Győz az adatforgalom

Két éven belül megelőzi a távközlési cégek forgalmában az adatátvitel a beszédátvitelt. Erre a következtésre lehet jutni azokból a nemrégen publikált adatokból, amelyek szerint az internet forgalma száznaponként megduplázódik, továbbá azokból az előrejelzésekből, amelyek a biztonsággal kapcsolatos félelmek oldódása nyomán feltételezik az elektronikus kereskedelem megsokszorozódását.

Szakértők 1999-re az adat- és beszédátvitel integrációjának erősödését, a beszéd-, fax-, adat- és videoforgalom közötti határok áttörését várják. A szolgáltatók elmozdulnak a csomagkapcsolt átviteli módszerek felé, hogy kezelni tudják a masszívan növekvő adatátviteli igényeket.

Mindezen változások, továbbá a piaci konszolidáció nyomán 2002-re négy-öt szereplős távközlési szolgáltatói piac kialakulását várják a piaci elemzők. Egyikük arra számít, hogy tíz év múlva a hálózati felhasználók napi 30 gigabájtnyi személyes információmennyiségre tartanak majd igényt. Beteljesülni látszik egy 1978-as (!) jóslat, amely szerint a hálózatok elsősorban a fogyasztóknak azt a 20 százalékát fogják majd szolgálni, akik változatos módon tudják használni telefonvonalaikat, szinte tetszés szerinti számú, fajtájú végberendezést kötve azok végére.

A technológiai fejlődés lavinájának talán csak egy eszköz tud majd ellenállni: a mainfraime számítógép. A várakozások szerint ezek a nagygépek maradnak a vállalati környezet szuperszámítógépei.


Telecomputer
4. évfolyam, 03. szám, 1999. február 22.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.