„1998 történelmi esztendő cégünk életében, hiszen a Digital megvásárlásával a Compaq a második legnagyobb informatikai vállalat lett a világon - mondotta Andreas Barth, a Compaq alelnöke decemberi sajtótájékoztatóján. - Az integráció komplex feladatai ellenére szinte minden térségben és mindegyik termékprofil tekintetében sikerült növelni az értékesítésünket, így a PC-eladásaink is erőteljesen emelkedtek. A közép-európai régióban és kiváltképp Magyarországon örvendetes fejlődés indult meg az utóbbi időben."
A Compaq továbbra is a PC-ipar első számú vállalata a világon, és az International Data Corporation (IDC) becslései szerint megszilárdította vezető pozícióit a világpiacon és Európában általában véve a PC-k, valamint a kiszolgálók és az asztali számítógépek eladása terén.
A Compaq világpiaci részesedése a tavalyi harmadik negyedévben 14,4 százalékkal emelkedett, a cég csaknem 1,25 millióval több egységet szállított ki, mint a sorban utána következő versenytársa. Ráadásul a Compaq úgy tudta saját piaci részesedését növelni, hogy közben a versenytársak értékesítései jelentősen csökkentek.
Magyarországon a Compaq már az év első felében átvette a vezetést a hazai PC-piacon, az IDC negyedéves jelentései alapján ez a vezető szerep - a korábbi Digital-eladásokat is beszámolva - az év végére meggyőzővé vált. A teljes hazai PC-piacot mintegy 150-160 ezerre teszik, és ebben a Compaq darabszám szerinti részesedése 14 százalék körüli.
Az 1998-as évet a Compaq számára történetének legnagyobb átalakulása jellemezte, hiszen ekkor került a cég tulajdonába az a Digital, mellyel kiegészülve immár a világ második legnagyobb informatikai vállalatának számít. Magyarországon a két leányvállalat egyesülése révén pedig a legnagyobb forgalmú számítástechnikai vállalat a Compaq.
A sajtótájékoztatón Andreas Barth beszámolt a Compaq hazai sikereiről is, nagyon jónak értékelte a Compaq Magyarország tevékenységét. Mint elmondta, a Compaq-Digital egyesülés, a vállalati integráció itthon még a többi országgal összehasonlítva is kevesebb zökkenővel ment végbe. A Compaq ma Magyarországon vezető szerepet játszik rendszer-integráció és szerviztevékenység tekintetében is, mintegy 200 munkatársat foglalkoztat, és több mint 200 partnerrel működik együtt. A Compaqnak van a legnagyobb viszonteladói hálózata hazánkban. A Compaq egyik célja a Digital tavaly év eleji felvásárlásakor az volt, hogy a rendszer-integrációt, az outsourcingot és a szerviztevékenységet - ahol a Compaq igen erős pozíciókkal rendelkezett - a saját portfoliójába integrálja. Hazánkban különösen igaz volt ez, hiszen Magyarországon volt a Digitalnak az egyik legerősebb rendszer-integrációs szervezete.
