A Libra-család mérlege

A Mikro Volán Elektronika Rt. hazánk egyik legnagyobb, számvitel-pénzügyi szoftvereket fejlesztő cége. Jogelődje, a Volán Elektronika Számítástechnikai Leányvállalat egyidős a hazai számítástechnikával, 1959 óta végez számítástechnikai feldolgozásokat, szolgáltatásokat. A leányvállalat az 1960-70-es években a Volán adatfeldolgozási központjaként üzemelt.

A nyolcvanas évek elején „robbant a PC-bomba", megjelent az első IBM-PC. A Magyarországra magánimportban beérkezett első, eredeti IBM személyi számítógépet a Volán Elektronika tudhatta magáénak. Az akkori cégen belül szakemberek egy csoportja új, egészen más üzletet sejtett a PC-k alkalmazásában, és 1984-től a Volán Elektronika megkezdte a PC-alapú számviteli és pénzügyi rendszerek kifejlesztését.

1989-től a cégnél végbement privatizáció eredményeként a szoftverfejlesztési jogutód a Mikro Volán Elektronika Kft. lett. A hazai számviteli, pénzügyi szoftvertermékek piacán hozzávetőlegesen egyharmados piaci részesedését napjainkig őrzi. Az 1993-tól már részvénytársasági formában működő cég új termékcsalád, a negyedik generációs programtechnikai alapokon és relációs adatbázisra épülő LIBRA4GA integrált vállalatirányítási rendszert fejleszti. 1996 óta a Mikro Volán Elektronika Rt. az ISO 9002 szabványnak megfelelően üzemelteti „hot-line" szolgálatát, ügyfél-támogatási rendszerét. 1997-ben a LIBRA4GA rendszer az IBM BCU (Business Computing Utility) beszállítójaként, LIBRA-BCU-ként jelenhetett meg.

1997-től néhány piaci szegmenst kiemelten támogatnak (közműszolgáltatók, logisztikai cégek, közlekedés, hírközlés), amelynek eredményeként Libra-felhasználó lett a Whirlpool, a Pannon GSM, az Észak-magyarországi Regionális Vízmű, a Békés Megyei Vízművek stb.

A LIBRA-COM és a LIBRA4GA rendszerek hagyományos, évtizedes fejlesztésekre épülnek, de viszonylag új termékek. Így már a fejlesztési időszakban követelmény volt a 2000. év által meghatározott követelményeknek való megfelelőség. 1999-ben a hagyományos, „Clipper-alapú" Libra-modulokat is kiváltják a 2000. évnek megfelelő LIBRA-COM rendszerekkel, illetve kiszélesedik a LIBRA4GA rendszerek alkalmazása. Régi felhasználói igényeket teljesítenek a LIGRA4GR, tehát a LIBRA4GA integrált vállalatirányítási rendszer grafikus verziójának megjelentetésével. Ez a Unix operációs rendszerre történő, kiváltképp távoli bejelentkezések esetén alkalmazott terminálemulációs bejelentkezés mellett döntően Windows NT operációs rendszerre biztosítja a klasszikus kliens-szerver technológia alkalmazását grafikus környezetben.

Mit hoz a Libra jövője? A Mikro Volán Elektronika szakemberei ezt így foglalták össze: A Libra még inkább szakértőrendszerré válik - egyre több szakterületre és ágazatra komplex megoldást kínál, bevonva hazai és külföldi szoftverfejlesztőket, integrálva a Libra-rendszerbe termékeiket. A Libra egy-egy piaci terület meghatározó, standard szoftverterméke lesz (jelenleg kiemelt területek a logisztika, a közműszolgáltatók, a közlekedés és a pénzügyi szektor). Jellemző lesz a heterogén üzemeltetői környezeten történő egységes alkalmazás lehetősége (Unix-szerver, Windows NT webszerver, helyi és távoli, valamint például Windows CE „mobilbejelentkezés" lehetősége egyazon adatbázisba. Megvalósul az online adatbevitel és elérés teljeskörűsége, folyamatok gyorsabb támogatása (azonnali rendelések, foglalások stb.), valamint az ehhez tartozó online vezetői információs rendszerek elterjedése.

A „Libra-adatbázisok" megnyitása a Librát alkalmazó cégek partnerei számára közvetlen módon vagy interneten keresztül, hogy adatközpont jellegű alkalmazásként érhessék el az információkat. Interneten történő kereskedelem és tranzakciókezelés Libra-felhasználók számára; az EDI és egyéb szabványos adatcsere-felületek beépítése és Librán belüli alkalmazása, valamint internet-szabványok általánossá válása a Librán belül; Librát alkalmazó cégek egymás közti online kapcsolatának üzemszerű használata (anyacég-dealer, dealer-dealer kapcsolatok stb.). Elterjedt az outsourcing, független Libra-szakértő cégek jelennek meg a piacon. Várható a kapcsolódó területeket lefedő „idegen" szoftvertermékek intetgrációja Librába, „Libra-standardok" alapján történő idegen fejlesztések és alkalmazások elterjedése.


Telecomputer
4. évfolyam, 01. szám, 1999. január 25.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.