Új médiában új szolgáltatással jelentkezett múlt hét hétfőjétől a Magyar Rádió. A legnépszerűbb rádiós hírműsor, a Krónika szerkesztősége internetes hírügynökséget alakított, mely a Magyar Rádió nemzetközi, több mint százfős belföldi és budapesti tudósítói hálózatára alapozza információs szolgálatát. Várható, hogy a hírszolgáltató hálózatot további partneri szerződések által még teljesebbé teszik. Hajdú István, a Rádió elnöke szerint a világhálós megjelenés jól illeszkedik az eddigi fejlesztések irányvonalába, hiszen mára valamennyi program real-audió minőségben, a rövidhullámnál jobb minőségben hallható az interneten. Várhatólag még az idén a hírügynökségen túl két újabb internetes szolgáltatással jelentkezik a Magyar Rádió.
Mint Hollós János, a Krónika szerkesztőségének vezetője elmondta, céljuk egy kifejezetten hírügynökségi szemléletű rendszer megalkotása volt, éppen ezért a hírek nem csupán időrendi bontásban, hanem többféle egyéb csoportosításban is elérhetők. A rendszert használók igénybe vehetik a beépített szövegszerkesztőt, az archivumban lévő anyagok között pedig hatékony keresőprogram támogatja az információgyűjtést. Az ingyenes próbaidőszak után előfizetéses rendszerben - amely magában foglalja az archívum használatát is - lehet igénybe venni a hírszolgálatot, de a tervek szerint a tartalomjegyzék és a nap sztorija továbbra is külön díjazás nélkül olvasható. Az új hírszolgáltatás árát nagyságrenddel olcsóbban kívánják megszabni a már piacon lévő ügynökségi árakhoz képest. Várhatólag elkészül egy rövidebb, ingyenes változat is, amely online újságként bárkinek elérhető.
A Krónika Hírszolgálat naponta több tucat kül- és belpolitikai, gazdasági, kulturális és sporthírt juttat fel a http://www.radio.hu/ kronika weboldalra. Az anyagokat folyamatosan frissítik, így számos hír előbb lesz fenn az interneten, mint ahogy a rádió hullámhosszán elhangzik. Mivel az internetes hírszolgálatnak a terjedelmi okok kevésbé szabnak korlátokat, mint az adásban elhangzó híreknek, így várható hogy a hírek egy része sokkal részletesebben fog megjelenni a Hírszolgálatban, sőt az olyan hírek is, amelyek eddig terjedelmi okoknál fogva egyáltalán nem hangozhattak el, s ezek most olvashatóvá válnak.
Az új hírügynökség technikai kifejlesztését a Budapesti Műszaki Egyetem elektronikai tanszékén végezték. Hosszú Gábor, a fejlesztőcsoport vezetője elmondta, hogy az internet megbízhatatlanságát többszörös biztosítással hidalták át. A folyamatos rendelkezésre állást két, egymástól független csatorna biztosítja, az információkat pedig a rendszerben lévő központi gépen kívül két tükörszerver is tárolja. Külön tűzfalvédelem óv a behatolástól, legfőképpen pedig az illetéktetlen hírküldéstől. A rendszer interaktív módon működik, így bárkinek lehetősége van megküldeni információit a Krónika hírszerkesztőségébe, ahol megfelelő ellenőrzés után nyilvánosságra hozzák. Az új hírszolgáltató rendszer ezután azt is meg tudja adni, melyik tudósító hírei iránt érdeklődtek a legtöbbet az elmúlt időszakban.
