Montana

Eredmények és tervek

A Montana Csoport tavalyi árbevétele meghaladta a négymilliárd forintot, ez mintegy negyvenszázalékos forgalomnövekedés az előző évhez képest. A Montana Rt. forgalma 3,5 milliárd forint volt. A részvénytársaság létszáma is bővült, közel 25 százalékkal. Tovább terjeszkedett német nyelvterületen a Montana Consulting Kft., Berlinben önálló képviseletet nyitott. Svájci megjelenést is terveznek, a Montana így a hagyományos exportpiacain közvetlenül is megjelenik. Vadász Pál elnök elmondta, hogy a német piacra való fejlesztés érdekében kibővítették a budapesti irodát, és a fejlesztők ISDN-en keresztül tartanak kapcsolatot a német ügyfelekkel. A német Montana, a Montana Computer-Consulting GmbH adminisztrációs nehézségek miatt nem magyar fejlesztőkkel, hanem EU-állampolgárokkal dolgoztat.

A Montana Rt. eredményeiből Szajbély György vezérigazgató kiemelte, hogy a cég a Compaq-termékek magyarországi eladását tekintve tavaly is az elsők között volt, ami többek között egy közbeszerzési pályázatnak köszönhető. Az adatvédelmi divízió megduplázta előző éves forgalmát, több nagyvállalatnál és pénzintézetnél készítettek információvédelmi auditot is. A Griff Kft. megvásárlásával megjelent a Montana kínálatában a Forrás integrált ügyviteli rendszer, idén 100-200 millió forint nagyságrendű alkalmazásfejlesztésre számítanak ezen a területen. Gondolt a vállalat a 2000. évvel kapcsolatos problémák megelőzésére, tavaly minden régi ügyfél hardver- és szoftverrendszerét átállították.

Idén Montana többségi tulajdonnal megalakult a ProfiNet Kft., az angol MOD TAP kábelezési eszközök kizárólagos magyarországi disztribútora. Az új cég feladata a hazai, hálózatépítéssel foglalkozó cégek kiszolgálása, és a Montana számára is beszállítói hátteret biztosít hálózati eszközökből. A képviselt cég adat-, hang- és videoátviteli eszközöket gyárt, termékskálájában szerepelnek a strukturált kábelezési eszközök, ezekből hazánkban nagy raktárkészletet, logisztikai hátteret és mindehhez oktatási központot alakítottak ki.


Telecomputer
4. évfolyam, 06. szám, 1999. április 12.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.