Nagy a verseny a világpiacon a készülékgyártók között. Ez a verseny nem annyira az árban, mint a készülékek kinézetében, a beépített szolgáltatásokban, lehetőségekben mutatkozik meg. Van például egy miniatürizálási tendencia, a Nokia, az Alcatel és az Ericsson egyre kisebb modellekkel próbál a vásárlókra vonzerőt gyakorolni. A tavalyi év második felének egyik kétségtelenül elegáns telefonja például a Nokia 8810, amelynek az áfás ára e pillanatban 300 000 forint körül van. Akcióban nem kapható, régi előfizetési szám vihető rá át, új előfizetés vagy fregoli SIM-kártya vásárolható hozzá. Megjelentek a boltokban más GSM 900/1800 kétsávos készülékek is, áruk 150000 forint körül van. Magyarországon a jövő év elejéig nem lehet kihasználni bennük az 1800 megahertzes sávot, hiszen addig nem lesz ilyen szolgáltatás.
A Pannon GSM és a Westel 900, mint a legnagyobb készülékimportőrök, sokféle gyártó sokféle készülékét forgalmazzák. A teljes kínálat a boltokban nehezen mérhető fel, szerencsére vannak ügyfélszolgálatok, ahol telefonon tájékozódni lehet a választékról.
Élénk a használt telefonok forgalma is. Egyes források szerint a tulajdonosa által megunt készülékek egy része a szomszédos országokba kerül, de sok hazai viszonteladó vásárol készpénzért vagy fogad bizományba használt mobiltelefont. Vásárláskor abban, hogy működni fog, meg lehet bízni, de arra már ügyelni kell - érdemes kipróbálni, bemutattatni a boltban -, hogy mely szolgáltatásokat tudják. Az úgynevezett értéknövelt szolgáltatások ugyanis párhuzamosan fejlődnek a gyártóknál és a telefontársaságoknál. Ha már elég sok olyan készülék van a piacon, amellyel egy-egy szolgáltatás elérhető, akkor vezetik be. Például az SMS küldésre-fogadásra már nem biztos, hogy a három-négy éves készülékék képes lesz.
Szerencsére, bár nem nagyon reklámozzák, de cseréltetni, frissíttetni lehet egyes készülékek programját. Ez is járható út, az olcsón vett használt, új programmal feltöltetett készülék, amellyel igénybe vehetők a legújabb szolgáltatások. Ezzel azonban vigyázni kell, vásárlás előtt jó utána nézni, hogy éppen ahhoz a készülékhez van-e új program, és az mit tud. A gyártók csak egy-két évig képesek a szoftverrel követni a szolgáltatások bővülését.
A szoftvercsere már a javítás kategóriájába tartozik, amire máskor is szükség lehet. Ha a garanciális időn belül bármi baj történik a készülékkel, oda vigyük vissza, ahol vettük. Ha ez valamiért nem lehetséges, akkor a szolgáltató mintaboltját keressük fel. Garancián túl is érdemes szakszervizbe eljuttatni a készüléket, ahol minden beméréshez megvannak a műszerek. A mobiltelefonnal kapcsolatos problémák elhárításának három szintje van. Az első szint - akkumulátor cseréje, antennacsere, tanácsadás - a viszonteladó feladata. A műszeres bemérésre, esetleg eltört tok cseréjére már továbbküldik a készüléket a márkaszervizbe vagy a disztribútor műhelyébe. Mire a tulajdonos visszakapja, általában egy hét telik el.
A mobiltelefont az ember állandóan magánál hordja, időnként előveszi, esetleg folyamatosan a kezében tartja, babrálja, játszik vele. Ezért nem mindegy, hogy néz ki, stílusában mennyire illik a tulajdonosához. A készülékgyártók már jó pár éve felfigyeltek erre, és igyekeznek egy-egy telefont nem általában mindenkinek kínálni, hanem az egyiket a megfontolt üzletembernek, a másikat a háziasszonynak, a harmadikat a diákoknak és így tovább. Nagyon gyors a technikai fejlődés, félévenként kerülnek egészen új szolgáltatások a készülékekbe, ez is vonzza a vásárlókat. Ami csak azt mutatja, hogy - akárcsak az óránál - még egy olyan időszak is bekövetkezhet, amikor az embereknek több mobil telefonjuk van, egyik a munkába, másik a diszkóba. Az érdemi újítások mellett akad olyan gyártó is, amelyik az önmagában néhány ezer forintért megvásárolható játékok beépítésével igyekszik rávenni az embereket a százezer forintnál is többe kerülő készüléke megvásárlására.
Azt hinnénk, ha megveszünk egy akciós készüléket, aláírjuk az egy-két éves „hűségnyilatkozatot", akkor telefonálási kedvünktől függően havi 10-15 ezer forintért már jók is vagyunk. Ez tévedés. Ha autóban is akarunk telefonálni, akkor szükség van az akciós belépési költség többszörösébe kerülhető autós készletre, amit a balesetveszély elhárítására a kresz elő is ír. Hordtáskát veszünk a géphez, hogy ne kopjon olyan gyorsan, ami azért hasznos, mert amikor készüléket cserélünk, az újszerű darabot jobban el tudjuk adni. Aztán egyszer csak kiderül, hogy az akkumulátor romlandó, egyre sűrűbben kell feltölteni, s végül vehetünk egy újat. Ha óvatosak vagyunk, és minden harmadik-negyedik alkalommal teljesen kisütjük, nem töltünk mindig rá, akkor fél évvel is tovább tarthat. De egy-másfél év alatt mindenképpen tönkremegy.
Hasznos kellék a mobiltelefonhoz a James Bond szett, egy mikrofonos fülhallgató. Olyan, mint az, amelyik a biztonsági emberek fülében villan meg néha a tévében, amikor egy fontos embert mutatnak. Ez egyrészt kényelmes, ha munka, írás, főzés közben beszélgetünk telefonon, másrészt kisebb terhelésnek teszi ki az agyunkat, hiszen a készülék rádióadója messzebb üzemel, mint ha a fülünkhöz szorítjuk.
Számtalan egyéb kiegészítőt kínálnak az üzletekben, színes előlapokat, antennagyűrűket. Ha általánosságban vizsgáljuk ezeket, két kategórájukat figyelhetjük meg. Az eredetit és az utángyártottat. Az áruk között akkora a különbség, hogy esetenként akár több utángyártottat is vehetünk az eredeti árából. Akit eladót kérdeztem, az mind azt mondta, hogy ekkora árkülönbség mellett nagyon kevesen veszik az eredeti kiegészítőket. Szakértők szerint pedig az eredeti akkumulátor tovább bírja, és sokszor a kapacitása is nagyobb. Az autó szivargyújtójához csatlakoztatható töltővel is vigyázni kell. Az elektronikus tartozékoknál, mint az akkumulátor, a különféle töltők, adapterek esetében hasonló a helyzet, mint a zsebrádió-adapternél. Ami olcsó, az gyorsan tönkremegy, de ott van a márkás, ami még a következő rádiót(elefont) is kiszolgálja
