A címben említett biztonság elsősorban a visszaélések megelőzésére, a hamisítások elkerülésére vonatkozik. Nem tekinthető korszerű okmánynak a régi diákigazolvány, egy nyomtatott füzetecske, amelybe az iskola írta bele az intézmény és a diák adatait, majd bélyegzővel igazolta az adatok hitelességét. Tapasztalatok szerint sokkal többen vették igénybe a kedvezményeket, mint akiknek tanulói vagy hallgatói jogviszonya volt, a könnyen hamisítható igazolvánnyal sokan visszaéltek. A régi diákigazolványt nemrégiben egy gyakorlatilag nem hamisítható biztonsági okmánnyal helyettesítették.
Most háromféle diákigazolvány létezik, a közoktatási, a felsőoktatási és az ideiglenes. Utóbbit az új igazolvány kiadásáig kapják azok, aki a régit elvesztették, vagy iskolát, illetve lakhelyet változtattak. Mindhárom igazolvány bankkártya méretű műanyag lap, mindegyik tartalmaz fényképet, aláírást. Lézergravírozással kerülnek az igazolványra az adatok, az iskola neve, címe, a kiállítás dátuma, az igazolvány sorszáma - utóbbi vonalkóddal is szerepel, hogy géppel is olvasható legyen. Érvényesítő hologramot általános és középiskolában évente, a felsőoktatásban félévenként kell ráragasztani. Piktogram jelzi, hogy nappali, esti, vagy levelező tagozatra jár az igazolvány tulajdonosa, ami az utazási kedvezmények miatt fontos.
Informatikai szempontból a felsőoktatási igazolvány érdekes, ezen egy chip is található, amely tartalmazza a tulajdonos személyi azonosítóját (kártyaszámát). A felsőoktatásban részt vevők számára készült intelligens, chippel ellátott igazolványra rá lehet tenni elektronikus pénztárcákat, segítségével különböző kedvezményeket lehet majd igénybe venni, mondjuk vásárlásnál vagy fénymásolásnál, azaz a hallgatói jogviszony és az utazási kedvezmények igazolása mellett alkalmas kereskedelmi kedvezmények igénybevételére is. A chipes kártya lehetőségeinek kihasználása a felsőoktatási intézményekre, vállalkozó bankokra, cégekre vár. A kedvezmény rendszeréről, a kedvezményt nyújtó boltok jegyzékéről a www.diakbonusz.com címen lehet felvilágosítást kapni.
Egymillió 800 ezer diák igazolványát cserélték ki a közelmúltban korszerű okmányra, és évente mintegy 250 ezer újat kell majd kiadni. Racskó Péter miniszteri biztos elmondta, hogy nagy az érdeklődés az új igazolványok, elsősorban az intelligens kártyával ellátott változat iránt, amelyekből márciustól 210 ezret használnak a felsőoktatásban. Az intelligens kártya alkalmazása úttörő vállalkozás Magyarországon, és hazánkban a teljes felsőoktatást intelligens kártyákkal látták el, ami még az EU-ban sem általános.
Az MKM-nek az új diákigazolványok gyártására, az adatrögzítésre, adatfeldolgozásra vonatkozó közbeszerzési pályázatának felhívására jelentkezett pályázók közül a bírálóbizottság az Állami Nyomda Rt.-Compuworx Kft. közös ajánlatát találta a legjobbnak. Az új igazolvány bevezetése országos adatgyűjtéssel kezdődött. A beküldött mintegy 40 raklapnyi adatlapot feldolgozó adatbázis 60 gigabájt kapacitású winchestert, a mentések több mint 200 CD-t igényelnek. A nyilvántartások számítógépre kerülnek, így a szabálysértések könnyen kimutathatóak. Nem lehet például senkinek több igazolványa, egy okmányon kell az adatokat feltüntetni akkor is, ha valaki két-három tanintézménybe jár.
