Intézet. Húsz-huszonkét fő jelentkezésére számítanak a részben az intézmény által finanszírozott tanfolyamra és vizsgákra. Az ÁPV Rt. és az Állami Számvevőszék dolgozói várhatóan fél áron szerezhetik meg a bizonyítványt.

ECDL-tanácskozás

Márciusban Londonban tanácskozást tartottak az ECDL Alapítvány tagországai. A találkozó egyik fő célja az ECDL aktuális helyzetének ismertetése és az Európai Unióval való együttműködés továbbfejlesztése volt.

Bővült a tagországok és a belépni szándékozó újabb országok köre, teljes jogú tag lett Dél-Afrika és Zimbabwe is, így ma összesen 18 országban fogadják el az ECDL-bizonyítványt. A tagországok a következők: Ausztria, Ciprus, Dánia, Dél-Afrikai Köztársaság, Észtország, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Svájc, Svédország, Zimbabwe. (Az Európán kívüli országokban a bizonyítvány neve ICDL, azaz International Computer Driving Licence.)

Tavaly év végéig Európa-szerte összesen 247795 fő kezdte meg, illetve teljesítette az ECDL-vizsgákat, az ezredfordulóig több millió bizonyítvány várható. Az EU-tagországok többségének kormánya támogatja a kezdeményezést. Az ECDL Alapítvány számításai szerint 2001-re valamennyi európai ország, valamint Ausztrália, az Egyesült Államok és Kanada is csatlakozik az ECDL- (ICDL) mozgalomhoz.

Magyarország kiemelt szerepet kapott a minőség-ellenőrzésért felelős munkacsoportban, a hazai rendszer adaptálásában és egységesítésében. Hazánk ezenkívül javaslatot tett egy 2000-ben megrendezendő nemzetközi ECDL-konferencia Budapesten történő megszervezésére.