Több mint háromszoros az eltérés az elektronikus kereskedelem 2000-es forgalmára adott különböző elemzői becslések között. Az ok: az online kereskedelemmel kapcsolatos vállalati stratégiák ma még igen bizonytalanok. 2000-re 365 milliárdtól 1000 milliárdig terjednek az elektronikus kereskedelemre becsült forgalmi adatok. Bár az elsőnek érkezők kétségtelenül előnyösebb helyzetben lehetnek ezen a piacon is, nem kétséges, hogy elég nagy a kockázata a befektetéseknek. Az internet még messze nem olyan kiszámítható médium, mint a nyomtatott sajtó vagy az elektronikus média. Éppen ezért sok cég hezitál változtatni hagyományos értékesítési, üzleti módszerein, ami egyben korlátozza az online kereskedelemre fordítható pénzügyi forrásait is - írják tanulmányukban az Andersen Consulting elemzői.
Az online világ olyan gyorsan fejlődik, hogy a korábbi módszerekkel nem lehet hatékonyan, gyorsan alkalmazkodni szabályaihoz, kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. A tanulmánykészítők tapasztalatai szerint az elektronikus kereskedelem sikeres cégei erős szervező készségükre, nagy szakmai felkészültségükre építenek, egyébként is foglalkoznak a hálózati technológiákkal (például ilyen termékek gyártói vagy ilyen szolgáltatásokat alkalmaznak), és nagyon jók a partnerkapcsolatok kiépítésében. Szállítóikat és fogyasztóikat bevonják egy hálózati közösségbe, amelyben osztoznak azokkal az információkon, a termékeken és a szolgáltatásokon. Közösségszervezés - röviden ez a stratégiájuk.
Jó példa erre a Cisco, a hálózati számítástechnikai termékek vezető gyártója. Ez a cég hárommilliárd dollárt fektetett be 1998-ban online üzletébe, Connection Online Web nevű honlapjának kialakításába. Ezen keresztül zajlik a termelés előkészítése, lebonyolítása és a kiszolgálás a szállítók tevékenységének megszervezésével és a vevőkhöz való kapcsolásával. Ennek eredményeként egy egyéni fogyasztói igényre öt napon belül komplett megoldást tudnak adni.
Ahhoz, hogy egy cég beléphessen az elektronikus kereskedelem világába, mindenekelőtt pillanatnyi üzleti pozícióját kell felülvizsgálnia. Ezen a bázison azután ki lehet alakítani az online üzleti pozíciót, amely kihasználja mindazokat az előnyöket, amelyeket a hálózati technológia és az elektronikus közösség szervezése nyújthat.
Az E*Trade nevű cég például szétválasztotta hagyományos profiljait, a pénzügyi szolgáltatásokat és a részvénykereskedelmet. A döntés mögött az a felismerés húzódott, hogy az utóbbi igen olcsón lebonyolítható az interneten keresztül. A lépéssel az E*Trade magához tudott vonzani sok, igen aktív tőzsdei kereskedőt, akik rajta keresztül bonyolítják le üzleteiket. Ezzel gyakorlatilag a korábbi, telefonon át folyó információszerzési, ügyintézési, üzletelési folyamatot helyettesíti, bekapcsolva szolgáltatásába olyan külső cégeket, mint a Microsoft Network, az America Online vagy a Reuters.
A technológiának óriási szerepe van. Ez teszi lehetővé, hogy például az utazási irodák ügyfelei vadászgathassanak az olcsóbb utak, helyfoglalási lehetőségek után, ugyanabban az adatbázisban kutatva, amelyen a profi utazási ügynökök szerzik meg például a jegyeket. Az eBay on-line aukciós cég jelentős költségcsökkenést tapasztalt, amióta ügyfelei kérdéseinek jó részét a „tipikus kérdésekre adott válaszok" című honlapoldalakon feleli meg.
A tanulmány készítői négy fajtáját különböztetik meg az elektronikus közösségeknek. A „piac" olyan, mint a tőzsde. Ez az elektronikus formája a primitív, tradicionális agórának vagy bolhapiacnak. Az ezen részt vevők üzleti pozíciójának integrációja viszonylag gyenge. Az „összefogás" típusú közösségben egy vállalat hierarchikus jellegű vezető szerepet játszik, úgy állítva be magát, mint a termelők és fogyasztók közti közvetítőt. A nyitott piachoz hasonlóan itt is alacsony a meglehetősen nagy számú szereplő viszonyainak integráltsága. Az értékláncokban a hangsúly azon van, hogy egy gyártó és sok beszállítója között minél simább legyen az együttműködés. A vezető vállalat többé-kevésbé hierarchikus stílusban irányítja a közösséget azzal a céllal, hogy a kooperáció hatékonyságának erősítésével javítsák a közös termékek, szolgáltatások színvonalát. Szemben a sokféle eltérő dolgot ajánló összefogással, az értékláncok a termékek, szolgáltatások egy korlátozott, egyesült erővel készülő körét kínálják. Jó példa erre a Cisco említett rendszere.
A „szövetségek" hierarchikus ellenőrzéstől mentes integrációt kívánnak létrehozni. Ilyen például a Visa International, amely több száz, egymással versengő piaci szereplőt hoz össze világszinten, standard üzleti módszerekre alapozva az együttműködést.
Az elektronikus üzlet nem fikció többé: az együttműködő szervezeteknek egymást is segítve kell megalkotniuk az új módszereket. Ahogy nő az elektronikus kereskedelem szerepe, azok az államok, amelyek nem tudnak megfelelni az ez által támasztott kihívásoknak, kívül rekedhetnek a virtuális világon, és ezt állampolgáraik is megérzik. Az Andersen Consulting három munkatársa magánvéleményét adta közre e témáról.
A modern nemzetállam - mint szerveződés - az elmúlt ötven évben a gazdasági-társadalmi folyamatok globalizálódása ellenére megerősödött. Legalább kétszáz különböző típusú nemzetállam létezik a világon, eltérő jog- és egyéb szabályrendszerekkel. Kétszáz éves története során a nemzetállam számos változáson ment keresztül, az elektronikus gazdaság kialakulása most azzal fenyegeti, hogy elveszti értelmét, hasznosságát állampolgárai, vállalkozásai szemében.
A nemzetállamok jelenleg használatos gazdasági szabályozó- és adórendszerét ugyanis az ipari társadalmak működésének támogatására alakították ki. Ez a fajta társadalom kézzelfogható termékeket és meghatározott helyen végzett szolgáltatásokat produkál, amelyeket meghatározott földrajzi határokon belül vagy azokon keresztül értékesítenek. A hazai és nemzetközi kereskedelemnek e fizikailag adott világában a kormányoknak számos eszközük van céljaik elérésére: vámokat és adókat vethetnek ki, védhetik a fogyasztók érdekeit, megbüntethetik a gazdasági bűncselekmények elkövetőit, standardizálhatják a gazdasági kapcsolatokat, és garanciákat adhatnak bizonyos pénzügyi műveletekre.
A globális kommunikációs hálózatok kialakulása nyomán a nemzetállamok fokozatosan elveszítik az információáramlás befolyásolásának lehetőségét, az ellenőrzést a pénzügyi folyamatok jelentős része felett. Szolgáltatások, bizonyos termékek és az ellenértékük digitalizált formában, végtelenül rövid idő alatt, láthatatlanul eljuthat a világ egyik feléről a másikra, számos tranzakció úgy lépheti át a földrajzi határokat, hogy észrevétlen marad a nemzeti adóhatóságok, jogszolgáltatás számára.
Milyen következményei lehetnek ennek a nemzetállamokra nézve?
A pesszimista forgatókönyv szerint a szabályozatlan elektronikus gazdaságban vad, törvény nélküli állapotok alakulnak ki, ahol az elektronikus bűntettek megtorlatlanok maradnak, a szellemi-szerzői jogokat nem védi senki, és a fogyasztói érdekvédelem ismeretlen fogalom. E felfogás szerint a nemzetállam „halott".
Létezik azonban egy optimista megközelítés is, amely nagyobb jólétet, új munkahelyek teremtését, az egyes emberek személyiségének, tudásának gyarapodását és a nemzetközi kooperáció erősödését várja a behálózott világ kialakulásától. Azoknak a törvényhozóknak, hivatalnokoknak, akik ebben a megoldásban hisznek, ki kell alakítaniuk az ehhez vezető stratégiákat, és biztosítaniuk kell a végrehajtáshoz szükséges erőforrásokat is. E forgatókönyv teljesülése a nemzetállamnak az elektronikus hálózatok világában való értékes szerepvállalását vetíti előre.
Egyetlen államnak sincs joga és nincsenek megfelelő eszközei arra, hogy egyedül szabályozza a globális elektronikus gazdaságot. Ha az eltérő belső szabályozást, kulturális értékeket követő nemzetek megkísérlik ráerőltetni akaratukat a többiekre, akkor ennek eredménye valamiféle elektronikus balkanizálódás lehet vagy - ami valószínűbb - a vállalatok abba az országba tennék át székhelyüket, amelyik a legkevésbé avatkozik bele működésükbe. A megoldás tehát nem ez, hanem a nemzetközi együttműködés eredményeként kidolgozott szabályozás, igaz, a történeti tapasztalatok azt mutatják, hogy a nemzetállamok kevéssé sikeresek a nemzetközi szabályrendszerek és intézmények kialakítása és az azoknak való engedelmeskedés terén.
A legrosszabb változat az lenne, ha a kormányok országuk gazdasági érdekeinek védelmére hivatkozva megpróbálnák fenntartani nemzeti jogszolgáltatásaikat és gazdasági szabályozásaikat. Ez állandó összeütközésekhez, gazdasági csetepatékhoz vezetne, ami végül is kárt okozna a gazdaság szereplőinek. A legpraktikusabb válasz a kihívásokra talán az lehetne, hogy a kormányok folyamatos egyeztetések nyomán ad hoc alapon fogadnának el nemzetközi és nemzeti szabályokat a felmerülő problémák kezelésére. A törvények egy teljesen új generációjának megalkotása helyett ez a „best practices", a bevált megoldások átvételét jelenti a nemzetállamok közti kooperáció erősödése mellett.