Miközben az anyavállalat a tervezettnél gyengébb teljesítményt nyújtott, kiemelkedően sikeres negyedévet zárt a Compaq Computer Magyarország Kft. A Compaq magyarországi forgalma az érezhető keresletcsökkenés ellenére az első negyedévben több mint ötven százalékkal nagyobb volt, mint az előző év hasonló időszakának összesített (tehát a korábbi Compaq, Tandem és Digital leányvállalat) bevételei, s elérte a nyolcilliárd forintot. Ebben a negyedévben vált jogilag is egységessé a Compaq Computer Magyarország Kft.
Az első három hónap történéseihez tartozik, hogy igen jelentős üzleteket kötött a Compaq a Matávval számlázási rendszere bővítésére, a Postabankkal informatikai platformja megújítására, és az APEH-hel, többek között 80 Alpha szerver szállítására. A Compaq fővállalkozásában megvalósított Matáv számlázási rendszer már napi egymilliónál több tranzakciót kezel, a régióban ez a legnagyobb rendszer a maga nemében. Újabb Alpha szerverekkel bővítették a Sulinet-infrastruktúrát. Az Egisnél befejeződött az első SAP-alapú termelésirányítási rendszer üzembe helyezése. A sikerek közé tartozik, hogy a Matávval közösen üzemeltetett AltaVizsla heti egymillió megkereséssel már a leglátogatottabb magyar web-oldal.
A vártnál gyengébb eredményt mutatnak azonban az anyavállalat, a Compaq Computer első negyedéves eredményei. A 9,4 milliárd dolláros forgalom elmarad az előzetes várakozásoktól. A cég ezen időszakra vetített nettó profitja 281 millió dollár, amely részvényenként 0,16 dollárt jelent. A terv 500 millió, illetve 0,3 dollár volt. Több ok is meghúzódik a gyengébb értékesítési adatok mögött: az első negyedévben a PC iránti kereslet világméretekben kisebb volt a vártnál, ráadásul az árverseny tovább erősödött. Nem sikerült a Compaqnak az eredeti számokat hozni a felsőbb kategóriájú nagyvállalati rendszerek értékesítése terén sem.
Mindemellett a Compaq fogyasztási cikk jellegű termékeinek forgalomnövekedése a piaci átlag közel kétszerese, és a PC-piacon a cég megtartotta markáns vezető helyét a világban. A vállalat az internet területén is tovább erősödött, a web-szerverek piacán például már 34 százalékot birtokol.
A vártnál gyengébb üzleti eredmények következtében lemondott posztjáról Eckhard Pfeiffer elnök-vezérigazgató és a cég pénzügyi igazgatója is. Mindaddig, amíg Pfeiffer utódját nem találják meg, Benjamin M. Rosen, a Compaq igazgatótanácsának elnöke - egyébként a cég egyik alapítója - veszi át a vezérigazgatói teendőket.
Az 1982-ben alakult Compaq Computer a Fortune magazin rangsora szerint a világ száz legnagyobb vállalatának egyike, és a világ második legnagyobb számítógépes cége.