Bővül
a KFKI-csoport

A KFKI Számítástechnikai Rt. és az IQSoft Rt. március 23-án megállapodást írt alá, mely szerint az IQSoft a jövőben a saját nevét és arculatát megtartva a KFKI-csoport önálló vezetésű gazdasági társaságaként működik. Az ügylet kölcsönös tőkeemeléssel egybekötött részvénycsere formájában valósul meg. A KFKI Számítástechnikai Rt. 51 százalékos részesedéssel az IQSoft Rt. többségi tulajdonosává válik, az IQSoft eddigi többségi tulajdonosa, a cég vezetéséből álló IQ-Management Kft. pedig részesedéshez jut a KFKI Számítástechnikai Rt.-ben. A döntésben az IQSoft oldaláról szerepet játszott a növekedési ütem gyorsítása, a piaci jelenlét növelése iránti igény, a KFKI Számítástechnikai Csoport pedig az informatikában korábban is széles körű tevékenységi körét bővíti tovább. Két nagy múltú, ma is sikeres, nyereséges cég jelentette be, hogy egyesíti erőit: a KFKI Számítástechnikai Rt. a Központi Fizikai Kutató Intézet, az IQSoft gyökerei pedig a SZKI-ba nyúlnak vissza. Az IQSoft nevéhez fűződik az Oracle adatbázis-kezelő magyarországi elterjesztése és az objektumorientált technológia üzleti célú felhasználásának bevezetése, a hozományához tartozik még több korszerű technológia megismertetése a hazai felhasználókkal, nemzetközi K+F projektekben való részvétel.


Telecomputer
4. évfolyam, 06. szám, 1999. április 12.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.