Westel 0660

A százezredik előfizetőre várva

A nyugat-európai tendenciáktól eltérő pályán haladva a magyarországi NMT-rendszert működtető Westel Rádiótelefon Kft. 1998-ban 18 százalékkal növelte aktív előfizetőinek számát, 79 ezerről 93500-ra, s idén várhatóan százezredik előfizetőjét köszöntheti a cég. E növekedés az értékesítési akciókon túl az elmúlt évben bevezetett 0660 Partner programnak köszönhető, mely a már korábban bevezetett ügyfélmegtartó programokkal együtt azt is biztosította, hogy továbbra is alacsony maradt a lemorzsolódás.

1998-ban több mint 900 millió forintot költöttek minőségjavító beruházásokra, melynek nagy részét hálózatfejlesztésre fordították, ami 36 új bázisállomás és 32 vevő-előerősítő üzembe helyezését eredményezte. 1999-ben több mint 40 új bázisállomás telepítését tervezik. Üzembe helyezik új HLR- (home location register) központjukat, amely az előfizetők adminisztrálását és helyük meghatározását végzi, és továbblépést jelent olyan új szolgáltatásokhoz, mint az SMS (short message system, rövid üzenet küldés), a CLIP (caller line identification programme, hívószám-megjelenítés), MWI (message waiting indicator, hangpostaüzenetek érkezésének kijelzése). Kiemelkedő fejlesztés 1999-ben az úgynevezett No. 7-es jelzésrendszer alkalmazása, melynek hatására a hívásfelépülési idők lerövidülnek, gyorsabb lesz a kapcsolás, kevesebb a meddő forgalom.

Az 1999-es év a Westel 0660 számára a felkészülés a digitális áttörésre. Több nagy nemzetközi fejlesztő cég ugyanis a magyarországi NMT-rendszert szeretné választani a továbbfejlesztést szolgáló kísérletei színhelyéül.

Januártól a Westel Rádiótelefon Kft. szolgáltatási díjait átlagosan 3 százalékkal emelte, ami elmaradt az inflációs rátától, de még a konkurens mobil-, illletve vezetékes szolgáltatók tarifaemelésétől is. Számos tarifa változatlan maradt, illetve néhány nominálértékben csökkent.

A belépési díj bármely jelenlegi díjcsomag esetében 25 ezer forintról kilencezerre csökkent (áfa nélkül), ennek azonban leginkább elvi jelentősége van, hiszen az akciókban a belépési díjat általában elengedik. (Elérhetők az Inmarsat és Iridium műholdas távbeszélő-szolgáltatások is, mely hívások tarifái a szolgáltatás jellegéből adódóan viszonylag magasak.)

Újdonság a 0660 Otthon szolgáltatás. Először a nyugat-európai vezetékes telefontársaságok vezették be sikeresen azt a fajta kedvezményt, amelyben az ugyanazon vezetékes körzetben élők kedvezőbb tarifával hívhatják egymást. A Westel Rádiótelefon Kft. vizsgálatai is azt támasztották alá, hogy a mobilosok is igen gyakran hívják azokat a családtagjaikat, barátaikat, üzletfeleiket, akik velük egy körzetben élnek.

A 0660 Otthon szolgáltatásban az előfizetők kiválaszthatnak egy tetszőleges vezetékes körzetszámot, és az oda irányuló hívások teljes díjából húsz százalék kedvezményt kapnak. (A kedvezmény nem vehető igénybe a 20-as, 30-as, 60-as mobilszolgáltatásoknál, 50-es személyhívó hívásakor, 90-es emelt díjas szolgáltatások tárcsázásánál, illetve 40-es, 80-as körzetszámú telefonszámok hívásakor, hiszen azok már eleve kedvezményesen, illetve díjmentesen hívható számok.)

Mi a Home Location Register?

Az új adminisztrációs központ, a HLR (home location register) feladata, hogy meghatározza, az előfizetők helyileg hol találhatók, milyen szolgáltatásokat használnak, milyen aktív átirányításaik élnek. Ez eddig különböző központokban történt, amelyek különálló életet éltek. Mostantól egységesen kezelhetők az előfizetők adatai, ami a Westel 0660 és az ügyfelek számára egyaránt jelentős előnyökkel jár.

Az előfizetők tárolását év elejétől ez az új adminisztrációs központ látja el, ezzel megosztják a feladatokat. A telefonközpontok válláról leveszik az előfizetőkkel való törődés terhét, így jóval kevesebb munka hárul majd e központokra, s ez javítja a hívásbiztonságot. A rendszer, a hálózat e feladatmegosztással felszabadult a korlátok alól, rugalmasabban lesz kezelhető, ami egyúttal minőségjavulást is hoz.

Nem egyszerű feladat a HLR bekapcsolása, hiszen egy egész adatbázist kell áttölteni egy másik, sőt más rendszerbe. Az átállás hétvégenként és éjszaka történt, hogy ne zavarják az előfizetőket. Az új adminisztrációs központ segíti a rövid üzenetek, úgynevezett mobiltáviratok (SMS-ek) küldését, a hívószámok kijelzését a készüléken.


Telecomputer
4. évfolyam, 02. szám, 1999. február 08.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.