A komáromi ipari parkot választotta felépítendő mobiltelefongyárának helyszínéül a Nokia. Ez a döntés azt a júliusi bejelentést követte, amely szerint a Nokia egymilliárd finn márka értékben hoz létre új mobiltelefongyárat Magyarországon. A komáromi építési munkálatok március elején kezdődnek, a mobiltelefon-készülékek gyártásának megkezdését pedig a jövő év elejére tervezik. A Nokia a közel 15 hektáros területből 25 ezer négyzetméter beépítését tervezi. Az új gyár nem kizárólag a magyar piacra termel, hanem a közép-európai régiónak is.
A Nokia mobiltelefonok iránt Európában és világszerte egyre erősödik a kereslet, ez indokolta az új gyár létrehozását a komáromi ipari parkban. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt a térség kedvező földrajzi adottsága, meglévő infrastruktúrája és a környéken élő műszaki szakemberek tudása.
A magyarországi Nokia mobiltelefongyár ügyvezető igazgatója Jyrki Jalasto lesz, aki eddig a Nokia kínai mobiltelefongyárát vezette. Az 1999-es építkezési év végére a gyár létszámát mintegy 200 főre tervezik. A termelés első évében a létszám várhatóan három-négyszeresére növekedik. A Nokia magyarországi gyártelepén, irodáiban és kutatási-fejlesztési központjában már eddig is több mint 1500 alkalmazottnak ad munkát.
A Nokia 1998 decemberében legyártotta százmilliomodik mobiltelefonját. A „történelmi jelentőségű" készülék egy Nokia 9110 Communicator volt, amely Finnországban készült. 1998 őszén néhány héten keresztül a Nokia több mint egymillió készüléket adott el hetente. Októberben, a harmadik negyedévi eredmények közzétételekor bejelentették, hogy számításaik szerint a Nokia lett a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártó cége.
Nemcsak Magyarországon, hanem Németországban is bővül a gyártókapacitás. Az egymilliárd finn márkás bochumi beruházás során több új összeszerelő sor, új termelési, irodai és személyzeti létesítmény épül, s a gyár jelenlegi termelési kapacitása több mint kétszeresére nő.
A Nokiának eddig hét országban nyolc mobiltelefongyára volt. A helyszínek: Salo, Finnország; Bochum, Németország; Fort Worth, Texas; Reynosa, Mexikó; Manaus, Brazília; Peking és Dongguang, Kína; valamint Masan, Dél-Korea. A kilencedik tehát hazánkban épül: Komáromban.
