A Lotus szerint ma már vagy negyvenmillió ember használja világszerte a Notest a munkájában. E használat túlnyomó része abból áll, hogy üzeneteket, elektronikus iratokat küldözgetnek egymásnak. A vállalati elektronikus levelezésre és dokumentumkezelésre ráépülő alkalmazások egyre kifinomultabban követik a vállalati folyamatokat, növelik az emberek teljesítményét. A csoportmunka-támogatás lényege az emberek munkájához szükséges információ formális, szabályozott átadása súlyának megnövelése az informálissal szemben, és ugyanakkor terjedési sebességének hihetetlen megnövelése.
A gazdasági folyamatok további gyorsítását lehet elérni úgy, hogy a különféle vállalatirányítási, erőforrás-gazdálkodási programok közötti adatcseréből ahol lehet, ott kiiktatjuk az embert. Ma ha van két jól számítógépesített vállalat, amelyek gazdasági kapcsolatban állnak egymással, mondjuk, az egyik a másik szállítója (a másik az egyik megrendelője), akkor a megrendelő elküld egy levelet - esetleg egy drótlevelet, egy EDI-üzenetet, egy távmásolatot, vagy egyszerűen csak telefonál -, majd a megrendelést mindkét cégnél begépeli valaki a megfelelő programba. A szállítónál ebben a programban megkezdődik a bonyolítás, amikor odaér a dolog, akkor visszaigazolják, ha késztermék, akkor raktárról szállítják, ha nem, akkor legyártják, mindenestre amint lehet, küldik, a számítógépből kinyomtatott számlával együtt. Aztán beérkezik az ellenértéke, azt megint kézzel beírják a számítógépbe, s a folyamat lezárult. A megrendelőnél szintén kíséri az üzletet némi adminisztráció, begépelés, kinyomtatás.
Az e-businessben mindez másképp lesz. A folyamat a következőképpen zajlik. Legyen a kívánságunk éppen egy ruhaköltemény. A számítógéppel közöljük , hogy új ruhát akarunk tervezni. Megjelenik a képernyőn a megfelelő program, amiben ezt megtehetjük. A gép ismeri az adatainkat, ezért alakunkhoz igazítva mutatja a tervet. A következő lépésben utasítást adunk ajánlatkérésre. A számítógép néhány pillanat alatt begyűjti az általunk megadott szempontok szerint legjobb öt-tíz ajánlatot, mi kiválasztunk közülük egyet, a ruha pedig az ajánlatban szereplő időpontban megérkezik.
Miközben az előtérben ez a folyamat zajlik, a háttérben ugyanezek vagy esetleg más programok különféle bankszámlákról ide-oda utalgatva arról gondoskodnak, hogy a folyamatban érintett minden gazdasági egység megkapja a nála végzett munka ellenértékét.
Milyen programra van szükség e modell megvalósításához? Mondjuk, egy világprogramra, ami mindenről tud, mindenre odafigyel, mindent magán belül kezelni tud.
Ahhoz, hogy valaki egy ilyen programot tudjon írni, neki is át kellene látnia a világ működését, istenné kell válnia. Ez az út nem látszik könnyen járhatónak. De van egy másik út, amikor sok-sok önálló program van, mindegyik egy-egy gazdasági egység erőforrásainak a kihasználásáról gondoskodik, de folyamatos adatkapcsolatban a többivel. Ezt viszont valaminek úgy kell biztosítania a világhálózatban, hogy aki kiad egy üzenetet, az ne legyen időben kötve ahhoz, akinek szánja. Amikor két ember beszélget egymással, a közvetlen közléshez időben szinkronizáltan kell cselekedniük. Ha leveleznek, akkor már mindkettőjük maga osztja be az idejét, a másiktól függetlenül. Egy szervezetben a közvetlen kapcsolathoz szükséges idő megtakarítását (is) szolgálják az együttműködést segítő programok. Mindenki maga oszthatja be az idejének nagy részét - kivételt képeznek a megbeszélések, értekezletek -, s ezáltal kevesebb megszakítással, hatékonyabban tud dolgozni.
Két külön cég integrált vállalatirányítási rendszere között az információcsere másképp nehezen lehetne megvalósítható. Amíg csak két-három programról van szó, addig kijelölhetnek időpontokat, amikor találkoznak a világhálózatban, és átadják egymásnak az adatokat, de amint mindenki ott van ebben a hálózatban, és a kapcsolatok esetlegesek, ez a megoldás már nem működik. Jó megoldás viszont a tűtábla, ahova az egyik program kitűzheti az üzenetét, és amelyiknek szól - vagy amelyiket érdekli -, az leveszi onnan.
Ez a tűtábla a sokféle számítógépen futó sokféle program között üzeneteket közvetítő IBM MQSeries. Az MQSeries e pillanatban több mint huszonöt különféle számítógép-alaprendszer fölött futó alkalmazások között képes adatkapcsolatot teremteni.
Nevében az M a message, az üzenet, a Q a Query, a várakozási sor kezdőbetűje. A várakozási sor nem más, mint minden számítógépen egy postaláda, ahova megérkeznek az ott futó programoknak szánt, vagy éppen csak úgy, a világba elküldött üzenetek. A ruhaköltemény esetében ilyen, mindenhova eljutó üzenet lehet az ajánlatkérés. Az alkalmazásokba beépül az a csatoló, amely az adatokat beilleszti egy MQSeries-üzenetbe. Ezt a csatolót az IBM dolgozta ki, és minden magas szintű programnyelvben, minden számítógépes környezetben ugyanúgy működik. Az alkalmazás két feladatra használhatja. Elküldhet vele egy üzenetet, és megkérdezheti, nem érkezett-e küldeménye. Az már a programozótól és a feladattól függ, hogy ha a program üzenetben kér információt egy másiktól, akkor megvárja-e a választ, vagy annak megérkeztéig valami másba fog bele.
De mi történik az elküldött üzenetekkel? Az MQSeries két szinten oldja meg a gyűjtésüket és kiadásukat. Minden számítógépen létrehozza a már említett sort - postaládát -, és ezek tartalmát még szét is osztja a hálózatba kapcsolt számítógépek között. A várakozási sorokat kezelő várakozásisor-vezérlő gondoskodik róla, hogy az üzenetek a megfelelő várakozási sorba kerüljenek, tehát megállapítja, hogy azon a gépen várható-e a címzett jelentkezése, ahol feladták, vagy egy másikon. Az utóbbi esetben továbbítja őket a másik várakozási sor vezérlőjéhöz.
Mielőtt egy MQSeries kész alkalmazásüzenetet küldene, be kell mutatkoznia az illetékes várakozásisor-vezérlőnek. Ekkor kap egy kapcsolatkulcsot, egy azonosítót, amelyet minden odaforduláskor meg kell adnia. Bár az MQSeries megengedi, hogy egy számítógépen egyszerre több várakozási sor legyen, egy program egyszerre csak egyhez kapcsolódhat, tehát csak egy érvényes kapcsolatkulcsa lehet. Megtörténhet azonban, hogy az alkalmazás olyan programnak akar üzenetet küldeni, amelyről tudja, hogy ugyanazon a gépen, de egy másik várakozási sorban van. Ekkor lekapcsolódhat az egyik vezérlőről, és bejelentkezhet a másiknál. A hálózatban üzenetcsatornákban továbbítják egymásnak az MQSeries-üzeneteket a várakozásisor-vezérlők.
Egy üzleti folyamatban megengedhetetlen, hogy egy üzenet kétszer induljon el vagy kétszer érkezzen meg, hiszen például egy helyfoglalásnál ez később gondokat okozhat. Az MQSeries akkor is gondoskodni tud ennek a feltételnek a teljesüléséről, ha leáll, és újraindul a számítógép. Már készülnek hozzá azok a postabontó, beérkezőüzenet-feldolgozó modulok, amelyek az általános megkeresések, ajánlatkérések fogadásához szükségesek. Az azonban valószínű, hogy a különféle rendelések kezeléséhez általános brókerekre, kapacitás- és keresletütköztető rendszerekre is szükség lesz. Ezek úgy működnek majd, mint ma a hálózatban az útválasztók. Elolvassák a szabványos üzenetet, és minden várakozási sorba beillesztik, ahol talán válaszolnak rá. A lényeg azonban a gépek közötti kommunikáció, és ezt már megvalósítja az MQSeries.
Vargha Márton