Könyvespolc
Vezetési tapasztalatok az Intelnél
Már két kötetét olvashatják magyarul az érdeklődők Andrew S. Grove-nak, az Intel magyar származású elnökének. A „Csak a paranoidok maradnak fenn" című könyv után a Bagolyvár Könyvkiadó megjelentette a „Csúcsteljesítményű vezetés" (High output management) című művet is. Andrew S. Grove részt vett az Intel megalapításában, hosszú évekig elnök-vezérigazgatóként vezette a céget, amely irányítása alatt a világ legnagyobb chipgyártója lett. Közben tanulmányokat, könyveket is írt, többek között az említett két művet. A Csúcsteljesítményű vezetés a magyar származású üzletember két évtizedes vezetői tapasztalatait foglalja össze.
Megtudhatjuk, milyen mechanizmussal döntötte el az Intel vezetése a Fülöp-szigeteki gyár bővítésének módját és idejét, és fogalmat kaphatunk az Intel szervezeti felépítéséről, vagy arról, hogy mi a szerepe a kettős irányításnak a vállalatnál. Annak ellenére, hogy a gyakorlati példák az Intel életéből származnak, a bemutatott módszerek általánosak, nemcsak iparvállalatoknál, hanem minden területen, cégeknél és intézményeknél egyaránt alkalmazhatók.
Mivel a vezetők számára bőséges tanácsokkal, módszerekkel, példákkal szolgáló könyv szerzője az Intel cégvezetőjeként tevékenykedett, egy-egy konkrét problémának és megoldásának elemzésén keresztül betekinthetünk az Intel világába, közelebb jutunk a titokhoz, hogy lett a vállalat a világ vezető chipgyártója, miközben az Intel első emberének életébe, napi munkájába is bepillanthatunk.
