Már 65000 B-csatornára fizetik elő Magyarországon a Matáv ISDN-szolgáltatását.Ezek sokszor több száz embert is foglalkoztató vállalatok, ahol legalább két-háromszázezer dolgozó került már kapcsolatba másokkal ISDN-telefonon keresztül. Ekkora tömegre már a bankoknak is érdemes odafigyelniük, megéri kiterjeszteni távszolgáltatásaikat az ISDN-en keresztül elérhető ügyfeleikre. A február kilencedikén nyíló Banktech kiállítást kihasználva mutatja be a szakembereknek a Matáv, hogy szakemberei milyen lehetőségeket látnak, milyen szolgáltatásokat ajánlanak már ma is a bankok számára.
Már megindult a forgalom az ISDN2 és a DATEX-P szolgáltatás között kiépített Infohídon. Akinek van ISDN2-csatlakozása, annak csak egy POS-terminálra van szüksége, és a bankkártyát használva a D-csatornán bármikor összekapcsolódhat a bankjával, miközben az ISDN alapcsatornáin zavartalanul folyhat a szokásos forgalom.
A kihelyezett ATM-ek folyamatos megfigyelése minden banknak érdekében áll. Az ISDN-hálózaton a Matáv szerint érdemes távmegfigyelő rendszert üzemeltetni, a Banktechen ennek a működése is látható lesz. A valahol felállított kamera képének közvetítése egyébként nem újdonság, már évek óta működnek ilyen eszközök a világban. Ahol van ISDN-végpont, és van rákötve PC, ott pillanatok alatt körbe lehet járni a világot, sorra híva a kamerák telefonszámait.
Tanulmányozhatják a látogatók a Banktechen a háttér-összeköttetésnek ajánlott műholdas Matáv VSAT szolgáltatást is, amivel például a pénzkiadó automaták, illetve általában a bankfiókokat összekötő távolsági hálózatok működése tehető biztonságosabbá. A földi összeköttetés bármilyen zavara esetén azonnal átkerül az adatforgalom a műholdas csatornára. A kereskedelmi bankok jó része valamely multinacionális bank leányintézményeként működik Magyarországon. A központtal való adatkapcsolatuk ma már sokféle módon fenntartható. A Matáv ügyfeleit a Global One nemzetközi Frame-Relay hálózatához tudja kapcsolni, amin keresztül a világ majd minden országát el tudják érni.
