Hírek

A KFKI ISYS mérlege » A KFKI Számítástechnikai Csoporthoz tartozó három, informatikai alkalmazásokat kínáló cég összeolvadásával tavaly év elején alakult meg a KFKI ISYS Informatikai Kft. Az elmúlt évben a cég bevétele meghaladta a hárommilliárd forintot, ami a jogelőd cégek összesített árbevételével összevetve 35 százalékos növekedést jelent. 1998-ban több mint 90 új munkatárs lépett be a céghez, jelenleg 250-en dolgoznak a KFKI ISYS-ben. A vállalat 1998-ban szerezte meg az összetett informatikai rendszerek tervezése, fejlesztése és bevezetése terén az ISO 9001:1994 tanúsítványt. A tanúsítást a BVQI nemzetközi tanúsítócég végezte.

Synergon-mérleg » Előző évi árbevételét megkétszerezve, tízmilliárd forintos összesített bevételt ért el tavaly a Synergon csoport, amelyet a Synergon Informatika Rt., a Fibex Kft., valamint az Integra Rt. alkot. Az elmúlt év jelentős projektjei közé tartozik, hogy a Synergon a Budapesti Értéktőzsde megbízásából két hónap alatt létrehozta a BÉT és a vele kapcsolatban álló brókercégek közötti távkereskedési hálózatot. A Synergon tervezte a hálózatot, melybe Cisco routereket épített be. Lotus levelezőrendszert terveztek és telepítettek a BorsodChemnél, és Lotus Notes-licencre és workflow keretrendszerre, valamint szoftverfordításra és szaktanácsadásra kapott a cég megbízást a Matávtól. 1998 végén nyerték el az Elmű három irodaháza strukturált kábelezésének kivitelezését. A kialakításra kerülő 4500 végpontos hálózat alapját az angliai BICC rendszere adja, mely alkalmas hang- és videojel-átvitelre is. Az Integra a Szociális és Családvédelmi Minisztérium számára installálta nemrég kifejlesztett pénzügyi információs szoftverét. E rendszer új technológián alapul, melynek lényege a többrétegű architektúra.

Eredményes a Duna Kábel Kft. » A Duna Kábel Kft. több mint négymillió érkilométer rézkábelt szállított 1992 óta, ebből a szomszéd országokban eddig közel 1,5 millió érkilométert értékesített. A fejlődés tendenciáját mutatja, hogy 1998-ban az exporttermelés már meghaladta a belföldit. A mintegy 90 főnyi létszámmal 1996-ban 1,6 milliárd forint, 1997-ben több mint kétmilliárd, 1998-ban pedig 2,8 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el, s remény van arra, hogy 1999-ben az árbevétel eléri a hárommilliárd forintot.

Siófoki DECUS konferencia » Siófokon rendezik a DECUS Magyarország következő konferenciáját. Május 31-től június 2-ig az elmúlt évekhez hasonlóan idén is számos előadás hangzik majd el, részben a Compaq szakembereitől, részben azoktól, akik szívesen megosztják szakmai tapasztalataikat hasonló hardverplatformon dolgozó kollégáikkal. Három témakörben - technológia és hálózatok, alkalmazásfejlesztő eszközök, alkalmazási tapasztalatok - várja a szervezőbizottság előadók jelentkezését április 1-jéig. A DECUS a Digital-felhasználók független szervezeteként alakult, s bár tavaly a Digital a Compaq tulajdonába került, az új Compaq is fontosnak tartja ezt a szervezetet, s támogatja konferenciájukat, várja a felhasználók véleményét, észrevételeit, visszajelzéseit. A konferencia elnöke Szigeti Ágnes, a DECUS Magyarország elnöke lesz. További információ: Conference Tours Kft., 353 0025.

Könyvtári rendszer » Tavaly vezette be a Dataware Kft. új könyvtár-automatizálási rendszerét, a hazánkban már több könyvtárban használt Voyager rendszert leváltó, a réginél sokkal több szolgáltatást nyújtó Corvinát. A Corvina internetalapú, Java programozási környezetben készült moduljaival a hagyományos könyvtári szolgáltatások támogatása mellett a világháló lehetőségei is kiaknázhatók. A program fejlesztése során arra törekedtek, hogy az egymással együttműködő, közösen katalogizáló könyvtári szövetségek, hálózatok számára előnyös legyen a használata. A könyvtári világ szabványaihoz alkalmazkodó Corvina jelenleg Java alapon a keresési, katalogizálási és kölcsönzési funkciókat támogatja, készülő szerzeményezési és folyóirat-kezelő moduljai teszik majd teljessé a rendszer szolgáltatásait. A Dataware Kft. egyetemi és akadémiai könyvtárak igényeit kiszolgáló programok fejlesztésével is foglalkozik, a cég közreműködésével megalakult VOCAL Egyesület pedig lehetőséget nyújt a könyvtárak összehangolt, közösen végzett munkájához.

Banki szoftverek » A Banktech kiállításon mutatták be a jelentéskészítő Data Mart rendszert, a KFKI ISYS és az Oracle Hungary közös fejlesztését. Az adattárház-koncepció irányába kiterjesztett rendszerrel a jelentéshez összegyűjtött adatok idősorosan tárolhatók, hatékonyan elemezhetők. Stratégiai terület a pénzügy az Oracle számára, az Oracle Financials 11-es verziójába új pénzügyi funkciók kerültek. Például az előző verzióhoz képest finomodott az euro kezelésének a lehetősége: a rendszer folyamatos átállást biztosít az euróra úgy, hogy a számlák párhuzamosan más valutákban is vezethetők. Az új verzió egyszerűsíti a pénzintézetek különböző cégeinek (például lízing, ingatlan) konszolidációját is. A nemrégiben piacra dobott Business Intelligence System (BIS) a tranzakciós rendszerben lévő, de nehezen hozzáférhető adatokat prezentálja gyorsan, a felső vezetés igényeinek megfelelően. A cashflow, likviditás, kinnlevőségek, banki hitelek állománya és egyéb adatok felhelyezhetők a vállalati intranetre. A Treasury Services Corporation elemző és riportgeneráló eszközeinek az Oracle technológiával való integrálásával kialakított alkalmazáscsomag kész megoldást kínál a pénzügyi szektor számára a teljesítmény és költség-, az ügyfélkapcsolat és marketing-, valamint a kockázatmenedzsment területén. Egy másik komplex banki modul a banki adattárházak kiépítésének időigényét és a kiépítés kockázatát csökkenti.

VillanyMaNcs » Ismét olvashatják kedvenc lapjukat az interneten az ősszel megszüntetett Magyar Narancs utódlapja, a MaNcs iránt érdeklődők. A VillanyMaNcsnak becézett honlap a http://www.mancs.hu címen található. A „papíros" lap cikkein kívül a MaNcs világhálócímlapjáról közvetlenül küldhetünk levelet a szerkesztőknek, használhatjuk a beépített keresőt, és részt vehetünk közérdekű szavazásokon is.

VECTOR Kecskemétről » Microsoft SQL Server alapú, modulokból álló, ügyfél/kiszolgáló felépítésű, integrált ügyviteli rendszert kínál a kecskeméti VECTOR Kft. A Vectory nevet viselő rendszert elsősorban a nagykereskedelem, a kiskereskedelem, a vendéglátás területén működő vállalkozások számára és közepesen bonyolult gyártási folyamatban termelő cégek ügyvitelének támogatására ajánlják. Futtatható Windows NT + MS SQL Server 6.5/7.0 vagy Windows 95/98 + MS SQL Server 7.0 környezetben.


Telecomputer
4. évfolyam, 03. szám, 1999. március 08.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.