Sokan úgy gondolták, az ATM „jön, lát és győz" az átviteli technológiák versenyében. Az Ethernet fejlődése azonban részben elejét veszi a hatalomátvétel-nek. Ma úgy tűnik, e módszerek megosztják egymás közt a piacot.
Az ATM átviteli technológia messze nem olyan új találmány, mint amilyennek általában hiszik. Nem kereskedelmi alkalmazásai már 1989-ben is léteztek. Az azóta eltelt időben az olyan cégek, mint a Fore Systems vagy az USA legnagyobb hálózatos vállalkozásai igyekeztek tudományos kísérletből standardizált technológiává alakítani, az Ethernet, a Token Ring és az FDDI alternatívájává fejleszteni. A gyermekbetegségeket, mint a meglévő technikákkal való kompatibilitás hiányát, a redundanciaproblémákat, a routingkapacitás szűkösségét az ATM-termékek sorozatával oldották meg.
Ez a viszonylag sok kiegészítő jelenti ugyanakkor a problémát: az ATM még mindig bonyolult, jelentős részben csak szakzsargonban leírható megoldás maradt, emellett ráadásul drágább, mint vetélytársai. Ezzel szemben nagyobb átviteli sebességével, megbízható teljesítményével, valós idejű beszéd-, video- és adatátviteli képességével, egyszóval az átfogó, sokoldalú megoldással, amit kínál, még jelentősen megerősödött konkurenseit, így a Gigabit Ethernetet is lekörözi. Kérdés, hogy kell-e, megéri-e egy ilyen technológia alkalmazása a megrendelő teljes hálózatán. Erre az ATM-et és a Gigabit Ethernetet egyaránt forgalmazó cégek válasza az, hogy nem.
A megoldás, úgy tűnik, a rendszerek egymás mellett élése lesz. Korábban azt jósolták a szakemberek, hogy az ATM-ek a LAN-ok gerinchálózati megoldásai lesznek, ám a Gigabit Ethernet nála olcsóbban oldotta meg az alapvető problémát, a megfelelő sávszélesség biztosítását, ami miatt eljátszhatta volna ezt a szerepet. Ezért a szolgáltatók a több vállalati telephelyet összekötő WAN-hálózatok megoldásaként kínálják. Ma már bármely több telephelyes vállalat válogathat az ATM-alapú WAN-szolgáltatások közül, lízingelhet ilyen hálózatot. Talán ezzel találta meg az ATM igazi feladatkörét.