Mintha megújulna napjainkban a versmondás, egyre több CD-vel, a verseket az emberekhez közelebb hozó akcióval találkozhatni. Az Arcanum kiadó évek óta tesz hozzáférhetővé digitális változatban magyar nyelvű alapszövegeket, kezdve a Károli-bibliával, folytatva verskiadásokkal, a nagyon jól használható Pallas Lexikon koronggal. Idén a költészet napjára, József Attila születésnapjára egy Ady Endre összessel rukkoltak ki. Nemcsak a versek, de Ady Endre összegyűjtött prózája is rajta van. Adyé, aki a huszadik század talán legnagyobb publicistája volt, akinek bátorsága, szókimondása, és persze szép magyarsága is elérhetetlen magasságot jelent napjaink újságírói számára.
A korongon elhangzanak a versek. Nem teljesen újdonság ez, hiszen a Verstár szövegei mellé is kerültek mondott versek. De újdonság benne a teljesség. Mint azt Biszák Sándor az Ady-CD bemutatóján elmondta, véletlenül került kapcsolatba Galkó Balázzsal, aki egy korábbi kiadvánnyal nem boldogulva tanácsot kért a kiadótól. Éppen az Ady-CD készült, és neki eszébe jutott az a sok-sok évvel ezelőtti alkalom, amikor Galkó Balázs többedmagával egyvégtében felolvasta József Attila minden versét. Felvetette Galkó Balázsnak, hogy meg lehetne ismételni a produkciót, Ady Endrével. Megtörtént, s az olvasott vers egy kattintásra fel is hangzik.