Szokás, hogy egyetemnek, főiskolának számítógépet, szoftvert adományoznak cégek. Most a Cisco hasonló, közvetlenül az oktatáshoz kapcsolódó akciójáról érkezett hír. A magyar piacon erős pozíciót szerzett amerikai cég hálózati aktív berendezéseket gyárt. Ígérete szerint két év alatt tízmillió dollár - mai áron 2,6 milliárd (!) forint értékű berendezéssel szerel fel három, esetleg, a tárgyalások eredményétől függően öt egyetemet. A Kandó Kálmán Villamosipari és Műszaki Főiskolán, a Budapesti Közgazdasági Egyetemen, a Közép-európai Egyetemen, várhatóan a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen felállítandó regionális akadémiák a Cisco európai Hálózati Akadémia programjának részeként részben már működnek, részben ezután indul bennük az oktatás.
A Cisco Systems Magyarország vezetője szerint már nyomasztó a hálózathoz jól értő szakemberek hiánya. De nincs ez másképp máshol sem. Az IDC piackutató azt állítja, hogy az idén már félmillió, 2002-ben pedig esetleg 1,6 millió betöltetlen informatikusi állás lesz Európában. Mindegyikbe természetesen nem várnak hálózati szakembert, de a többségükbe várhatóan igen, hiszen ez a leggyorsabban fejlődő, változó terület.
Két szinten folyik a szakemberek kiképzése a Cisco modellje szerint. Az egyik a regionális akadémia, ahol az egyetemi hallgatókat és a hálózati akadémiák oktatóit képzik, ahol ők elsősorban továbbképzés keretében tartanak kurzusokat. A legmagasabb megszerezhető végzettség a Cisco hálózati akadémiák hálózatában a hálózat-integrátor szakmérnöki oklevél.
