Feltehetően sok amerikai cég választja jelképnek a lenyűgöző hidat San Franciscóban. Vannak közöttük sikeresek és kevésbé sikeresek. A számítástechnikában egy vállalkozás, a Cisco már elmondhatja magáról, hogy e jelben győzött, hiszen néhány év alatt az adatátviteli piac meghatározó szereplőjévé vált. Mostanában az objektumorientált programozók találkozhattak sűrűn a híddal azokon az eseményeken, szemináriumokon, amelyeken az IBM a SanFrancisco alkalmazásikomponens-készletet és a hozzájuk tartozó keretrendszert, valamint felhasználásuk lehetőségeit mutatta be. A prospektusokon, szórólapokon ugyanis ez a híd látható különféle szögekből fényképezve.
Aki még nem találkozott a SanFrancisco alapzattal, annak november vége óta megszaporodtak a lehetőségei arra, hogy megismerkedjen velük. Az objektumorientált programozás fellegvárának számító IQSoft ugyanis az IBM-mel kötött szerződés alapján hivatalos oktatóközpontja lett ennek a terméknek. Az IBM és az IQSoft közös sajtótájékoztatóján kiderült, hogy még mielőtt a szerződésről a sajtót értesítették volna, az IQSoft már megtartotta az első tanfolyamot.
Évek, ha nem évtizedek óta folynak kutatások, fejlesztések a számítástechnikában annak érdekében, hogy a hálózatot a Sun jelmondatának megfelelően valóban egyetlen nagy számítógéppé szervezzék. Ez többek között azért is jó lesz, ha megvalósul, mert hozzásegít a számítógépes kapacitások, erőforrások minél hatékonyabb kihasználásához. Ezen erőforrások közé számíthatjuk azokat az egy-egy általánosnak mondható, részfeladatot ellátó eljárásokat, programrészleteket, amelyeket még manapság is százával írnak meg programozók a maguk szájíze szerint szerte a világban. Olyan ez, mintha mindenki magának készítené a csavart, amivel összeerősíti a szekrény két elemét.
Ahogy a szekrényépítésben különféle szintű megoldásokat találhat magának az ember a nyers deszka és a kellékek megvásárlásától az elemes bútoron át a jól elkészített, masszív asztalosmunkáig, a programozástechnika világában is különféle szinten elkészített programok, programrendszerek között válogathat. Az IBM Magyarország és az IQSoft szakértői szerint az IBM SanFranciso eszközkészlete a jól felszerelt és mégis rugalmasan összeépíthető szekrényelemekhez hasonlítható. A programobjektumokra igazán hasonlító bútormodulban, mondjuk, egy polcban persze nem csak a polcok közötti távolságnak kell rugalmasnak, az adott helyhez alkalmazkodónak lennie, de ha a vásárló váltogatva akarna rajta CD-t és könyvet tartani, akkor ahhoz is. A valódi hálózatos program, alkalmazás valahogy úgy működik, hogy minden részfeladathoz a megfelelő kis modul - objektum - kerül át a felhasználó munkaállomására, hálózati végpontjára a kiszolgálóról, s miután elvégezte a feladatát, átadja a helyét a következő objektumnak. (Vagy éppen úgy, hogy még az objektum sem kerül át, csak elindul valahol a világban, és kapcsolatra lép, adatokat küld és fogad a felhasználó gépéről...) Az általános modellben ezek az objektumok bárhonnak előkerülhetnek, ettől azonban még messze vagyunk. Bár például az IBM SanFrancisco keretrendszer esetében megoldható lenne, hogy az internetre folyamatosan rákapcsolódó munkaállomásokhoz egyetlen közös objektumbankból jussanak el az objektumok.
Az objektumokból való építkezésre már sokféle programozási környezetben van lehetőség. Lehet objektumorientált programot írni C++ programnyelven, Pascalban, SmallTalkban, hogy csak a legismertebbeket említsük, de nem csodálkoznék akkor sem, ha egyszer valahol objektumorientált Cobol-fordítóval akadnék össze.
Mindenesetre az eluralkodó internetes világban a legnagyobb multinacionális cégek szerint a Sun Java áll a legnagyobb karrier előtt. Az IBM SanFrancisco alapzat annyiban más a szakértők szerint a Java-babszemekre épülő programozásnál, hogy kifejezetten üzleti alkalmazások - például főkönyvi rendszer, számlázás, raktározás, anyagkiutalás stb. - készítésére alkalmas objektumok vannak benne.
Az üzleti kapcsolatoknak az internetre telepítése - most nem beszélünk a biztonságról, ami lehet, hogy megnyugtatóan sosem oldható meg - szükségessé teszi a programozási kapacitás megtöbbszörözését lehetőleg úgy, hogy nem a munkások - programozók - száma többszöröződik. Ha az integrált vállalatirányítási rendszert össze lehet rakosgatni objektumokból, mégpedig bonyolult, összetett feladatokat - mondjuk, a számlázást - egyben elvégezni képes objektumokból, akkor az viszonylag olcsó és könnyebben testre szabható lesz, mint, mondjuk, egy SAP, egy Movex vagy egy Infosys. Tehát egyre többen, főként a kicsi és közepes cégek közül beszállnak, és számítógépre teszik az üzletet.
A fantáziát a SanFrancisco alkalmazási objektumkészletben nemcsak szoftverházak, hanem az informatikára egyre inkább ráutalt nagy cégek is meglátják. A 15 vállalat között, amelyek szerződést kötöttek az IBM-mel az eszközkészlet használatára, van pénzintézet is.
Feltehető azonban, hogy programozók, szakemberek ott is dolgoznak. Egy PC-t össze lehet rakni csavarhúzóval és némi villanyszerelési ismerettel, az az esetek túlnyomó részében működni fog. A laikus által objektumokból összerakott programmal azonban már lehetnek gondok. A program-előállítás - az IBM szerint 40 százalékos - gyorsulása csak akkor igaz, ha azt az alkalmazást szakember rakja össze.
Ha más, akkor lehet, hogy pillanatok alatt elkészül a program, de ha nem ismerik kipróbálás, tesztelés szabályait, és nem vizsgálják meg alaposan, az időnyereség végül pénzveszteséghez vezethet. Talán éppen ezek elkerülése érdekében döntött úgy az IBM, hogy a rendszer felhasználást ugyan ingyen engedélyezi a vele szerződő cégeknek, de szigorúan előírja, hogy azok milyen tanfolyamokat kötelesek elvégeztetni az ezzel az eszközzel dolgozó alkalmazottaikkal.
Vargha Márton